A szomszédba is besegít a karcagi társulat
Miután ez befejeződött, meg kell szervezni az öntözővíz folyamatos biztosítását a termelők részére. Jelenleg az öntözőművek átadása-átvétele zajlik, s mivel két évig is eltarthat a felszámolási eljárás, bőven ad még teendőt a szomszédos társulatnál előállt szükséghelyzet. Jó lenne például a nagy tapasztalatú szakembereket tovább foglalkoztatni, de a vízműveket is tovább kell működtetni, hiszen a szezonra megkötött vízszolgáltatási szerződések tovább élnek – említett a rendkívüli helyzetből adódó fontos feladatok közül néhányat a társulati igazgató.
A Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat – a jogelőd kisújszállási és karcagi társulat egyesülésével – 1974-ben alakult meg, és ma már 107 ezer hektáron összesen 670 kilométer csatornát és a hozzájuk kapcsolódó műveket üzemelteti. A terület vízügyi adottságai rendkívül szélsőségesek, ennek szemléltetésére nem is kell éveket visszamenni a múltba, elég számba venni az idei év időjárását – hangsúlyozta András László. A külső szemlélő számára a tavalyi aszályos év után az idei átlagosnak látszik, ez azonban nagyon csalóka. Tavasszal még a belvízzel kellett küzdeni a Nagykunságban, hiszen márciusban az elmúlt száz év legmagasabb csapadékmennyisége – 100 milliméternél is több – hullott, aminek fele hó formájában esett le. Április végéig tartott a belvíz elleni védekezés, az őszi vetések nagy része károsult. Ezt követően június közepétől két hónapig nem volt csapadék, majd augusztus elején jött olyan forróság, mint máskor júliusban. Ha tehát a csapadékösszesítést nézzük, akkor átlagos volt az idei év, de óriási ingadozásokkal. Kisújszálláson például augusztus 29-én egy nap alatt 122 milliméter eső hullott – tette hozzá az igazgató. Ez olyan következményekkel is járt, hogy ahol a kukoricát a belvíz miatt csak később tudták elvetni, ott nagyon megsínylette, hiszen a növény éppen a virágzáskor, a terméskötődés idején károsodott a hirtelen jött légköri aszály miatt, ami ellen nem lehet védekezni.
A Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat az időjárási nehézségek ellenére stabilan gazdálkodik. A sok-sok év alatt munkatársai megtanultak rugalmasan alkalmazkodni az adott helyzethez, munkafeladatokhoz. Az állandó alkalmazottak száma tartósan 40, de november végén újra szeretnének mintegy 200 közmunkást alkalmazni, akik speciális oktatást is kapnak majd. Nagyon fontos ez, hiszen már a nagy kiterjedésű határrészek miatt, a munkaterületre való kijutás is komoly feladat lehet a helyismeret nélküli munkavállalónak.
A fejlesztésekkel kapcsolatban András László elmondta: a folyamatos karbantartás mellett minden évben bővítik a gépállományt. Az idei év elején vásárolt a társulat egy Truxor DM 5000 típusú kétéltű munkagépet. Ez az egyebek között iszapszivattyúval is felszerelt munkagép belvizes időben is jól használható, a csatornák mindenkori tisztításában is bevethető. Egy hathengeres MTZ 1523-as ezekben a hetekben érkezik.
A társulati igazgató hangsúlyozta, hogy az öntözőműveknél a rendelkezésre állást idén is biztosítani tudták, az üzemelő öntözőrendszereknél mindenkit ki tudtak szolgálni, bár augusztusig alig volt öntözővíz-felhasználás. Az öntözés akadálya a termelőknél inkább az öntözőberendezések hiánya, illetve az öntözés eltérő gazdaságossága, attól függően, hogy a termelők vállalják-e az öntözés viszonylag magas költségét. Az öntözés megtérülése a növényfajtától is függ, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az állattartó telepet működtetők is öntözik például a saját gazdaságban jól hasznosítható takarmánynövényeket is.•