2012. február 5.

Szerző:
B. Szabó Edina

Notebook, netbook, tablet, ultrabook?

Sok. Mondhatni rengeteg. Egy kategórián belül is nehéz választani, amennyiben figyelembe szeretnénk venni az ár-érték arányt, mellérendelve a kényelmet, megjelenést – bár ez utóbbi akár mellékes is lehet.


Nem mindegy, hogy a mobileszköz méretei, súlya és rendeltetése megfelel-e egy átlagosnál többet utazó cégve­zetőnek, vagy három különböző platformon kell dolgoznia egy hosszú repülőút során. A netbookoknak nem sikerült az igazi áttörés, viszont kiválóan előkészítették a helyet a következő generációnak, az ultrabookoknak.
Nos, az ultrabook megfelelő választ jelenthet a fent sorolt kérdésekre. Az Intel által bevezetett név nem mást takar, mint egy hipervékony, gigaerős, ultrakönnyű gépet, amelynek még a fogyasztása is extraalacsony, természetesen hatásosan csökkentett letöltési idővel. Kis méretéből adódóan ugyan kevés a külső port, de ez bővíthető memóriával kiküszöbölhető.

A McBook Air nyomában járva az Intel Ultrabook jó eséllyel foszthatja meg piaci tortaszeletének egy morzsájától az almás céget, miközben az Acer, a Dell, a Lenovo és a Toshiba is sorban áll a sikerre várva. Technológiai újításokon kívül még egy, nem éppen pozitív közös tulajdonságuk van: drágák. Bár például a Dell is próbálkozott az ár leszorításával, amikor a CES 2012 alkalmából bemutatta új gépét.
Az XPS 13 névre hallgató (13 hüvelykes, Gorilla Glass borítású kijelző, 1,35 kilogramm, az akkumulátornál 1,8 centiméter vastag, a billentyűzet alatt 6 milliméter vékony) ultrabook finoman fogalmazva is nagyon hasonlít a McBook Airre.

A gép Intel Core i5 2467M vagy i7 2637M processzorral, 128 vagy 256 gigabájtos SSD-vel és 4 GB memóriával rendelkezhet. Vékonysága ellenére még dedikált hangvezérlő is „belefér”, vezeték nélkül pedig 802.11 a/g/n Wi-Fi és Bluetooth 3.0 kapcsolat támogatja a felhasználót. Valószínűleg az ára nem sokkal képes az eredeti alá menni, de ez hamarosan kiderül. Ha minden igaz, márciusban Magyarországra is megérkezik.
Az árharc azért kedvez a vásárlóknak, mert többeknek is sikerül lassan az Intel 1000 dolláros ára alá pozicionálni terméküket. •


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka