Kiterjesztett valóság alapú rendszer fejlesztői kapták a Nagydíjat
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 1991-ben határozott a Magyar Innovációs Nagydíj megalapításáról. Az évente egyszer kiadott Nagydíjat azok a Magyarországon bejegyzett társaságok kaphatják, amelyek a díjátadást megelőző évben – kiemelkedő műszaki, gazdasági, innovációs teljesítménnyel – jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológiatranszfer egyaránt lehet.
A 2024. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot tavaly december 5-én hirdették meg. A kuratórium közel 200 szakmai és tudományos szervezet, felsőoktatási intézmény segítségét kérte a pályázati felhívás terjesztésében, illetve a jelölésekben. Az Innotéka magazin a pályázati felhívás közzétételével támogatta a Nagydíj pályázatot.
A kiírásra 30 pályázat érkezett be a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára. A 32 fős bírálóbizottság, a formai és a tartalmi szempontokat is alaposan mérlegelve, 26 pályázatot minősített 2024-ben megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak, és az értékelési szempontok szerint a legjobbnak minősített pályázatok közül választották ki a díjazott, valamint a kiemelt elismerésben részesülő pályázatokat.

A zsűri döntése alapján a 2024. évi Magyar Innovációs Nagydíjban a Cloud Network Technology Kft. részesült a TestHall AR System kifejlesztéséért.

A komáromi székhelyű cég által kifejlesztett TestHall AR System egy kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) alapú rendszer, amely Microsoft HoloLens 2 eszközök és egy egyedi monitorozó rendszer segítségével gyorsítja fel a szerver rackek tesztelési folyamatát. A tesztelést végző technikusok így kábelek, klaviatúra és egyéb hátráltató tényezők nélkül, valós időben, éles tesztkörnyezetben avatkozhatnak be a tesztfolyamatokba.
Az innováció, amely kevesebb mint hetedére csökkentette a szerver rackek tesztelési idejét, világszinten egyedülálló, ezért piaci előnyhöz juttatja a vállalatot, növelve az üzletszerzés lehetőségét. Az innovációnak köszönhetően az egy dolgozóra jutó szerver rackek aránya a tesztmérnökségen öt év alatt több mint tízszeresére emelkedett, ami jelentősen növelte a termelés kapacitását.
A zsűri a szavazással kialakult sorrendet és az innovációs nagydíj pályázatot támogató intézmények képviselőinek véleményét figyelembe véve ítélte oda a további innovációs díjakat:
- 2024. évi Ipari Innovációs Díjban a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. részesült a CubeSat szabványnak megfelelő 6 unit méretű távérzékelő kisműholdplatform fejlesztéséért.
- 2024. évi Informatikai Innovációs Díjban az Ericsson Magyarország részesült az 5G mobil szabványosításhoz való hozzájárulásért és fejlesztésért.
- 2024. évi Agrár Innovációs Díjban az AGRON Analytics Kft. részesült az AGRONmaps Pro egyedi igényekre szabott precíziós gazdálkodási szoftver kifejlesztéséért.
- 2024. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban az Innomedio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részesült az innoTMS – új fuvarszervezési rendszer kifejlesztéséért.
- A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2024. évi Innovációs Díjában a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részesült az akkumulátorgyártás melléktermék-kezelésére kifejlesztett hatékony mikrobiológiai megoldásért.
- A Magyar Innovációs Szövetség 2024. évi Startup Innovációs Díjában a FraudShield Security Europe Kft. részesült a FraudShield Anti-phishing prevention kifejlesztéséért.
A pályázati adatok szerint a 2024-ben megvalósult 26 innovációs teljesítmény révén a vállalkozások összesen több mint 12,5 milliárd forint többletárbevételt értek el, melynek jelentős hányada exportból származik. A megtakarítások, az árcsökkentő hatás, a környezeti terhelés csökkentése stb. nyomán további több mint 20 milliárd forint társadalmi haszon keletkezett.•
Címlapkép: Facebook/Magyar Innovációs Szövetség