<
2015. november 4.

Szerző:
B. Szabó Edina

Nem minden kezdet startup

A startup működésének egyik legsúlyosabb félreértelmezése, ha divathullámnak, valamiféle múlékony trendnek tekintik. Ezek a cégek alapvetően korai fázisú, induló vállalkozások, melyek az innovációról szólnak, mindegyikük reflektál a társadalmi, környezetvédelmi, energetikai stb. kihívásokra. Mindezt a legújabb technológiai újításokra alapozva, még akkor is, ha hagyományos értékeket közvetítenek, és bizony akkor is, ha az általuk kínált megoldás vagy termék életciklusa néha a tiszavirágéval azonos. És miért tűnik úgy, hogy ezek 98 százalékban az IT területéről jönnek? Mert ez így is van, előbb-utóbb minden arra a területre vezet. Mindegy, hogy élelmiszeripari megoldásról, hordozható egészségügyi eszközről, szórakozóhely-keresőről vagy babaőrzőről van szó, a kutatás, a fejlesztés, sőt általában a megoldás hiánya is eleve informatikai kérdésként merül fel. Ha nem, akkor viszont valószínűleg onnan jön a megoldás… Egyszóval, ez a „divat” nem múlékony, maximum terminusaiban változik.


Turcsán Tamás Péter nevét minden, Magyarországon e témakörben valamennyire is tájékozott olvasó ismerheti. Egyike azon hazai tanácsadó kommunikátoroknak, akik évtizedekkel ezelőtt az informatika területéről vagy inkább azzal párhuzamosan léptek ebbe a világba, csak akkor még nem startup névvel illették azt a formát, ami az IT területén robbant leginkább. A 25 éve „divatozó” szakértővel beszélgettünk jelenről, lehetőségekről, a szakmaiság hiányáról és arról, hogy miként próbál meg szakértők csoportja új lendületet vinni a hazai startup világba.

Az utóbbi időben megint több szó esett a startupokról…

– Igen, ennek több oka is van. Egyrészt elindult a kommunikáció erős szakértői hátterekkel, amelyek remélhetőleg behúzzák nemcsak a jó ötleteket – azokból egyébként szokott lenni e nélkül is –, hanem ennek a speciális, de nem ördögtől való céges formának a működtetéséhez szükséges egyéb szakembereket. Egyszerűen szólva az állami és a befektetői oldalt is. Az a cél, hogy addig beszéljünk erről, amíg érdekeltté nem tesszük az érdekelt feleket az együttműködésben… mert sokkal több van ebben a témában, mint azt jelenleg gondolnánk.

Friss hír, hogy a visegrádi négyek nemrégiben aláírtak egy megállapodást, miszerint szándékukban áll segíteni a startupok helyzetét annak érdekében, hogy valahogyan eljussanak a Szilícium-völgybe. Ez egyébként régi rögeszméje a startup világnak, hogy ha valahogyan eljut valaki a Szilícium-völgybe, akkor már minden jó lesz. Ez részben így is van, másrészt viszont egyáltalán nem igaz. Hogy ez a megállapodás valójában mennyire segíti az induló vállalkozásokat, majd meglátjuk. Szerencsétlen pozícióváltások miatt tavaly óta nincs igazán kormányzati képviselet a startup témában, kicsit beragadtak a dolgok. Pedig több olyan szereplőt is ismerünk, aki érti a problémáinkat, és olyat is, aki szereti a témát, sőt olyat is, aki jelentős hatással is lehet a folyamatokra. De ha ezek nem egy megfelelő döntési kompetenciával rendelkező személyben összpontosulnak, akkor nem nagyon lehet érdemben, állami szinten előrelépni. Pályázatkiírások készülnek, legalábbis ezek a hírek, de keveset lehet tudni róluk, elviekben lesz ismét Gazella program (a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázati lehetősége inkubátorok számára), de már ezt is két éve várjuk. Sajnos annak idején nem indult erősen a program, végül egyetlenegy projekt sem kapott ebből támogatást.

Komoly probléma az is, hogy nincs megfelelő utánpótlás és hiányzik az utánpótlás-nevelés, erről is beszélnünk kell. Évek óta szervezzük az egyetemi ötletversenyeket, a Hackathonokat, eddig 24 valósult meg saját erőből. Tavaly először kaptunk egy kis segítséget az újjáalakult NKFIH-tól a határon túli rendezvényeinkre. Idén is reménykedünk, hogy értékelik a munkánkat. Mert ennek a küzdelemnek van eredménye, látszik, hogy vannak sikeres projektek, sőt nemzetközi sikerek is. Az idők során megpróbáltunk valamilyen módon állami segítséget kérni, hogy a hazai egyetemeken kiterjeszthessük a programunkat azért, hogy érezhető mértékben tudjuk támogatni a magyar tehetséget és tudást. Ám nagyon nehéz változást elérni. Alapvetően kevés a hajlandóság a változásokra, bár az összes problémával érdekes módon mindenki tisztában van.

Hackathon = Hacking + Marathon
Az egyetemek számára létrehozott üzleti ötletverseny-sorozat 2013 óta töret­lenül támogatja az utánpótlást. A szervezők törekvése az, hogy az oktatási intézményekben és az egyre inkább kibontakozó startup közösségekben megtalálják az új tehetségeket.

A skálázható időtartammal, a legtöbb helyszínen kétnapos – a diákok időbeosz­tá­sának leginkább megfelelő –, péntekre és szombatra szervezett események minimum 50-60 versenyzőt mozgatnak meg. A rendszert a nemzetközi startup versenyek mintájára először 2011-ben elindított Mobil Weekend webes és mobil-alkalmazásfejlesztő versenyek szervezése során szerzett tapasztalatokból és módszerekből merítve, valamint a legmodernebb módszertan, a Lean gondolkodás alapján alakították ki.

A Hackathon-in-a-Box – A kreatív ötletgyár versenysorozat koncepciója az, hogy a tehetségeket ott a legegyszerűbb keresni, ahol tanulnak. A rendezvényeket vidéki és budapesti egyetemen szervezik az üzleti életből érkező támogatók és szponzorok segítségével azért, hogy a hazai startup világ utánpótlása, vagyis a versenyeken részt vevők a megszerzett tudásukat ne csak az egyetemen, hanem privát életükben is kamatoztathassák.

A verseny egy napindító (bootphase) előadás-sorozattal kezdődik, amely ki­váló­an alkalmas az egyetemen megszokottól eltérő módszerű képzési környezet kialakítására. Az előadások után következő Kérdezz, felelek blokkok a fel­vetődő problémák és kérdések megválaszolásával segítik a versenyzőket az el­indulásban és ötleteik kidolgozásában. A második fázisban a résztvevők egy közös, plenáris ötletbörzén prezentálják ötleteiket, amelyek közül a legjobbakat szavazással választják ki, majd a legjobb ötletek gazdái csapatokat kapnak oly módon, hogy a résztvevők megjelölik a nekik legjobban tetsző ötletet, és így csatlakoznak valamelyik csapathoz. A versenyt mentorok és tanácsadók segítik, akik a képzési folyamat meghatározott pontjain tanácsokkal, ötletekkel látják el a versenyző­ket. A résztvevők külön prezentációs mentorálást kapnak a végső befektetői előadásukhoz való felkészülés során. A munka végső fázisa a prezentációk és a kiértékelés. A versenyek 2014 óta a határon túlra (Pozsony, Kolozsvár, Brassó, Csík­szereda, Tusnádfürdő ) is eljutnak.

El kell jutnunk oda, ahol jelenleg az innovációban élen járó országok tartanak, meg kell tanulnunk, hogy miként érhetünk el nemzetközi sikereket, hogy itthon miként alkalmazhatunk működő finanszírozási modelleket. Kezdve azzal, hogy annak idején, hét évvel ezelőtt nem sikerült jól kihasználnunk egy nagyon jó lehetőséget, a Jeremie (GOP, Kockázati Tőkeprogram) pályázatokon való részvételt. Ebből meglehetősen kevés startup kapott támogatást, ezért is született viszonylag kevés siker.

Nem sikerült eddig jól kiírni a pályázatokat, mert nem tudtak jelentkezni azok a cégek, amelyeknek valóban érdemes lett volna, és bár vannak sikeres pályázati kiírások, azok nem igazán vonatkoznak valódi startupokra. Most mindenki nagy változásokat ígér.
Ugyanakkor azzal együtt, hogy az eddigi milliárdokkal nem igazán innovatív ötleteket támogattak, legalább elindult valami. Sajnos, egyetlenegy dolgot mégsem tudtak beindítani: a magyar kockázati tőke nem lett igazi kockázati tőke. Valami felemás befektetési elvvé alakult át, ami az egyesével válogatást és a kvázi biztos sikerre törekvést tűzte ki célul. Közben a világon ez mindenhol úgy működik, hogy a befektetők minimális tulajdonrészért cserébe rengeteg próbálkozó startupba helyeznek ki tőkét, és amelyik talpon marad, az tud igazán sikeressé válni, az volt igazán innovatív és szükségszerű. A világban tehát ez egy tömegműfaj, nem pedig elitista. Képzeljük el úgy, mintha egy piramis volna. Minél szélesebb az alapja, annál magasabbra nyúlik a használható és értéket termelő megoldások tömege, míg a teteje egyszer csak letisztul, és ott marad a legjobb, amely aztán elindul világot hódítani.

Mi a probléma azzal, hogy sokan akarnak a Szilícium-völgybe jutni? 

– Nem is problémának nevezném, inkább az a fontos, hogy a léptékek nem ugyanazok egy magyar cégnek, mint másnak. Induljunk ki abból, hogy míg ott egy jó startup eleve egymillió dollárt ér – vagyis, ha megtetszik egy befektetőnek, ez az alapösszeg, amit kockáztat a céggel –, míg itthon, ahogy említettem, hiányzik a kockázati tőke. Ott sem ingyenes a cégalapítás, de itthon ha hárommillió forintot kínál egy pályázat, akkor csak egy cégalapításra lesz elég. Létrehoznak tehát egy céget, és ismét megrekednek. Ez nemigen segíti az itthoni indulást. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ott minden jobb, mert ez egyáltalán nem lenne igaz. Alapból ott a konkurencia kérdése: ha ki is jutok az amerikai piacra, eleve számolnom kell több tízezer (!) rivális céggel, ötletgazdával. Azért ez nem kis szám.

És hiába a hatalmas piac, kapcsolatok nélkül bevehetetlen falak védik. A Szilícium-völgy egyik legnagyobb értéke, illetve hátránya, ki hogyan értékeli: az amerikai típusú ajánlati rendszer. Vagyis a jó helyekre személyes ajánlásokon keresztül vezet az út, amit tiszta lappal kezdve hónapokig tart elérni. Azaz fel kell készülni arra, hogy a piaci helyszínen kell élni, hónapokig biztosan. Szóval, nincs gond a völggyel, de nem könnyű megvetni a lábunkat, bekerülni, ha nem vesszük figyelembe a realitást. Érdemes lenne arról gondolkodnunk, hogy miként is lehetne más nemzetközi hubokat, azaz csomópontokat is megcélozni egy hatékony inkubátorprogrammal. A hazai mentorokat összefogó Connect East Incubator például most dolgozik egy négy hónapos, nemzetközi partnerek által támogatott inkubátor koncepcióján, amely sikerre vihetne olyan projekteket, amelyek felkészültek rá, hogy kilépjenek a nemzetközi piacra Tel-Avivban, Szingapúrban, Amerikában, Londonban vagy Berlinben.

Mi ez a rengeteg innovatív ötlet? Mivel lehet ma bekerülni ebbe az óriási nemzetközi csapatba?

– Ha erre pontos választ tudnék adni, nagyon hamar lennék nagyon gazdag. Amire biztosan nincs szükség, mondjuk újabb közösségi oldalra, Facebookra, sokadik ruhatár-összeválogatóra, sokadik csajozós oldalra – még ha ez nagyobb üzleti lehetőségnek látszik is adott esetben –, viszont óriási szükség van például greentech, környezetvédelmi, perszonalizált megoldásokra, vagy a vízminőség ellenőrzésére, olyan applikációkra, komoly technológiákra, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Lehet, hogy ezeket nem is startupoknak fogjuk majd hívni, de az biztos, hogy lassan minden ebbe a fejlesztési irányba fordul, legalábbis bízzunk benne, hogy így lesz. Nagy kereslet van a pénzügyi megoldásokra, IoT és Smart City projektekre, társadalmi innovációra. Hiány van ki­vitelezőből, fejlesztőből. Ebbe az irányba kellene mozdulnia a hazai startup világnak.

Ezzel szemben azonban egyre többször emlegetjük azt a súlyos problémát az IT szektorban, hogy egyszerűen nem látszanak a híres magyar fejlesztői kapacitások. Tudjuk, hogy csaknem húszezer informatikus hiányzik az országból. Ez részben a képzés elégtelenségét, másrészt az igények megnövekedését jelzi. Sajnos, azt kell mondanom, hogy ösztönzés nélküli oktatási rendszerrel képtelenség megfelelni ennek az igénynek. A startup versenyek látogatói persze ugyanebből a diákcsoportból kerülnek ki, s egyelőre nem nagyon bővül az érdeklődők köre. A nemzetközi versenyek ugyan felkeltik az érdeklődést, főleg, ha a nagy megmérettetésből váratlanul magyar győztes kerül ki, ugyanakkor az óriási európai versengés miatt jóval kevesebben jutnak el a győzelemig, mint lehetne.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka