Korszakalkotó újdonságok
Mennyire volt sikeres a tavalyi esztendő a Bekchoff szempontjából?
– A Beckhoff Automation 13 százalékos növekedésének köszönhetően 916 millió euró globális árbevételt ért el tavaly. A sikerhez egyenlő mértékben járult hozzá az innovatív technológiai fejlesztés, a megnövelt gyártókapacitás és a vállalat nemzetközi értékesítési hálózatának bővítése. A tajvani, valamint a mexikói leányvállalat most indult el, a korábbi koreai disztribútor átalakulásával pedig létrejött a dél-koreai Beckhoff leányvállalat. Ezenfelül a Beckhoff Automation átvette a németországi Siegenben székelő ADL Embedded Solutions GmbH-t is, mely a számítógép-alaplapokkal és testre szabott perifériákkal megvalósított, komplex beágyazott alkalmazások elismert gyártója. A tavalyi év során számos pozitív változás történt leányvállalatunk életében is: értékesítési és műszaki csapatunkhoz három tehetséges mérnök kolléga csatlakozott, budapesti irodánk területe pedig közel másfélszeresére bővült.

Milyen új termékek jelentek meg az elmúlt időszakban?
– Az új fejlesztések közül kiemelnék néhány korszakalkotó újdonságot. A mozgásvezérlés területének legújabb innovációja, a hat szabadságfokú, lebegő mozgatóegységekkel rendelkező XPlanar síkmotorrendszer, amely olyan lebegő modulokból áll, melyek tetszés szerint szabadon mozgathatók a síklapokból álló felületek felett. A rendszer dinamikusan és rugalmasan képes pozicionálni a mozgatókat, amelyek emellett mechanikai érintkezéstől mentesek, így kopás- és súrlódásmentesek is. Ennek köszönhetően forradalmasíthatja a többi között a csomagolási és összeszerelési technológiákat.

Az EtherCAT-technológiát új sebességszintre emelő EtherCAT G rendszerkiegészítés gigabit Ethernet sebességet biztosít nagy adatmennyiségekkel dolgozó alkalmazásokhoz. Segítségével ügyfeleink a világ legjobb és legnagyobb teljesítőképességű gépeit építhetik meg.

A gyártóiparban az egyik óriási lehetőségekkel kecsegtető technológia a mesterséges intelligencia, különösen a gépi tanulás. A vezérléstechnikába tökéletesen integrált és valós idejű működésre képes TwinCAT Machine Learning szoftvermodul egy olyan gépi tanulási megoldás, amely kiváló alapot nyújt a gépépítők számára berendezéseik képességeinek fejlesztéséhez, egyebek között az előrejelző karbantartás, a folyamatok önálló optimalizálása, továbbá a folyamatok rendellenességeinek automatikus detektálása révén. Az automatizálási rendszerekkel végzett munka könnyebbé és hatékonyabbá tehető a gépi látást, hallást és beszédfunkciókat integráló TwinCAT Vision, illetve TwinCAT Speech szoftvermodulok segítségével. A CX7000 beágyazott PC 400 MHz-es processzorral és beépített többfunkciós be- és kimenetekkel rendelkezik. Az eszköz a kompakt vezérlők világába is behozza a TwinCAT 3 szoftverkörnyezet által nyújtott kényelmi funkciókat és hatékonyságot, tovább fokozva a Beckhoff PC-alapú vezérléstechnika skálázhatóságát.

Milyen a vállalat kapcsolata a hazai felsőoktatási intézményekkel? Miképp tudják támogatni a hazai mérnökképzést?
– Igyekeztünk az elmúlt időszakban is jelen lenni az oktatási intézmények életében. A magyar műszaki felsőoktatás egyik jelentős, évente megrendezett hallgatói szakmai megmérettetése, az idén jubileumi, XXV. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny arany fokozatú támogatójaként nemcsak tárgynyereményekkel, hanem képzésekkel is hozzájárultunk a résztvevők jutalmazásához. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Óbudai Egyetem állásbörzéin rendszeresen részt veszünk, ami nemcsak a felsőoktatási intézményekben tanulók megismerésére ad alkalmat, hanem kiváló lehetőség az akadémiai és szakmai kapcsolatteremtésre is.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is részt veszünk az Ipar Napjai Debrecenben elnevezésű rendezvényen, melynek célja szoros együttműködési rendszer kifejlesztése az oktatási intézmény és az ipari vállalatok között. Emellett tavaly óta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar kihelyezett tanszékeként működünk, az intézmény fejlesztéseinek köszönhetően pedig ősszel átadásra kerül egy Beckhoff-eszközökkel felszerelt referencialaboratórium, ahol a hallgatók ipari eszközökön sajátíthatják el az ipari automatizálás témakörét viszonylag magas szinten, két féléven keresztül, heti hat órában. Ezenkívül folyamatban van egy kutatólaboratórium kialakítása is, ahol a Beckhoff ipari partnereinek oktatása mellett a hallgatók önálló feladatokat végezhetnek el, tudományos diákköri munkát folytathatnak, illetve elkészíthetik szakdolgozatukat, diplomatervüket.
Az ipari automatizálás legújabb megoldásai iránt érdeklődő szakemberek szeptember 26-án ismét részt vehetnek a Technology Day konferenciájukon, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg. Ezúttal milyen témák kerülnek a fókuszba?
– Az egész napos rendezvény célja, hogy átfogó képet adjon a szignifikáns technológiai újdonságokról és fejlesztési irányzatokról, esettanulmányok segítségével bemutasson néhány megvalósult alkalmazást, valamint szó lesz a képzési lehetőségekről és a Beckhoff oktatásban betöltött szerepéről is. A jubileumi rendezvényen előadást tart Martin Rostan, az EtherCAT Technológiai Csoport ügyvezető igazgatója is. Az EtherCAT-technológia a leggyorsabb ipari Ethernet-technológia, amely globálisan egyre nagyobb teret hódít. Martin Rostan előadásából megismerhetjük az EtherCAT-technológia legfontosabb jellemzőit, valamint megtudhatjuk, hogy használata milyen előnyöket nyújt a gépépítők, rendszerintegrátorok és végfelhasználók számára. A rendezvényen terítékre kerülnek legmeghatározóbb innovációink is, mint például a gépi látás és képfeldolgozás, valamint a gépi tanulás. A TwinCAT 3 szoftverrel az automatizálási szakemberek a már ismerős műszaki környezetben használhatják az általa nyújtott új lehetőségeket. Az előadások közötti szünetek nemcsak a kiállítótérben kihelyezett izgalmas bemutatóalkalmazások megszemlélésére teremtenek majd lehetőséget, hanem a hasonló területen tevékenykedő szakemberek közötti tapasztalatcserére is. Az eseményre szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik az automatizálási technológia innovációi iránt.•