2014. április 3.

Szerző:
Somlai Adrienn

Pécsi Egészségipari Innovációs Központ Zrt. • peik.hu

A pécsi gazdaság egyik alapja az egészségipari innováció

Több mint 72 millió forintos pályázati támogatásból költhet a Pécsi Egészségipari Innovációs Központ Zrt. a Biotechnoló­giai Innovációs Bázis Klaszter beruházására, versenyképessé­gének növelésére. Hoffbauer József igazgató szerint a biotechnológiai kutatás a jövőben Pécs gazdaságának egyik fontos és előremutató része lehet.


A  napokban harmadik alkalommal is akkreditálták a pécsi Biotechnológiai Innovációs Bázis Klasztert (BIB). Hoffbauer József, a klaszter menedzsmentszervezete, a Pécsi Egészségipari Innovációs Központ (PEIK) Zrt. cégvezetője szerint ezt kevés klaszter mondhatja el magáról.

A PEIK Zrt. története még 2007-ben, a Pécs az Életminőség Pólusa című gazdaságfejlesztési program egyik fő pilléreként indult. A pólusprogramban a PEIK Zrt. volt az egészségipar zászlóshajója, olyan alapítókkal, mint a város önkormányzata, az egyetem, a kereskedelmi és iparkamara, valamint kisebb egészségipari cégek. Akkor egy kutató- és gyártóközpont megvalósítására kiírt pályázathoz minden készen is állt, de Pécstől elvették a lehetőséget, pedig Hoffbauer József szerint megvalósítható lett volna.

A PEIK Zrt. ezután kis lépésekkel fejlő­dött a mai napig. Az általa menedzselt klaszter tagjai között olyan cégek vannak, mint a Bio­technológiai Innovációs Bázis Kft., a Hisz­topatológia Kft., a Pannónia Kutatási Park Kft., a Soft Flow Hungary Kft., a Pan­non­Pharma Kft., a Szkarabeusz Kft. és még sokan mások.
A tagok száma folyamatosan nőtt, a PEIK Zrt. erőfeszítéseinek köszönhetően pedig a BIB bekerült az elsőként akkreditált magyar klaszterek közé. Hoffbauer József most abban bízik, hogy a 2014–2020-as uniós pályázati időszakban is előnyt élveznek majd az ilyen szintű klasztereket alkotó cégek. Kiemelte: a klaszter tagjai több jelentős tenderen nyertek, a cégek jellemzően konzorciumot alkotva, projektcégeket létrehozva pályáztak, egymást is erősítik.

A Biotechnológiai Innovációs Bázis Klaszter közös beruházásainak megvalósítása, versenyképességének növelése című, DDOP-1.1.3-11-2011-0009 számú pályázat megvalósítása sem indult egyszerűen.
– Sok nehézség után sikerült a megvalósítás útjára lépnünk – mondta a cégvezető. – Míg 2011-ben nagy lendülettel álltunk neki a projektnek, egy év múlva gyökeresen megváltozott a jogszabályi környezet. Például míg korábban a projekt során vásárolt nagy értékű gépek szerepelhettek biztosítékként, 2012 áprilisától ez már nem volt lehetséges.
Végül azonban minden jóra fordult. A pécsi önkormányzat és a Pécs Holding segített: ingatlanfedezetet biztosítottak a projektnek, a klasztertagok türelmesek voltak, a beruházás pedig elindulhat.

A projekt egyik ága egy két, összesen 40 millió forintos berendezést is magában foglaló laboratórium építése. Itt az orvostudományban használatos reagenseket, diagnosztikumokat gyártanak majd, amire ma idehaza szűk a kapacitás.
A másik a menedzsment fejlesztése. A cégvezető szerint a támogatással rendszeressé tudják tenni a klaszter cégeiben dolgozók magas szintű tudományos képzését, a cégvezetők számára a benchmarkingot, nívós konferenciák szervezésével a klaszter ismertségének növelését.
– Abban bízunk, hogy az elmúlt évek munkája nyomán és a pályázatnak köszönhetően az iparág megkapaszkodhat és fejlődhet Pécsett – jelentette ki a cégvezető. – Az egészségipar, a biotechnológia fejlődése hosszú távon Pécs fontos gazdasági ága lehet.
A cégvezető reméli, hogy a döntéshozók komolyan végiggondolják az olyan menedzsmentcégeknek kiírandó pályázatok követelményeit, amelyeknek nincs tulajdonuk és nem tudnak több tízmillió forintos biztosítékot, ingatlanfedezetet adni.
Hoffbauer József hangsúlyozta: a klasztermenedzsment technológiai inkubátorként kiemelten kezeli a startup és spin-off cégek indítását, fejlesztését, már eddig is több ilyet hoztak létre és támogattak. A jövőben el kell érni, hogy ezek a cégek önállóak legyenek, a pályázat is ezt segíti.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka