Az NBGK tápiószelei intézetének története 1885-re nyúlik vissza, amikor Szelényi Lajos tápiószelei birtokait az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) adományozta. A birtok kezelésére létesült, Szelényi Lajos nevét viselő alapítvány célja a szakismeretek közreadása, a kísérleti munkák során szerzett tapasztalatok gyakorlati alkalmazásának, eredményeinek közvetlen és a sajtón keresztüli megismertetése volt a gazdákkal. A második világháború után a tan­intézmény kísérleti állami gazdasággá alakult.

Az egykori Szelényi-kúria, ma főépület.

Magyarországon – Jánossy Andor kezdeményezé­sére – 1954-ben Tápió­szelén megalakult az Országos Növény­fajta­kísérleti Intézet Fajta­gyűjteményes Osztálya, ahol gyűjteni kezdték a bőtermő, intenzív, kiegyenlített fajták megjelenése és terjedése következtében a termesz­tésből kiszorult gabona-, hüvelyes-, takarmány­növény, kukorica és zöldség­növény­fajtákat, tájfajtákat és helyi változatokat.

A már meglévő és a más intézetekből átvett gyűjteményekre alapozva 1959-ben megkezdte munkáját az Országos Agro­botanikai Intézet Jánossy Andor akadémikus, igazgató irányításával. Az intézet leg­fontosabb kötelezett­sége a szántó­földi és zöldség­növények­hez kapcsolódó nemzeti gén­banki alap­feladatok végrehajtása. Ebben a vonatkozás­ban teljes körű gén­banki tevékenységet végez, mivel munkája kiterjed az országos gén­bank­gyűjtemények fejlesztésére, ezek agro­botanikai értékelő vizsgálatára, dokumentálá­sára és közre­adására, valamint közép- és hosszú távú meg­őrzésére hűtött mag­tárolókban, ültetvények­ben és esetenként in vitro kultúrákban. Ehhez kapcsolódik a helyi körülményekhez alkalmazkodott hazai tájfajták és öko­típusok eredeti termő­helyen történő fenn­tartásának szervezése és irányítása, valamint a gyűjtések meg­szervezése, lebonyolítása. Ezzel párhuzamosan az Intézet tevékenysége kiterjed a vadon élő edényes növények, gyümölcs­termő növények, szőlő és dísz­növények gén­megőrzésére is.

A Tápiószelei Agrobotanikus Kert a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ területén helyezkedik el, és az Intézet gondozásában áll. A kert eredete a 19. század közepéig nyúlik vissza. 1854-ben Szelényi Lajos, neves bécsi orvos 400 holdas birtokot vásárolt Tápiószelén. A kismartoni hercegi főkertész kapta a megbízást egy kéthektáros angolpark létesítésére a kúria körül. Sajnos a doktor halála után a park elvadult, lényegében elpusztult, csak néhány öreg tölgy emlékeztet a dicső múltra.

A jelenlegi kertet az 1960–70-es években alakították ki, és két fő részből áll. Az 5,9 hektáros külső arborétumot 1960-ban létesítették Koch Béla, Lun László és Székács Gabriella irányítása mellett az Intézet dolgozói. Itt többségében a térségben őshonos, természetes társulást alkotó, díszítőértékkel bíró fákat, cserjéket telepítettek a részben vízállásos, szikesedésre hajlamos homoktalajon. A többi között homoktövis (Hippophaë rhamnoides), fűzfélék, galagonyák, somok, vadrózsák, kőrisek, juharok fordulnak elő, mintegy száz taxont (élőlények egyazon kategóriába sorolt és közös gyűjtőnévvel ellátott csoportját – a szerk.) képviselve. Az évtizedek alatt egy kuriózumnak tekinthető alföldi ligeterdő alakult ki ezen az extenzíven fenntartott területen.

Idős kocsányos tölgy, látogatókkal.

A belső park területe 6,5 hektár, ahol egy 1250 négyzetméteres tó is helyet kapott. A legidősebb kocsányos tölgyeket (Quercus robur) a 19. század második felében ültethették. Az egyre bővülő, arborétumjellegű parkban jelenleg közel 350 fa- és cserjefaj van, köztük dendrológiai ritkaságok is akadnak. Nagy számban láthatók nyáriorgona (Buddleia davidii), mályvacserje (Hibiscus syriacus), aranycserje- (Forsythia × intermedia) változatok, illetve borbolya, fagyal, lonc, bangita és tölgyfajok. Az őshonos fajokon túl az egzóták közül kiemelt figyelmet érdemel a Kalifornia száraz völgyeiben honos kaliforniai fehér tölgy (Quercus lobata). A nyitvatermők közül dendrológiai szempontból szintén nagy értéket képvisel az oregoni ciprus (Cupressus bakeri), a numídiai jegenye­fenyő (Abies numidica), a trójai jegenyefenyő (Abies equi-trojani), a kis-ázsiai jegenyefenyő (Abies cilicica), az andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo), a Bornmüller jegenyefenyő (Abies bornmuelleriana), a libanoni cédrus (Cedrus libani subsp. libani) és a kampósfenyő (Pinus uncinata). A japán áltiszafa (Cephalotaxus harringtonii) itt élő termős példánya a faj egyik legnagyobb méretű egyede az országban.

Dísztó

Az utóbbi években magkatalógusokból, ajándékozás, csere, illetve esetenként vásárlás révén sok értékes faj került az Agro­botanikus Kert gyűjteményébe. Például a Kaukázus, a Balkán, illetve Kis-Ázsia erdeire jellemző örökzöldek (szerb luc, kaukázusi luc) és kiegé­szítő lombhullató fák és cserjék (pontusi juhar, opáljuhar, bokros koronafürt) példányai. Jelentős a bazsarózsa és a Márk Gergely-féle rózsa­gyűjtemény is. Külön értéket képvisel a több mint 700 fajtát tartalmazó rendkívül változatos intézeti írisz­gyűjtemény, mely Magyar­ország egyik legnagyobb nőszirom­gyűjteménye. Az Agrobotanikus Kert területén számos védett növény- (pofók árvacsalán, törpe mandula, leány­kökörcsin, tündér­fátyol) és állatfaj (mocsári teknős, fekete harkály) is előfordul.

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsé­­gének tagkertje, és a hozzá tartozó természet­­szerű élő­helyek­kel együtt a Tápiószelei Agro­botanikus Kert Helyi Jelentő­ségű Természet­védelmi Terület néven helyi védettséget kapott.

Kínai viráglonc (Kolkwitzia amabilis)

Egész évben szeretettel várják egyéni és csoportos érdek­lődők látogatását Európa egyik leg­nagyobb gén­bankjába, a tápió­szelei Nemzeti Biodiverzitás- és Gén­megőrzési Köz­pontba. A bemutatókon, szakmai tájékoztatás és irányítás mellett, a látogatók meg­ismer­he­tik a mező­gazdasági gén­megőrzés konkrét célját és gyakorlatát, valamint meg­tekinthetik az Agro­­botanikus Kertet is. Az Intézet kizárólag szak­­vezetéssel látogatható. Elő­zetes időpont-egyez­tetés szükséges (nbgk@nbgk.hu; +53/380-070).•