Shakespeare koponyája – A régészet digitális forradalma

Napjaink régészei elsősorban már nem csákányt és ecsetet ragadnak, amikor arra keresik a választ, hogy mi rejtőzik a föld mélyében, hanem a technológiai fejlődésnek köszönhetően talajradarral, okosműszerekkel, szoftverekkel, robotokkal és 3D szkennerrel kutatják a múlt eltemetett és elfeledett titkait. De vajon mikor bizonyosodhatunk meg arról, hogy valóban a sírjában nyugszik-e a világirodalom egyik legnagyobb alakjának a koponyája?


William Shakespeare irodalmi öröksége és hatása kiterjed az egész világra, műveit több mint száz nyelvre fordították le, az utóbbi időben azonban mégsem felejthetetlen színdarabjai okán került a hírek középpontjába. A közelmúltban több kutatócsoport is vizsgálatokat folytatott a legújabb technológiák segítségével a Stratford-upon-Avonben található sírboltban, és a régészek egy­mástól függetlenül arra jutottak, hogy a drámaíró sírhantjának fejrészénél sérülések láthatók, ami feltehetően arra utal, hogy Shakespeare koponyája nincs a helyi Szentháromság-templom kőpadlózatába süllyesztett sírban. A Channel 4 brit kereskedelmi televízió külön dokumentumfilmet szentelt annak a felfedezésnek, melyről egy angol hírmagazin még 1879-ben adott hírt először. A közel negyed évezrede heves vitákat kiváltó teóriát a történészek akkor kacsának minősítették, igaz, a korabeli tudomány még nem tudott perdöntő bizonyítékokkal szolgálni. Egy kutatócsoport tavaly elektromágneses hullámokat kibocsátó geológiai radarral végzett kutatásai során nemcsak a hiányzó koponya elméletét erősítette meg, de több érdekességgel is szolgáltak. A régészek a temetkezés részleteiről is elárultak néhány különös információt: a szentélyben lévő sírkövek alatt, az anglikán rítus előírásainak megfelelően, mindössze 90 centiméter mélységben helyezték el Shakespeare és felesége, Anne Hathaway holttestét, egymástól külön-külön, csak halotti lepelbe burkolva, koporsó nélkül. A kutatások kiterjedtek a drámaíró családi házára is, és ennek során számos újdonságra bukkantak a magán­életével kapcsolatosan. Az ott talált emlékek háromdimenziós lenyomatát pedig egy frissen megnyílt online kiállítás keretében tették a nagyközönség számára elérhetővé.

A radartechnológiától a robotokig

De hogy pontosan mit is takar az elektromágneses hullámokat kibocsátó geológiai radartechnológia (Ground-Penetrating Radar; GPR)? Ez a talajszint alá hatoló módszer – a radarokhoz hason­lóan – rádióhullámokat sugároz a földbe, azok visszaverődnek az ott található üregekről, repedésekről és tárgyakról. Miután a különböző anyagtípusok eltérő módon verik vissza a hullámokat, az általuk keltett „visszhang” alapján alkot képet arról, valójában mi is fekszik a felszín alatt, különböző mélységekben. Ezt a technoló­giát gyakran a temetőkben található jelöletlen vagy még ismeretlen sírok feltérképezésekor vetik be a régészek, mert így sok mindent megtudhatnak konkrét fizikai beavatkozás nélkül is a korabeli koporsók méretéről, alakjáról, vagy éppen arról, milyen tárgyakat helyeztek el a holttestek mellé a sírokban. A GPR-ral idén a coloradói temetőben egyre égetőbb problémát okozó hely­hiányt akarták megoldani, ugyanis a radartechnológiát arra használták fel, hogy pontosan meg tudják állapítani, hová kerülhetnek új síremlékek a korábbi, elfeledett sírok megbolygatása nélkül.

A geológiai radartechnológia (GPR) a talajszint alá hatoló módszer. Rádió­hullámokat sugároz a földbe, melyek visszaverődnek az ott található üregekről, repedésekről és tárgyakról. Miután a különböző anyagtípusok eltérő módon verik vissza a hullámokat, az általuk keltett „visszhang” alapján alkot képet arról, valójában mi is fekszik a felszín alatt, különböző mélységekben. A képen sekély GPR-szeletek 35 centiméterrel a talaj felszíne alatt, egy 1800-as években épült üvegház romjairól, Angliában.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő, Dél-Ausztráliában található Naracoortei barlangok feltérképezésében már nem a radartechnológia, hanem egy CaveX nevű robot segít. Az Adelaide-i Egyetem hallgatói által készített hatlábú robotpók feladata a függő és álló cseppkövek és más ősi kövületek 3D-s szkennelése. A robot felépítése nem véletlen, a tervezésekor felmerült a kerekek és a lánctalpak ötlete is, végül azonban azt elvetették, attól tartottak ugyanis, hogy megsérthetik a cseppköveket, így maradt a három pár láb. Az ausztrál kutatók reményei szerint a szkennelés során új formákkal, lerakódásokkal találkozhatnak a barlangban, ami segíthet abban, hogy megértsék, milyen folyamatok mentek végbe azon a területen az évmilliók alatt.

A Tallinni Műszaki Egyetem mérnökcsapata a nyílt tengeri régészet számára kínál alternatívát U-CAT nevű víz alatti robotteknősével, amely négy szilikonuszonyával hatol egyre mélyebbre. Ezzel a megoldással nemcsak jobban irányítható a fejlesztés, de ami még fontosabb, a propellerek elhagyásával mozgás közben nem kavarja fel a tengeri üledéket. A szerkezettel a Balti-tengerben elsüllyedt, nehezen megközelíthető második világháborús hajóroncsokat is meg tudják vizsgálni.

Idén nyáron egy másik távirányítású tengeri robot segítségével pedig az időszámítás előtti 2. századból származó hajó roncsára bukkantak Szicília partjainál, közel 100 méteres mélységben. A felvételek alapján a vízi jármű bor szállítására szolgáló amforákkal együtt süllyedt el mintegy 2300 esztendővel ezelőtt. Szintén hasznos, ám rendkívül költséges technológiának tartják a szakmában a Space Satellite Archaeologyt, amely több, egymásra helyezett műholdfelvétel és rendkívül részletes katonai felvétel révén térképezi fel az adott területet. Ezzel a módszerrel egyetlen év alatt csak Egyiptomban 17 új piramist, valamint 3000 régészeti helyszínt tudtak azonosítani.

A Notre-Dame megmentői

A régészet teljes megújulását az úgynevezett LIDAR (Light De­tec­tion and Ranging – lézeralapú távérzékelés) szkennelési techno­ló­giának köszönhetjük. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy a levegőből a földfelszínre sűrű hálóban irányított lézerfény, illetve energiaimpulzusok visszaverődésével nagy felbontásban képez­hető le az adott terület domborzata, és minden egyes felszíni növény, tárgy, ami ott található. A radartól eltérően a LIDAR az ultra­-ibolya, a látható, valamint az infravörös fény tartományában dolgozik. A technológia nem a hagyományos értelemben vett képet alkot, hanem egy nagy sűrűségű, háromdimenziós pontfelhőt. A tudósok ezt követően egy „digitális erdőirtást” végeznek, azaz minden egyes fát, bokrot és egyéb növényzetet letörölnek róla, hogy fel­fedezhessék az alattuk rejtőző ősi kultúrák nyomait.

A lézeralapú távérzékelés, a LIDAR a levegőből a földfelszínre sűrű hálóban irányított lézerfény, illetve energiaimpulzusok visszaverődésével képezi le nagy felbontásban az adott terület domborzatát, és minden egyes felszíni növényt, tárgyat, ami ott található. A képen a dzsungellel teljesen benőtt egykori maja város, Tikal romjai Guatemalában, amikor a növényzetet már digitálisan törölték a képről.

Az Earth Archive, azaz Föld Archívum nevet viselő Alapítvány nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy LIDAR-technológiával részletesen feltérképezik a Föld kulturális, földrajzi és környezeti kincseit. Christopher Fisher, a Coloradói Állami Egyetem régészprofesszora szerint minderre elsősorban azért van szükség, mert a klímaváltozás pusztulással fenyegeti örökségünket. A tudós az egyik előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkra az őserdeink szinte felét kiirtottuk, évente körülbelül 18 millió holdnyi esőerdő pusztul el. Az emelkedő tengerszint pedig néhány évtizeden belül teljesen felismerhetetlenné teheti a városainkat, országainkat és kontinenseinket. A professzor szerint kifutunk az időből, és a történelem a szemünk előtt fog eltűnni bolygónk felszínéről, ezért ha most nem dokumentáljuk ezeket a helyszíneket, a következő generációk már azt sem fogják tudni, hogy egyáltalán léteztek.

A régészprofesszor a mexikói Michoacánban végzett kutatásai során találkozott ezzel a technológiával, amikor az ősi purépecha nép – az aztékok kevésbé ismert kortársai voltak – korábban ismeretlen településének feltárásán dolgoztak. „Mintegy három­negyedórányi repülés alatt annyi hihetetlen részletességű adatot gyűjtöttünk be, ami manuálisan évtizedekbe telt volna” – érzékeltette a hagyományos régészet versenyképességi hátrányait a professzor, aki szerint nemcsak gyorsaságban összehasonlíthatatlan a két eljárás, de az adatok minőségét és mennyiségét tekintve is. Christopher Fisher végül egy 26 négyzetkilométeres megapoliszt tudott a LIDAR segítségével feltérképezni.

Nem ez volt a technológia egyetlen nagy eredménye. Guatemalában, a dzsungellel teljesen benőtt egykori maja város, Tikal romjait fedezték fel segítségével, Kambodzsában pedig a világhírű Angkor mellett találtak egy még nagyobb romvárost. Ám nemcsak a régmúlt felfedezésére használható ez a technológia, néhány éve a párizsi Notre-Dame-ot térképezték fel vele, elsősorban azért, hogy megértsék, milyen technikai megoldásokkal épült fel a világ egyik leghíresebb gótikus katedrálisa. Akkor még senki sem sejtette, hogy a 158 éven át épült székesegyház fából készült tetőszerkezete a felújítási munkálatok során kigyullad, és jószerével teljesen megsemmisül, és az épületben is hatalmas károk keletkeznek. 2019-ben a LIDAR felvételei jelentették a legátfogóbb dokumentált képet a katedrálisról, ami felbecsülhetetlen értéket képviselt és képvisel azóta is a felújítási munkálatokhoz.

Az Earth Archive Alapítvány fókuszában a szárazföldi területek szerepelnek, azaz a bolygó felszínének kevesebb mint harmadát szeretnék feltérképezni, munkájuk során pedig légi fotókat és műholdképeket is felhasználnak. A tervek szerint egy olyan egyedülálló és ingyenesen hozzáférhető térképet alkotnak meg, amely a régészek, geológusok, környezetvédők munkáját is hatékonyan támogatja majd a jövőben. A projekt nem lesz olcsó: a becslések szerint csak Amazónia feltérképezésének a költsége mintegy 15 millió dollárt emészthet fel. A küldetés elsődleges célja, hogy minél részletesebb adatokkal rendelkezzenek a Föld jelenlegi állapotáról, és hogy az emberiség hatékonyabban csökkenthesse a klímaválság hatásait. Christopher Fisher azt reméli, hogy bolygónk virtuális térképe hatalmas lehetőséget biztosíthat majd a tudósoknak: a régészek elfeledett civilizációk nyomait kutathatják, az ökológusok az erdők összetételét vizsgálhatják, míg a geológusok víztani megfigyeléseket végezhetnek. A lehetőségek száma végtelen. A régészprofesszor tisztában van azzal, hogy a munka elvégzéséhez rengeteg időre van szükség, ám ő más távlatokban gondolkozik. „Én nem élek elég sokáig, hogy láthassam az eredményeket, egyikünk sem fog, és még a gyerekeink élete sem lesz elég hosszú hozzá. Ez az ő unokáiknak szól, és az ő unokáiknak meg az ő unokáiknak. Ez a legvégső ajándék, amit az eljövendő generációknak adhatunk” – reagált azokra a kritikákra, melyek szerint évtizedekig is eltarthat az Earth Archive projekt megvalósítása.

Megelevenedik a múlt

A régészek feladata nemcsak a letűnt korok tárgyainak megtalálása, de azok megőrzése is. Számos esetben a több ezer éves leletek állapotának fenntartása is komoly problémát jelent, ezért rendkívül fontos a digitális technológia használata. A Hirox RH–2000 3D videomikroszkópnak a többi között eredetvizsgálatok elvégzése mellett szkennelési funkciója is van. A motorizált forgófejes adapter segítségével 3D-s felvételek készíthetők, melyek lehetőséget biztosítanak az eredetiségvizsgálat során a hiányzó festékrétegek mélységének és területének pontos meghatározására is.

Ma már a múzeumok is élnek a digitális forradalomból fakadó lehetőségekkel, ami azért is üdvözlendő, mert érthető módon egyre kevesebb érdeklődőt köt le, ha egy kiállítás leglátványosabb eleme az, amikor hosszú vitrinekben, egymás mellé szorosan bepréselt ókori táblák és vallási kegytárgyak sorakoznak, apróbetűs, kimerítően részletes leírásokkal. A magyarázó videók és animációk már számottevően javítják az élményt, a virtuális kiterjesztett valóság pedig már egészen más dimenzióba röpítheti a múzeumlátogatót.

A kiterjesztett valóság segítsé­gé­vel belehelyez­ked­he­tünk az ak­­tuá­­lis tárlat ere­­deti kör­nyeze­­té­be, akár kéz­be fog­­hat­juk az egyéb­ként vit­rin­ben található tár­gyakat, sőt rö­videbb időre át­élhetjük az adott kor sajá­tosságait is.

A horvátországi Šibenikben található Szent Miklós-erőd bejárásához például mindössze egy tabletre van szükségünk, és a kijelölt pontokon a QR-kód beolvasásakor animált karakterek tolmácsolásával ismerkedhetünk meg az adott helyiség funkcióival, és az ott szolgáló katonák mindennapjaival. Sétánk során a table­ten még egy erre a célra fejlesztett játékkal is játszhatunk. Baján, a Türr István Múzeum falain belül virtuális utazásra invitálnak bennünket: a látogatók például egyetlen gombnyomással, testközel­ből ismerkedhetnek meg a Duna folyami halaival, ugyanis a kiválasztott példány odaúszik mellénk, és minden oldalról megmutatja magát, ráadásul minden halról papirusztekercsre írt információk olvashatók el egy víz alatti eszköz segítségével.

És hogy még mire képes a kiterjesztett valóság? Segítségével a látogató belehelyezkedhet az aktuális tárlat eredeti környezetébe, kezébe foghatja az egyébként vitrinben található tárgyakat, vagy rövidebb időre átélheti az adott kor sajátosságait. A floridai Salvador Dalí Múzeum ennél is érdekesebb vállalkozásba kezdett: az első kulturális intézmények egyikeként művészeti célra használta az úgynevezett deepfake technológiát, ami mesterséges intelligenciával „felturbózott”, egyfajta videómanipulációt jelent. A Dalí Lives kiállítás keretében a festőt „feltámasztották”, és az érdeklődők számára nemcsak saját életéről mesél, de igény esetén egy közös szelfire is mellettünk terem.

A koronavírus-járvány terjedése miatt a múzeumoknak is be kellett zárniuk világszerte, számos intézmény azonban élt a modern technológia nyújtotta lehetőségekkel, és online térbe költöztette a kiállításait. Ez a trend a pandémia hullámzó szakaszai ellenére is folyamatosan erősödik.

De akkor hol a koponya?

És hogy választ adjunk a cikk bevezetőjében feltett kérdésre, mely szerint mikor derülhet ki teljes bizonyossággal a Shakespeare koponyája körüli rejtély? Valószínűleg soha, ugyanis a helyi egyházközösség kegyeleti okokból nem járul hozzá a sír megbontásához. Akik számára ez mégsem elfogadható érv, és a feltárás mellett kardoskodnak, érdemes elgondolkodniuk a drámaíró sírfeliratán olvasható sorokon: „Jó barát, Jézus irgalmáért tartózkodj attól, hogy felásd az idezárt port, áldott az, aki megkíméli e köveket, és átkozott legyen, aki bolygatja a csontjaimat!”•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka