A múlt kötelez!

Noha mindössze néhány éve alakult a cég, szakmai tapasztalatuk és ügyfélkörük több évtizedes múltra tekint vissza. Hogyan lehetséges ez?
– A CENTROMATIC a Villamosenergiaipari Kutatóintézet Zrt. (VEIKI) Irányítástechnikai Projektje szakmai utódszervezeteként alakult 2009-ben. Megalakulásunkat az tette szükségessé, hogy az elődszervezet szakmai működését beszüntette, és a hagyományos szakterületeken végzett tevékenységeket az intézet dolgozói által alapított gazdasági társaságok folytatták tovább. Az elmúlt három évtizedben folyamatosan részt vettünk a VEIKI tevékenységeiben, melyek kiterjedtek a villamosenergiarendszer-irányítás országos és helyi szintű feladataira, és a kezdetektől fogva benne voltunk a korszerű irányítástechnikai eszközök, módszerek és eljárások bevezetésében, alkalmazásában.

Jelenleg mire terjed ki a tevékenységi körük?
– Az erőművi villamos technológiai irányítási rendszerek működtetése mellett elsősorban csomóponti és gerjesztésszabályozással, hatásos teljesítmény optimális elosztással foglalkozunk. Ezenkívül képesek vagyunk komplex irányítástechnikai feladatok megoldására együttműködő biztonsági vezérlővel és hagyományos PLC-vel, illetve fokozott biztonsági előírásokat (SIL3-ig) igénylő ipari folyamatok kontrollálására (égővezérlés, kazánvédelem) is. Amennyiben lehetőségünk adódik, rendszeresen végzünk az energiaiparban alkalmazott irányítástechnikai és informatikai tevékenységgel kapcsolatos kutatási-fejlesztési tevékenységet is.

Mire volt szükség ahhoz, hogy a Paksi Atomerőmű megbízásait is elvállalhassák?
– Megalakulásunk után azonnal meg kellett szerezni a megfelelő ISO minősítések (9001:2001, majd később a 9001:2008) mellé a paksi beszállítói minősítést is. Legfontosabb tevékenységünk, az élettartam-hosszabbítással kapcsolatos gerjesztésrekonstrukció 2017-ig húzódik el. Ebben a projektben elsősorban az új gerjesztésszabályozókat integráljuk a csomóponti szabályozóba, de a feladat kiegészült más villamos szakterületre kiterjedő adatgyűjtési tevékenységgel is, illetve több villamos rekonstrukciós -blokktranszformátor cseréjével, generátorvédelmi feladattal. Ezekhez kapcsolódik irányítástechnikai rendszerünk. Az elmúlt időszakban részt vehettünk a Lévai-projekt kapcsán egy matematikai modellezésben, ahol az új blokkok hálózatra kapcsolásánál a feszültség- és a teljesítményhatárokat vizsgáltuk.

Kapacitásukat milyen mértékben kötik le a paksi munkák?
– Megbízásaink nagy hányada két megbízóhoz köthető: Paks mellett régi ügyfélnek számít a Dunamenti Erőmű is, ahol egy kifejezetten összetett irányítástechnikai hálózatot telepítettünk. A teljes villamos technológiát felölelő struktúra nemcsak a generátorok gerjesztésszabályozását, hanem a kis- és középfeszültségű elosztók, a 120 kilovoltos és a 220 kilovoltos alállomások és az erőművi segédüzem villamos betáplálásának felügyeletét is jelenti. Tevékenységünk kapcsolódik továbbá a Százhalombattán 2011-ben üzembe helyezett G3-as kombinált ciklusú blokkhoz, valamint a folyamatban lévő 120 kilovoltos alállomás irányítástechnikai rekonstrukciójához.

Ezek szerint megbízásaik szorosan kapcsolódnak az erőművi irányítástechnikához?
– Van kivétel! A villamosenergia-kereskedelmet támogató szoftvereinkkel dolgozik a Mol. A rendszer segítségével előre meghatározott menetrend szerint látja el villamos energiával telephelyeit, a finomítókat és a szivattyútelepeket. Ez a webtechnológián alapuló rendszer a telephelyek energetikusai által meghatározott igények alapján működik, ugyanakkor folyamatban van az úgynevezett online változat, az aktuális fogyasztásméréseken alapuló menetrend-meghatározás kifejlesztése.•