Növekvő ökoterületű országok

A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország a tizedik leg­dinamikusab­ban fejlődő ország a világon az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve.


Az elmúlt években a bioültetvények abszolút területmérete alapján pedig Magyarország a világ tizenkettedik legnagyobb ökogyümölcs-termesztő országává vált. Az Ökológiai Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége (IFOAM) és a svájci Biogazdálkodási Kutató Intézet (FiBL) minden évben nyilvánosságra hozza statisztikai évkönyvében a kontinensek, régiók és országok ökológiai gazdálkodásban játszott szerepét, valamint a fenntartható mezőgazdaság tendenciáit.

A legfrissebb kiadványból kiderül, hogy a földrészek rangsorában 2019-ben második helyen álló Európát 16,5 millió hektáros ökoterületeivel csak Óceánia–Ausztrália előzi meg 36 millió hektár összterülettel, amit harmadikként a sorban Latin-Amerika követ, 8,3 millió hektárral. 2018-hoz képest Ázsia kivételével minden kontinensen nőtt a biogazdálkodással művelt területek mérete, amely elérte a 72,3 millió hektárt. Bár az ökológiai területek aránya a világ összes mezőgazdasági területéhez képest összességében még így is alig éri el az 1,5 százalékot, egyes országokban kiemelkedő az átállás mértéke, Ausztriában például a mezőgazdasági területek 26,1 százaléka áll bioellenőrzés alatt. A vizsgált 187 ország közül 15-ben az összes mezőgazdasági művelés alatt álló földterület legalább 10 százalé­kán, hazánkban közel 6 százalékán folyik ökológiai gazdálkodás.

Magyarországon 2019-ben 303 ezer hektárra emelkedett az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága, amivel területarány tekintetében az európai középmezőnybe tar­tozunk. Viszont az egy év alatt elért 93 808 hektár bővüléssel tizedikek vagyunk a legdinamikusabban növekvő ökoterületű országok világrangsorában. Az ökológiai gyümölcstermesztésben Magyarország 6884 hektárral a világ tizenkettedik legnagyobb bio­gyümölcsültetvény-területtel rendelkező országa, amelyben kiemelkedő a bodza, a homoktövis, a dió, az almatermésűek, valamint a cseresznye és a meggy ökoterületének az aránya. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet tájékoztatása alapján ezeknek a területeknek a növekedésével párhuzamosan hazánkban a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások is dinamikusan fejlődtek, 2019-re számuk meghaladta az 5600-at.

Világviszonylatban a biotermékek globális piaca 2019-ben elérte a 106 milliárd eurót. Az Európai Unióban évente 8-10 százalékkal bővül a bioélelmiszerek piaca. A kereskedelmi forgalom alapján a ranglistát az Egyesült Államok vezeti 44,7 milliárd euróval, utána az Európai Unió következik 41,4 milliárd euróval. A legnagyobb piac Németországé 12 milliárd eurós értékkel, a második Franciaországé 11,3 milliárd euróval. 2019-ben a dán és a svájci fogyasztók költöttek a legtöbbet bioélelmiszerekre, fejenként átlagosan 344, illetve 338 eurót. A hazai ökoélelmiszer-piacról sajnos nincsenek számszerűsített adatok. Magyarország jelenleg elsősorban a nyugat-európai és más globális keresleti piacok nyerstermék-beszállítója. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szerint ezen a tendencián a feldolgozás, így a hazai hozzáadott érték növelése, valamint célzott termékpálya-fejlesztések megvalósítása segíthet, szoros együttműködésben a fogyasztói tudatosság növekedésével.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka