Milliárdok négyszáz kutatónak
A pályázati rendszer a kutatói életpályára belépő posztdoktorok, az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók, valamint a tapasztaltabb kutatók számára egyaránt lehetőséget biztosít alapkutatási projektjük támogatására. Idén az alapkutatást folytató kiváló hazai kutatók eredményeinek nemzetközi láthatóságát ösztönző felhívással is kiegészült a pályázati rendszer. A tavalyi 8,8 milliárd forintról 2017-ben – részben új felhívások meghirdetésével – összességében 12 milliárdra bővült a felfedező kutatási felhívások keretösszege. (2016-ban 219 kutatási projekt indult, és 118 posztdoktor kapott támogatást.)
A kutatói kreativitás és eredményesség megerősítését célzó, bármely tudományterületről kezdeményezett projekteket támogató kutatási témapályázatok keretében ebben az évben 197 új kutatási projekt indulhat összesen 6,5 milliárd forint támogatással. A posztdoktori kiválósági program 1,5 milliárd forintos keretösszegéből a kutatói pályáját most kezdő, de már tudományos fokozattal rendelkező 99 kutató nyert három évre ösztöndíjat. A fiatal kutatóknak idén először célzottan meghirdetett kiírás keretében 40 év alatti kutatók kezdhetnek 108 új projektet, összességében 3 milliárd forintos támogatással – az előzetes várakozásokat kétszeresen meghaladó számú pályázat érkezett erre a kiírásra.
Az elnyert pályázatok száma alapján az intézményi rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti 53 támogatott projekttel, ezek összesített támogatása 1,3 milliárd forint. Egymilliárd forintot meghaladó támogatást kapott még a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, 41, illetve 34 támogatott projekttel. Az MTA intézmények rangsorát a Természettudományi Kutatóközpont vezeti 31 támogatott projekttel, 0,9 milliárd forintnyi összesített támogatással, majd a Kísérleti Orvostudományi Intézet (11 támogatott projekt, 454 millió forint támogatás) és a Wigner Fizikai Kutatóközpont (18 támogatott projekt, 443 millió forint támogatás) következik.

Világszerte nő a tudományos teljesítmény nemzetközi láthatósága elismerésének jelentősége, amelyet a különféle innovációs eredménytáblákban és egyetemi rangsorokban a tudományos publikációk idézettségével is mérnek. Az új, Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatása című egymilliárd forintos keretösszegű kiválósági program 50 kutatócsoport támogatására adott volna lehetőséget, azonban csak 30 pályázó jelentkezett, közülük végül 27 felelt meg a feltételeknek. Ebben a pályázatban is az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói emelkednek ki, ahonnan hét pályázat érkezett.•