2016. március 4.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Digitális jövő: fenyegetés vagy lehetőség?

Ha úgy érzi, végleg elege van már a digitalizált világból, az okostelefonokból, a hálózatokból, a közösségi oldalak diktatúrájából, a felhőkbe mentett emlékekből, akkor van egy rossz hírünk: a történet igazából csak most kezdődik. Legalábbis ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége közös konferenciáján, amely a Digitális transzformáció – a digitalizáció társadalmi hatásai és következményei címet viselte.


A konferencia sztárvendége a világhírű svájci jövőkutató, író, tanácsadó Gerd Leonhard volt. Az 54 éves szakember 2002 óta 54 országban több mint 1300(!) gondolatébresztő, inspiráló és provokatív előadást tartott négy nyelven, legfőképpen a műszaki fejlődés, a technológia, a telekommunikáció, a fenntarthatóság és az energiaforradalom területét érintve. A világ legnagyobb cégeit is magában foglaló referencialistája a bizonyíték arra, hogy bár folyamatosan a jövőről beszél, mondhatni „jósol”, érdemes az általa mondottakon alaposan elgondolkodni.

Budapestre a társadalom digitális transzformációját érintő előadással érkezett, amelynek alcíme „hogyan kezeljük az ember-gép viszonyt, hogyan változik meg az üzlet, a munkánk és az életünk a közeljövőben” lefedte a lényeget.
A rutinos és szellemes előadó a neki jutó bő félórában sikerrel egyensúlyozott az izgalmas és elborzasztó jövő felvázolása között. Éreztette, hogy a digitális transzformáció, a „Big Data”, az automatizáció, a mesterséges intelligencia, a robotika, az infokommunikáció kikerülhetetlenül és alapvetően meg fogja változtatni az életünket, de azt a reményt is megosztotta a hallgatósággal, hogy az emberiség, remélhetőleg, mindezt kezelni tudja, és a maga javára fordítja majd.
Ami különösen ijesztővé teszi ezt a folyamatot, hogy nem egy vagy két generációról beszélünk, hanem mindössze nyolc-tíz évről. Leonhard szerint a világ jelenleg éppen ahhoz a fordulóponthoz („pivot point”) ért, amikor a technológia az eddigi lineáris fejlődésből az exponenciálisba csap át. Az emberiség a következő két évtizedben minden bizonnyal többet változik majd, mint a megelőző három évszázadban. Kérdés, hogy egyáltalán képesek leszünk-e ezt az „exponencialitást” követni, hiszen az ember mégiscsak lineáris lény.
Ne legyenek kétségeink: amit elméletileg digitalizálni, robotizálni, automatizálni lehet, azt valamikor valaki meg is fogja tenni. Ilyen tekintetben az úgynevezett STEM területek (Science, Technology, Engineering, Mathematics) az igazán érintettek, itt alig marad kivétel. Az emberiség szerencséjére azért akadnak olyan territóriumok is, amelyeket remélhetőleg soha nem lehet digitalizálni. Ezt a halmazt nevezik angolul HECI-nek, ami a Humanity, Ethics (Emotion), Creativity, Imagination (Intuition) fogalmakból kialakított betűszó. Leonhard professzor úgy véli, hogy ezek az igazi „humán” területek szerencsére a közeljövőben alaposan fel fognak értékelődni, szemben azokkal, ahol a hálózatra kötött, fantasztikusan hatékony gépek már véglegesen átvették a hatalmat.

A digitalizált világ szolgáltatásai hihetetlen lehetőségeket nyitottak meg az emberiség előtt, ám ezek egy része csak látszólagos: a nap ezentúl is 24 órából fog állni, és ennek egyharmadát kénytelenek vagyunk alvással tölteni. Hogy pár dollárért több millió zeneszámot hallgathatunk meg, az nagyszerű dolog, de ennek egy ezrelékére sem leszünk képesek, mint ahogy attól sem lesz több igazi, „fizikai” barátunk, hogy a nélkülözhetetlennek tartott Facebookon több ezer virtuális ismerősünk van.
Az viszont már most látható, hogy a gépek és az emberek a jövőben egyre közelebb sodródnak egymáshoz, ma már nem csak a sci-fi írók képzeletében léteznek olyan robotok, amelyeket mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence; AI) irányít, és olyan chip, amely beültethető az emberi szervezetbe. Hamarosan át kell gondolnunk a mélyebb gép-ember viszonyt, annak fizikai, pszichológiai és etikai vonatkozásait, hiszen közeledik a negyedik ipari forradalom, amelynek a jelképe a „Cyber-physical systems”, vagyis az emberi testbe ültetett mesterséges eszköz.

Digitális „őskorszak”

A szociológus, pszichológus, könyvtáros és kultúrantropológus előadóktól megtudhattuk, hogy az infokommunikációs vagy digitális forradalom egyrészt figyelemre méltó, távlatos kutatási területeket nyitott meg előttük, másrészt a forradalmian új digitális eszközök nagy segítséget nyújtanak a társadalomkutatóknak. Nemcsak arról van szó, hogy a reprezentatív felmérések mellett-helyett hatalmas adatmennyiségből (Big Data) dolgozhatnak, de arról is, hogy a válaszadók jobban bíznak az okostelefon-tablet-okosóra anonimitásában, mint az eddigi, kézzel kitöltött kérdőívekben.
Ami pedig az egyének helyét és szerepét illeti a digitális világban, a kutatások szerint nem szabad ugyan lebecsülni a változásokat, de kétségbe sem kell esnünk miattuk. Meglepő módon például a Facebook miatt sem több, sem kevesebb barátja nem lesz az új generációnak: a felületes ismeretségek ugyan elérhetik a kétezret is, de az intim, bizalmas kapcsolatok száma ugyanúgy két-három főre tehető, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt.
Érdekes kutatási terület az új emlékezeti technológiák megjelenése. Mivel a telefon vagy a tablet révén az „állandó távhozzáférésű adattárak” világában élünk, nagyon sokan már nem az adatokra vagy tényekre emlékeznek, hanem arra, hogy hol találták meg őket. Ennek szélsőséges változata: miért memorizáljak, tanuljak meg bármit is, ha az egyetlen mozdulattal akármikor elérhető? Pszichológiailag az sem előnyös, hogy az okostelefon állandó ingerhatást kelt, nem hagy gondolkodni, nézelődni, unatkozni, vagyis nem pihen az agy – még a járműveken vagy séta közben sem lehet kikapcsolódni.
Valószínűleg csak egy-két évtized múlva kapunk meggyőző választ arra a kérdésre, okozott-e mélyreható változást a generációk együttélésében a forradalmian új innovációk villámgyors megjelenése és elterjedése? A régmúltban ötven-száz év kellett a technikai innovációk világszintű elfogadásához, ma még egy évtized sem. A jelenlegi információs társadalom az első olyan innovációegyüttes, amely gyorsabban kifejlődött, mint ahogy a generációk váltják egymást. A fiatalok általában nem kapják meg a digitális tudást a szülőktől, sőt az idősebbek kérnek tanácsot, ami felboríthatja a generációk közötti játékszabályokat.
Ami azonban társadalomlélektani szempontból biztató lehet: a digitális forradalom nemcsak azt teszi lehetővé, hogy könnyebben tudjuk egymást legyilkolni, de arra is lehetőséget ad, hogy az emberiség összefogjon, együttműködjön.
A Föld lakosainak több mint fele már városban él, javarészt az évszázadok alatt kiépült „európai” infrastruktúra nélkül. Itt nem lehet arra várni, hogy egyszer csak kiépül az igazi „smart city”, viszont a legújabb technológiával felszerelkezett „okos emberek” bizonyos határok között megváltoztathatják a környezetüket és az életmódjukat. Egy ingyenes mobiltelefonos applikáció segítségével meg tudom tervezni és szervezni a vásárlást, az utazást, a szórakozást. Kapcsolatot teremthetek a világgal, segítséget kérhetek – és mindezt villámgyorsan, hatékonyan, automatizáltan és szinte ingyen.

Az emberek kénytelen lesznek egymásra támaszkodni a túlélés reményében. Ez talán már most is több mint naiv utópia, pedig ma még csak a digitális kultúra „őskorszakában” élünk – az igazi változások ezután következnek.

Innovációs tévhitek

Makó Csaba, az MTA Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója igyekezett a hallgatóságot visszahozni a „big datás felhőkből” a valóság talajára. Előadásában nem az egyénekre, illetve a felhasználói oldalra koncentrált, hanem a kutatás-fejlesztés-innováció-termelés elengedhetetlenül fontos láncolatára, amely a digitális korszakban is alapvetően meghatározza az egyes országok GDP-jét, jólétét és magát az IKT szektort is. E faktorok közül is az innovációval foglalkozott részletesebben, a magyar innovációs teljesítményt európai kontextusba helyezte, a kontinensét pedig összehasonlította a világ élvonalával.

IT, IKT
Az információtechnológia (Information Technology; IT) az információ kezelésében, visszakeresésében, feldolgozásában, megjelenítésében és szolgáltatásában használatos módszereket és technikákat foglalja magában. Az IKT (angolul ICT, Information and Communications Technology) az információs és kommunikációs technológiákat jelöli. Az IKT tulajdonképpen magában foglal minden digitális technológiát a robotprogramozástól a digitális videóig, a prezentációktól az interaktív táblákig. A digitális átalakulás (transzformáció) nyomán a telekommunikációs és elektronikai eszközök, megoldások a társadalom és a gazdaság szerves részévé váltak.

Az nem újdonság, hogy az uniós államok között jelentősek a különbségek, és sajnos az sem, hogy Magyarország az innováció terén sem tartozik az eminensek közé. Az úgynevezett posztszocialista országok csoportja – amelynek hazánk is a tagja – egyébként is a legrosszabbul szerepel ezen a területen, és ez igaz a válság előtti és utáni időszakra egyaránt. Az sem vigasztaló, hogy a dél-európai vagy úgynevezett mediterrán országok is majdnem hasonlóképpen alulteljesítenek. Mindez megmutatkozik a munka termelékenységében, a munkahelyi innovációk arányaiban és még sok egyéb tényezőben.
Ami még elkeserítőbb, hogy nálunk az irány sem jó. Európa legfejlettebb nyugat-európai régióiban az úgynevezett „innovatív munkaszervezet” honos, amelyet a régiónkból Lettország, Szlovénia vagy Lengyelország is igyekszik követni. A másik véglet az úgynevezett „taylori” munkaszervezet, amely gyakorlatilag a tömeggyártást jelenti, ez pedig szinte bünteti az innovatív megoldásokat. Bár Magyarországon már 2005-ben is magas volt a tömeggyártás aránya, akkor még az EU-átlag környékén voltunk, sajnos az elmúlt évtizedben nem kerültünk közelebb az élenjáró országokhoz, sőt pozíciókat vesztettünk. Változatlanul nincs például olyan részletes térképünk, amely alapján meg tudnánk mondani, mely szektorok, illetve hazai vállalatok rendelkeznek jelentős innovációs kapacitással, ahová esetleg „allokálni” tudnánk az erőforrásainkat.
Közkeletű tévedés egyébként, hogy az Európai Unió az innovációs teljesítményt tekintve jelentősen le van maradva az Egyesült Államoktól. Ez csak akkor igaz, ha a 28 országra egységes mutatót használunk. Nem szabad viszont megfeledkezni arról a tényről, hogy az unión belül vannak úgynevezett élenjáró országok, amelyeknek az innovációs teljesítménye külön-külön jobb, mint az Egyesült Államoké vagy éppen Japáné. Itt elsősorban Svédországot vagy Dániát kell megemlíteni, de a többi skandináv ország és Németország is kiemelkedik az átlagból.
Ezzel együtt az EU egyik legnagyobb problémája, hogy az érvényben lévő közös kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia (Horizont 2020) ellenére gyakorlatilag még mindig nemhogy jutalmazná, de inkább bünteti az innovatív megközelítéseket. Különösen az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal vagy Dél-Koreával összehasonlítva. Márpedig köztudott, hogy – a kutatás-fejlesztéssel szemben – az innovációs kiadások szerkezetét sokkal könnyebb megváltoztatni. Ebben a tekintetben az átlag európai munkahelyek sajnos meglehetősen kedvezőtlen képet mutatnak. Vagyis a K+F stratégia mellett nagyobb figyelmet kellene fordítani az innovációs stratégiára, nemcsak az EU-ban, de Magyarországon is.
Hogy ez miért lenne fontos? Egy amerikai kutatás szerint a kimagasló innovációs teljesítmények az amerikai GDP-növekedést 10 százalékkal befolyásolják. Mikroszinten, vagyis a vállalatoknál, vállalkozásoknál 15–35 százalék teljesítményprémium tapasztalható azoknál a cégeknél, amelyek igazán innovatívak.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka