Budapestet választották az európai biofizikusok
Mivel érdemeltük ki a rendezés jogát? A budapesti helyszín elismerése annak a munkának, amelyet az 1961-ben alapított MBT, illetve a hazai biofizikusok végeztek az elmúlt ötven évben a tudományág előrehaladásáért, népszerűsítéséért, vagy valami másról is szó van?
Závodszky Péter: Jogos a kérdés, hisz nem egyszerű egy ilyen rangos és jelentős konferencia rendezési jogának elnyerése. A mostani rendezvénynek is érdekes az előtörténete. Nyilvánvaló feltétel, hogy az adott országban magas színvonalon műveljék a biofizikát, fontos az is, hogy az illető ország vezető kutatói jó kapcsolatokat ápoljanak más országok döntéshelyzetben lévő vezető kutatóival, s persze az is fontos, hogy vonzó legyen a helyszín és színvonalas a programkínálat. S el ne felejtsem: akarni kell és dolgozni az előkészítésen, még a döntés előtt. Mindez együtt megvolt a mi esetünkben, de első nekifutásra nem volt elegendő. Az EBSA végrehajtó bizottságában Mátyus László képviseli Magyarországot, emellett – a Damjanovich Sándor akadémikus által létrehozott debreceni biofizikai iskola erőssége és jó hírneve alapján – első ajánlatunkban debreceni helyszínt javasoltunk. Mivel más jelentkezők is voltak – például Drezda –, erős és befolyásos támogatókkal, a végrehajtó bizottság 2008 januárjában – a rossz megközelíthetőség ürügyével – elvetette a Debrecenre szóló előterjesztést. Egy ilyen döntést számos személyes megbeszélés előz meg, sejtettem is, hogy ellenállásba ütközünk, ezért kértem Mátyus Lászlót, hogy egy alternatív javaslat is legyen készenlétben, budapesti helyszínnel. Ez a változat minden riválisunkat meglepte, sikerült is elérni a döntés elnapolását. Ekkor kezdődtek a személyes, meggyőző tárgyalások, vacsorák, séták, beszélgetések. Sikerült több ország képviselőjét, köztük Michael Ferenczit, az EBSA akkori elnökét meggyőzni, s végül a javunkra dőlt el a kérdés. Talán az is szerepet játszott ebben a döntésben, hogy 1993-ban sikeres és emlékezetes biofizikai világkonferenciát rendeztünk Budapesten.
A döntés után fordult a dolog komolyra, mivel egy csaknem ezer főt megmozgató konferencia megrendezése nagy szervezői feladat, és az anyagiak előteremtése sem gyerekjáték. Megkaptuk a rendezés jogát, örültünk, majd kicsit megijedtünk, de gyorsan magunkra találtunk és nekiláttunk az előkészítésnek, a nehezén már túl vagyunk. Ha nem vallunk kudarcot, amit nagyon remélek, akkor ez a konferencia sikert hoz az országnak, a magyar biofizikának és Budapestnek. A szervezőbizottság dolgozik.
Kiket várnak az eseményre?
Mátyus László: Az immáron nyolcadik alkalommal sorra kerülő EBSA-kongresszuson tudósok, tudománypolitikusok, felhasználók, szakértők találkoznak azért, hogy megvitassák a legújabb tudományos eredményeket, áttekintsék a tudományterület előtt álló kihívásokat. Fontos szerepet kap a biofizikával kapcsolatos legújabb technológiai újítások bemutatása mellett az is, hogy a kutatások miként szolgálhatják az életminőség javítását. A kutatók posztereken és előadásokon tehetik közzé eredményeiket, a közönség garantált, hiszen nemcsak Európából, hanem a világ más részeiből is érkeznek szakemberek. Reményeim szerint az augusztusi eseményre legalább ezer szakértő érkezik.
Mik a kongresszus „húzótémái”?
M. L.: A főbb témakörök között kell megemlíteni a biotechnológia és a biomérnöki tudományokat, a számítógépes biofizikát és szimulációt, a konformációs dinamikát, az elektron- és protontranszferrel kapcsolatos kutatásokat, a bioenergetikát, az optikai mikroszkópiát, az élősejtes képalkotást, a mikro- és nanotechnológiát, valamint a molekuláris méretű motorokat. Az előbbiekhez mérhető jelentőségűek a fotoszintézissel, az egyedimolekula-jelölésekkel, a fehérjeszerkezetekkel és a fehérjekomplexekkel kapcsolatos kutatások, valamint a neutronszórás biológiai alkalmazásához köthető trendek bemutatása.
Hol áll a nemzetközi versenyben a hazai biofizika? Miben vagyunk erősek?
Z. P.: A magyar biofizika nem áll rosszul. Az MBT taglétszám tekintetében az egyik legjelentősebb Európában. A kritikus tömeg tehát megvan, a legtöbb területen a színvonal miatt sincs szégyenkeznivalónk. Legtöbb nagy egyetemünkön van önálló biofizikai iskola, többnyire az orvosi karok fizikai intézeteiből nőttek ki. Így volt ez Pécsen, ahol Ernst Jenő és Tigyi József alapozták meg az önálló biofizikai kutatásokat, Debrecenben Damjanovich Sándor, Budapesten pedig Tarján Imre nevéhez fűződik az alapítás. Ezek az intézetek ma is sikeres, világszínvonalú kutatómunkát végeznek. Pécsen az aktin citoszkeleton működésének és szabályozásának a megértése áll a kutatások középpontjában, a vizsgálatokban elsősorban fluoreszcencia spektroszkópiai, illetve gyors kinetikai módszereket alkalmaznak, s ebben kiemelkedőek. Debrecenben jeles eredményeket értek el a sejtfelszíni fehérjeasszociációk szerepének tisztázásában, a T-sejtes immunválaszban. Ennek az iskolának a fizikai módszerekre épülő sejtanalitika az erőssége. Budapesten az enzimműködés molekuladinamikai alapon történő értelmezésében sikeresek. Az akadémiai kutatóintézetekben az 1960-as években jelent meg az önálló biofizikai kutatás. Budapesten az MTA Enzimológiai Intézetében alakult ki a ma is sikeres szerkezeti és molekuláris biofizikai iskola. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében Keszthelyi Lajos volt az iskolaalapító, és a bakteriorodopszin és a fény hajtotta protonpumpák kutatásában megkerülhetetlenek az eredményeik. Budapesten az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézetben folyik nagy jelentőségű, elméleti és alkalmazott kutatómunka. E korántsem teljes felsorolásból is látszik, hogy a biofizika tudománya Magyarországon erős, sok kiváló hazai kutatócsoport szerepel a biofizika világtérképén, tehát nem véletlen, hogy már másodszor rendezhetünk nagy biofizikai kongresszust.
Hol a helye Európának a nemzetközi versenyben? Itt is igaz az, hogy a vén kontinens lemaradt az Egyesült Államok és több távol-keleti ország mögött?
Z. P.: Ha jobban le nem is marad, de nem is zárkózik fel a közeli jövőben, ahogy én látom. Ebben a társadalom szerkezetének, a hagyományoknak és a közfelfogásnak egyaránt szerepe van. Mivel a lemaradás gyökerei mélyre nyúlnak, nem lehet gyors ennek a felszámolása. Nem is annyira az Egyesült Államok, inkább a feltörekvő Kelet-Ázsia húz el mellettünk. Sajnos, nem csak a biofizikában… A biofizika és általában a tudomány sikeres művelése aszkétizmust, kemény munkát és hosszú távú tervezést kíván. Ez pedig a dekadens európai társadalmak tagjainak nem erőssége. A keletiek munkára, tudásra és szorgalomra alapozott gyors fejlődését nehéz lesz követni.
A biofizika műszerigényes ágazat. Mit érnek a hazai eszközök?
M. L.: Valóban, a biofizika sikeres műveléséhez eszközökre, sokszor igen drága eszközökre van szükség. Egy csúcsminőségű fluoreszcens mikroszkóp több mint 500 millió forintba kerül. Ennyi pénze jelenleg egyik kutatóintézetünknek sincs, pályázati támogatásból is reménytelen beszerezni. A magyar tudomány versenyképessége nem a drága műszerekben, hanem a módszertani megközelítésekben, a biológiai problémamegoldó képességben rejlik. Nemzetközi kapcsolatok révén sok kollégánk hozzáfér külföldi nagy műszerekhez is.
A 20. századot a fizika évszázadaként szokás emlegetni, a 21.-et pedig a genetika és a biotechnológia évszázadaként. A biofizika mint átmeneti tudomány „aládolgozik” a nagy tudományoknak, vagy igenis önálló ágazat?
Z. P.: A természettudományok egyre több ponton érintkeznek egymással. Végső soron a biofizika is egy ilyen érintkezési ponton tevékenykedik. Szerintem a diszciplínák közötti együttműködést a mellérendeltség jellemzi elsősorban. Mindig a kérdésfeltevés a meghatározó, biológiai kérdésekre lehet a fizika eszközeivel is választ adni, de lehet maga a kérdés fizikai természetű, a biológiai objektumokkal kapcsolatban. Azt hiszem, a természettudományok besorolása elsősorban az eligazodást és a rendszerezést szolgálja, s nem az anyagi világ megosztottságát tükrözi. A biofizika önálló karakterét nem elsősorban a módszertára, hanem a fizikusi szemlélet adja, vagyis az, hogy komplex biológiai kérdésekre atomi és molekuláris kölcsönhatások szintjén keresi a választ, mindig kvantitatív, vagyis a nyelve a matematika, s a szerkezetből vezeti le a funkciót fizikai elvek segítségével.
Mit tart az elmúlt időszak legfontosabb eredményének a biofizika területén?
Z. P.: A módszertani fejlődés és az ismeretek gyors bővülése a biofizika területén is a komplex rendszerek szerkezetével és működésével kapcsolatos felfedezések előtt nyitott utat. A budapesti konferenciával kapcsolatban példaként a riboszóma atomi felbontású szerkezetének meghatározását említeném. Ezért külön öröm számunkra, hogy Ada Yonath professzor asszony – aki ezért 2009-ben Nobel-díjat kapott – plenáris előadást tart Budapesten. Érdekesnek ígérkezik Forgács Gábor előadása, az ő rendszer-biológiai munkája megalapozza, hogy akár egész szerveket építsünk össze sejtekből, biofizikai elvek segítségével.
Milyennek látja a hazai biofizika jövőjét?
Z. P.: A hazai biofizika jövőjét, lévén örök optimista, nem látom sötéten, bár általában a tudomány műveléséhez – mint a háborúhoz – három dolog szükségeltetik: pénz, pénz és pénz. Ennek pedig manapság szűkében vagyunk. Kell azért persze más is, lelkes képzett kutatógárda, kritikus „tömeg” és némi fizikai infrastruktúra. Ez utóbbiak nagyjából adva vannak, akárcsak a remény, hogy az ország mielőbb kilábal a pénzügyi-gazdasági válságból, és valóra válnak azok a papírra leírt tervek, miszerint a tudományra fordított összegek az évtized végére megduplázódnak. Vannak biztató jelek: a szegedi ELI neutronforrás beruházása biztosan új lendületet ad az ilyen technikára alapozott biofizikai kutatásnak. Az MTA új természettudományos kutatóközpontja is épül a lágymányosi egyetemi területen. Itt arra számítunk, hogy a műszeres infrastruktúra is megújul, s a jó elhelyezés is szinergikus hatással lesz a biofizikai kutatásokra, mivel több hasonló érdeklődésű kutatócsoport kerül fizikai közelségbe, ugyanakkor lehetővé válik a műszerek közös használata. A Magyar Biofizikai Társaság májusi közgyűlésén több mint húsz fiatal tagot vettünk fel. Ez is optimizmusra ad okot.•