Sikeresen vizsgáztak

Nagy kockázatot vállalva, a gazdasági válság kirobbanásával egy időben, 2007-ben kezdett bele évtizedes fejlesztési tervébe a Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Kft., és ennek köszönhetően az utóbbi három évben a vállalat megháromszorozta árbevételét. Fónagy József ügyvezetőt a cég legnagyobb volumenű munkájáról és a közeljövő kihívásairól kérdeztük.


2016 októberében írták alá a vállalat eddigi legnagyobb volumenű megbízásának első részét, mely a Mol százhalombattai FCC üzem regenerátora és reaktora belső részeinek teljes cseréjéhez szükséges előgyártásokra vonatkozott. Mi adta a megbízás különlegességét?

– Korábban az ilyen méretű és összetettségű megbízások esetében alvállalkozóként kerültünk képbe, ezúttal azonban a Mol első körben minket keresett meg a feladattal. A megbízást a Mol egyik leányvállalatával, az OT Industrieszel nyertük el, ők a szervezési feladatokért, mi pedig a kivitelezésért voltunk felelősek. Az 1984-ben elkészült katalitikus krakk (FCC) üzemben a finomító fűtőolajból benzint, gázolajat, cseppfolyós gázt, propilént és egyéb értékes fe­hérárut képes gyártani. A 30 méter magas, toronyszerű épület kupoláját és mind a reaktor, mind a regenerátor felső terében elhelyezett ciklonokat kellett kicserélnünk. Ez a nyolc ciklon választja le a krakkolt gázokból a szilárd katalizátorrészecskéket, melyeket a felfelé áramló gázok a fluidágyból természetes módon sodornak magukkal. Kockázatot vállalt a megbízónk, ugyanis az elmúlt több mint három évtizedben a reaktort és a regenerátort külön-külön újították fel, a megrendelések nagy volumene miatt azonban most a kétszer 40-50 napos leállás helyett mindössze 45 nap állt rendelkezésünkre a projekt megvalósításához. Ennek megfelelően 220 fős csapatunk – a három műszak mellett – ünnepnapokon és hétvégén is dolgozott. Több esős időszak is nehezítette a munkánkat, négy teljes napig például egyáltalán nem lehetett külső munkálatokat végezni a toronyban. A feladat komplexitását alapvetően az jelentette, hogy az összeszerelési, a bontási, a beemelési és a beszerelési munkákat egyszerre kellett összehangolni, ráadásul a beemeléshez szükséges darut itthon nem találtunk, ezért külföldről kellett behozatni, és méretei miatt csak Százhalombattán lehetett összeszerelni. A 600 tonnás berendezés gémje 100 méter hosszú volt.
A daruval egyebek között egy 92 és egy 40 tonnás elemet 20 méter magasságon emeltünk be, és az összehangolt munkafolyamatoknak köszönhetően három nappal a határidő előtt átadtuk az üzemet. Nem csak a Mol vállalt kockázatot, számunkra is ismeretlen kihívásokat tartogatott a beruházás, de sikeresen vizsgáztunk!

A Hőtechnikának több mint 25 éves tapasztalata van a petrolkémiai ipar területén előforduló acélszerkezeti, tűzállófalazati és az ezekhez kapcsolódó állványozási munkákban. Az elmúlt években robbanásszerűen fejlődött a cég, egyre nagyobb megbízásokat kaptak. Minek tudható be a siker?

– Még 2005-ben vetettem első alkalommal papírra a következő tíz év stratégiáját, és végül 2007-ben kezdtük el megvalósítani az első elemeit. Bátorságra volt szükség, ugyanis a gazdasági válság egy előre nem látott helyzet elé állított bennünket. Míg versenytársaink a stagnálás vagy rosszabb esetben a leépítés mellett döntöttek, addig mi hitelt vettünk fel, és komoly fejlesztésekbe kezdtünk. 2013-ban fogtunk bele az új telephelyünk fejlesztésébe, eddig mintegy 500 millió forintot fordítottunk az új épületekre, emellett a kapacitásunkat is bővítettük. Az új daruzott csarnokban nyo­más­tar­tó berendezések, vezetékrendszerek, csőkötegek, tartályok és acélszerkezetek gyártására, tűzállóanyag-sablonok készítésére és sablonban gyártott tűzálló idomok kemencében történő kiégetésére is van mód. Bővítettük a profilunkat is, 2009 óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az ipari csővezetékek építésére és nyomástartó berendezések, hőcserélők, tartályok gyártására is. Az eredmények azt igazolják, hogy helyes döntést hoztunk: miközben a hozzánk hasonló vállalatok jó része eltűnt a piacról, az árbevételünk 2014 óta 300 százalékkal emelkedett, foglalkoztatottjaink száma pedig 40-ről 100 főre nőtt úgy, hogy két év alatt 43 százalékos béremelést hajtottunk végre.

Tevékenységünk zömét a Dunai Finomítónál fejtjük ki, ahol folyamatos karbantartást végzünk acélszerkezeti és tűzállófalazati területen, és többéves keretszerződés alapján a Mol-csoport magyarországi telephelyein – egyebek között Zalában, Tiszaúj­városban, Komáromban – is dolgozunk. Jelenleg is folyik egy 20 ezer köbméteres tárolótartály felújítása Komáromban, és egy 30 ezres tartályé a Dunai Erőműnek.

Néhány éve felmerült a bővülés lehetősége Tiszaújvárosban. Mikor kezdődhetnek meg az ipari parkban a konkrét munkálatok?

– Már beadtuk az építésiengedély-kérelmünket, a terveink szerint tavasszal megkezdődhetnek és még idén be is fejeződhetnek a munkálatok. Ahogy Százhalombattán, úgy ott is lépésről lépésre szeretnénk haladni, azaz kezdetben az irodaépület mellett egy daruzott és egy másik kisebb csarnokkal szeretnénk elindulni, idővel pedig egy homokszóró és egy festőüzem kialakítását is tervezzük. A telek méretéből és elhelyezkedéséből adódóan van lehetőség a további bővülésre. Tárgyalásban állunk a ThyssenKruppal, akik a Mol számára építenek egy poliol üzemet, és reményeink szerint a helyszíni munkálatokban mi is részt vehetünk majd. A feladat volumenét jellemzi, hogy egész Magyarországon nincs most annyi hegesztő, amennyire szükség lesz Tiszaújvárosban.

Ezzel párhuzamosan készül az újabb stratégia?

– A jelenlegi gazdasági helyzetben lehetetlen előre látni tíz évre, így elsősorban az előttünk álló két évre koncentrálunk. A fő elem természetesen a tiszaújvárosi új telephely létesítése lesz, de komoly feladatot ró ránk a szervezetünk fejlesztése is. Három év alatt két és félszeresére nőtt a dolgozóink száma, a folyamatos bővülés miatt menet közben alakítottuk a struktúránkat. A hatékonyság érdekében racionalizáljuk a struktúrát, hiszen várhatóan komoly megbízások várnak ránk az idén is.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka