2011. november 5.

Szerző:
B. Szabó Edina

Steve Jobs 1955–2011

Látnok, úttörő, szeretett versenytárs, született filozófus, üzletember, játszótárs, főnök, apa – ember. Elhunyt az innováció egyik vitathatat­lanul nagy elméje.


Steve Jobs még csak átlagos sem volt, amikor világra jött. Örökbe adták, aztán édesanyja újra akarta, de a józan észnek hála, maradt befogadó családjánál. Ugorjunk egy nagyot, mert senki nem emiatt fog emlékezni rá. Ha elsőre tippelnem kellene, valószínűleg sokaknak az okostelefon ugrana be először. Pedig sok minden előzte meg az Apple termékek hivatalos és jótékony zsugorodását, keskenyülését.

Mielőtt 1976-ban – Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel – megalapította az Apple Computert, belekóstolt az egyetemi létbe, de gyorsan ki is lépett. A hetvenes évek Kaliforniájában élni egyet jelentett a kísérletezéssel, nem csupán a tudatmódosító szerek terén – egy indiai utat követően a zen buddhista életet választotta.

A computer klubozásból kinőtt cég első személyi számítógépe még faburkolatú volt, és az Apple I névre hallgatott. A fejlesztéseket követően a jelentős áttörést az 1984-ben megjelent Macintosh hozta meg, amely már külsejében is megigézte az arra fogékony szakembereket. Nem sokkal később azonban a társtulajdonosok vitába keveredtek, ekkor alapította Jobs NEXT néven ismert cégét, amely aztán visszakanyarodott az alma­fához – 1996-ban felvásárolta az Apple.
Közben 1986-ban felvásárolta a Pixar Stúdiót, ahol a többi között a Némó nyomában vagy a Toy Story – Játékháború filmek készültek. Amikor a Disney 2006-ban felvásárolta a Pixart, tulajdonjogáért cserében Jobs lett a legnagyobb egyéni részvényesük… Betegségével nyolc évig küzdött, vagy inkább élt együtt, hiszen a 2003-as diagnózist követően minden megjelenését és nyilatkozatát egyértelműen az élet, az alkotás és az elmúlás körüli gondolatok határozták meg. Mindezt olyan pozitívan, már-már szuggesztív optimizmussal tette, hogy egyre növelte amúgy sem csekély számú rajongói számát. Munkamániásnak tűnt, de Jobs szerint mindenki jól akar dolgozni, és jól dolgozni csak úgy lehet, ha szeretjük a munkánkat – tanácsos mindig efelé haladni, és így van esély a kiegyensúlyozottságra.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az Apple az egekbe emelkedett, és bár a 2011. augusztusi lemondását a részvények megbicsaklása követte, a vállalat az elmúlt hónapokban igyekszik bizonyítani, hogy Steve nélkül is piacképes marad. Lehet. Bízzunk abban, hogy a keze alól kikerült generációk a nyomába tudnak lépni, ha nem is olyan magasságban, mint ahogyan azt ő tette.

Jobs = Apple = grafikus interfész, egér, Macintosh, iMac, iTunes, iPhone, McBook Air, iPad…
„Az Apple elvesztette látnokát, kreatív zsenijét, a világ pedig elvesztett egy fantasztikus embert. Akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ismerhették őt és vele dolgozhattak, egy kedves barátot és egy inspiráló mentort vesztettek el. Steve egy olyan vállalatot hagyott maga után, amit csak ő tudott felépíteni, szelleme örökké meg fogja határozni az Apple-t. (Apple Company)”
És hogy az Apple vállalaton kívüli világ hogyan reagált? Nos, néhány nap elteltével villámgyorsan elterjedtek a Jobsról szóló képek, írások, a nevéhez kötött adathalász akciók a különböző közösségi terekben, s mindez 96 szá­zalékban olyan eszközök révén, amelyek fejlesztése az ő nevéhez fűződik…

Steve Jobs utolsó hónapjaiban már átadta a teendőket Tim Cooknak, aki a vállalat vezetésével együtt jól körülhatárolt és zökkenőmentes működést biztosító négyéves tervet kapott örökségül. Jobs hagyatéka minden bizonnyal – ha nem is teljes mértékben – érvényesülni fog, így az Apple-nemzedékeknek ezentúl sem kell lemondaniuk megszokott eszközeikről vagy azok frissítéséről. •


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka