Okosodik az AI, jön a metaverzum

Valószínűsíthetően a vírushelyzetre reagálva szinte minden IT-szegmensben tovább növekedtek a költések 2021-ben; a Gartner jelentése szerint a vállalatok elsősorban techeszközökre és szoftverekre fordították a legtöbbet.


Várhatóan 2022 a generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerését hozza el, a technológia alapja az, hogy két, egymástól tanuló mesterséges intelligenciát eresztenek össze, így már nemcsak létező szövegek, fotók vagy videók digitalizálására lesznek képesek, hanem teljesen új tartalmakat hozhatnak létre.

A mesterséges intelligencia ráadásul komoly szerepet kaphat a szervezeti döntés­hozatali folyamatokban is: a technológia segítségével a bekerülő adathalmazból elemzések és modellek készíthetők. A Big Data továbbra is óriási értéket és pótolhatatlan információ­forrást jelent majd a cégeknek, ám idén minden eddiginél fejlettebb adat­feldolgozó platformokra lesz szükség ezen a területen. Az idei esztendő egyik nagy slágere a 100 százalék­ban érintés­mentes ügyfél­kiszolgálás lesz. Verseny­képesség, költség­optimalizálás, csökkenő idő- és erőforrás­igény – csak néhány előny, melyet a fejlesztés biztosíthat a vállalkozások számára.

2022-ben szárnyait bontogatja a meta­verzum is, habár most még elsősorban a Facebook közelmúlt­beli bejelentése okán ismerjük a meta­verzum kifejezést, már a vállalati szféra is egyre komolyabban foglalkozik a virtuális­valóság-alapú meg­oldásokkal. Talán már idén választ kaphatunk arra, milyen lehetősége­ket biztosít egy mesterséges VR-tárgyaló a résztvevők számára.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022
Címkék

Innotéka