Az idei természettudományi Nobel-díjasok
Idén az orvosi Nobel-díjat Mary E. Brunkow, a seattle-i Rendszerbiológiai Intézet, Fred Ramsdell, a Sonoma Biotherapeutics tudományos tanácsadója és Shimon Sakaguchi, az Oszakai Egyetem immunológusprofesszora érdemelte ki. A három kutató a perifériás immuntolerancia terén elért felfedezéseiért kapta meg az elismerést.
A fertőzések elleni védelemben kulcsszerepet játszó immunrendszerünk különleges képessége, hogy meg tudja különböztetni a védeni kívánt sejteket azoktól, amelyeket meg kell támadnia. Ebben a folyamatban játszik főszerepet a perifériás immuntolerancia mechanizmus. A három Nobel-díjas kutató azonosította az immunrendszer „biztonsági őreit”, a regulációs T-sejteket, amelyek megakadályozzák, hogy az immunsejtek megtámadják a saját szervezetünket. Felfedezéseiknek köszönhetően derült ki, hogy miért nem alakulnak ki minden emberben súlyos autoimmun betegségek.
A Kaliforniai Egyetemen dolgozó John Clarke és John M. Martinis, illetve a Yale Egyetemen oktató Michel H. Devoret a kvantummechanika terén elért eredményéért veheti át a fizikai Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentése szerint a három tudós „a makroszkopikus kvantummechanikai alagúteffektus és az energiakvantálás felfedezéséért egy elektromos áramkörben” kapta meg a legrangosabb tudományos elismerést.
Az indoklás a következő példával érzékeltette a fizikusok felfedezését: egy falnak dobott labda mindig visszapattan; egyetlen részecske azonban a mikroszkopikus világban néha áthalad a „falon”, és megjelenik a másik oldalon. Ezt a kvantummechanikai jelenséget alagúteffektusnak nevezik. Az idei fizikai Nobel-díjjal olyan kísérleteket ismertek el, amelyek kimutatták, hogyan figyelhető meg a kvantumalagút-hatás makroszkopikus léptékben, számos részecskével. Az amerikai fizikusok eredményei a kvantumszámítógépek építésénél és fejlesztésénél is felhasználhatók.
A kémiai Nobel-díjat Susumu Kitagawa, Richard Robson és Omar Yaghi kapta új, rendkívül porózus anyagok kifejlesztéséért. Ezek az anyagok olyan molekuláris szerkezetek, amelyek hatalmas belső tereket tartalmaznak.
A fémorganikus térhálókkal (Metal Organic Frameworks; MOF) kapcsolatos első kutatási eredmény 1989-ben látott napvilágot. Richard Robson először akkor hozott létre rézionok és szerves molekulák kombinálásával térbeli kristályszerkezetet. A japán Susumu Kitagawa 1992-ben bebizonyította, hogy ezek a szerkezetek gázokat képesek tárolni és kiengedni, míg az amerikai-jordán származású Omar Yaghi a 2000-es évek elején megalkotta az első, rendkívül stabil MOF-ot. Mára több tízezer különféle MOF-szerkezetet ismerünk. Ezek képesek elnyelni a szén-dioxidot, a levegőből vizet nyernek ki, illetve mérgező gázokat kötnek meg.•
Címlapkép: Unsplash/anastacia-dvi
