Két újonc az akkreditált klaszterek között

Február elején tíz gazdasági társulás vehette át a kiemelt rangot jelentő Akkreditált Innovációs Klaszter címet. A tanúsító okleveleket Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának főigazgatója és Barta E. Gyula, a MAG Zrt. vezérigazgatója adta át.


Az Akkreditált Innovációs Klaszter pályázat célja, hogy innovatív kis- és kö­zép­vállalkozásokat (kkv) is magukban foglaló, jelentős számú munkavállalót foglalkoztató és exportorientált társulásokat akkreditáljon. A cím odaítéléséről nyolctagú klaszter-akkreditációs testület dönt. A pályázatot idén először az Új Széchenyi Terv keretében, annak stratégiai céljainak megfelelően hirdették meg.

A klaszter társult tagok gazdasági együttműködésére, azonos üzleti érdekek és célok elérése érdekében történt közös képviselet létrehozása (például értékesítési hálózat kialakítása).

Az akkreditációval azokat a fejlődő hazai klasztereket ismerik el, amelyek már több éve bizonyítottan és eredményesen működnek együtt, és a szakmai összefogást intézményesítették. A cím elnyerése közvetlen anyagi támo­gatással nem jár. Az akkreditált klaszterek, illetve tagjaik kizárólagos jogot szereznek arra, hogy két éven át részt vegyenek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a társulások, illetve azok tagjai részére kiírt pályázatokon, valamint arra, hogy egyes, nem kizárólag az akkreditált klaszterek által elnyerhető támogatások esetében az értékelés során többletpontokat szerezzenek.

Az Akkreditált Innovációs Klaszter cím tíz idei birtokosa között csak két újoncot találunk.
Az Információmenedzsment Innovációs Klaszter 2008-ban kilenc alapító taggal kezdte meg működését, jelenleg 21 tagja van. A társulás stratégiai célja, hogy elősegítse az informatikai szektorban tevékenykedő vállalkozások közötti együttműködést, továbbá az oktatási intézményekkel közös kutatásokat és fejlesztéseket kezdeményezzen. Ennek eredményeként több tagvállalatuk sikerrel valósított meg különböző kutatás-fejlesztési (K+F) projekteket, s alkottak meg nemzetközi szinten is versenyképes terméket. A klaszter tagvállalatainak 2010-es árbevétele több mint 3279,6 millió forint volt.
A másik, a Közép-dunántúli Regionális Informatikai Klaszter, amely 2006 júliusában azzal a céllal jött létre, hogy az információs és kommunikációs területen (IKT) működő kkv-k magas hozzáadott értékű, exportorientált és innovatív hálózati tevékenységét ösztönözze, valamint a specializáció és kooperáció további erősítésével a vállalatok, kutatóhelyek, egyetemek és kiegészítő jelleggel a hídképző szervezetek, önkormányzatok, valamint a külpiaci megjelenést támogató szervezetek közötti partnerséget fejlessze. A jelenleg 26 tagú társulás tagvállalatainak 2010. évi árbevétele meghaladta a 4,7 milliárd forintot, s ennek 4,74 százaléka származik exportból.

Az akkreditált klaszterek közül legtöbben, négyen az informatika területén működnek, míg a biotechnológia és a környezetgazdaság két, a gyógyszeripar, illetve az egészségügyi műszerek fejlesztése, gyártása egy-egy címtulajdonost vonultat fel. A „rangidős” (2005-ben tíz cég alapította, ma 23 tagú), az akkreditációs feltételeket 2008-ban az elsők között teljesítő Biotechnológiai Innovációs Bázis Klaszter története még a kilencvenes évekre nyúlik vissza, amikor öt kisvállalkozás (Hisztopatológia Kft., Immunochem Bt., Pannónia Kutatási Park Kft., Soft Flow Hungary Kft., Szkarabeusz Kft.) spontán kialakult együttműködése vezetett egy lokális produktivitási rendszer létrejöttéhez. A közös stratégiai termékcsoportot, az in vitro diagnosztikus (IVD) orvostechnikai eszközök kategóriáján belül az immundiagnosztikumok és egyéb, elsősorban hisztotechnológiai reagensek és műszerek, fogyóeszközök alkották. A klaszter további célja a nemzetközi láthatóság, a World Class Cluster irányú fejlődés, a tagvállalkozások piaci versenyképességének növelése. A társulás tagvállalatainak 2010-es árbevétele több mint 37 milliárd forint volt, ennek körülbelül tíz százaléka exportból származik.

A kizárólag az akkreditált klaszterek számára kiírt innovációs témájú pályázatok (GOP1.2.1-KMOP1.1.3/A; GOP1.3.1/B) keretében eddig 126 kutatás-fejlesztési és innovációs projekt részesült támogatásban, közel 20 milliárd forint összegben.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka