<
2012. december 4.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Elkészült a 2020-ig szóló KFI stratégia tervezete

Befektetés a jövőbe címet viseli a Nemzetgazdasági Minisztérium által elkészített Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia, amely hangsúlyozottan csak tervezet. A novembertől december elejéig tartó országos társadalmi konzultációsorozat, valamint a rendezvények mellett mindenki számára nyitott online konzultációs lehetőséget követően a végleges változatot a kormány hagyja jóvá 2013 elején. A 71 oldalas anyag részletes ismertetésére természetesen nem vállalkozhatunk, de néhány hangsúlyos tényt, tendenciát és magát a magyar KFI jövőképet megosztjuk olvasóinkkal.


Az EU 2014–2020 közötti K+F programjára reagáló magyar stratégia névtelen alkotói szemlátomást nem spóroltak az idővel és energiával. Szinte tudományos igényű munkát adtak ki a kezük közül, csak az angol és magyar nyelvű irodalomjegyzék 42 tételt sorol fel. Az anyag „akadémiai, felsőoktatási, vállalati szakemberek széles körének bevonásával született”, nyolc fejezetből és számos mellékletből áll. (Igaz, tulajdonképpen csak hétből, mert a 3. fejezet után közvetlenül az 5. következik…)

A jelenlegi helyzet

Az anyag (amely letölthető a kormany.hu oldalról) nagy pozitívuma, hogy csak a „jövőkép” felvázolásánál épít a fantáziára, az aktuális állapot elemzésénél megmarad a számok és a realitások talaján. Márpedig a jelenlegi KFI helyzet korántsem nevezhető optimálisnak, csak a főbb problémakörök felsorolása is oldalakat tesz ki.

Az anyag szerint Magyarország „európai uniós szinten a közepes innovációs teljesítményű országok közé sorolható”, ami azzal egészíthető ki, hogy a „jövőbefektetés” terén sajnos már nemcsak a régi, de az új tagállamok között sem tartozunk az élvonalba.
Erre talán a legjobb mérőszám a GDP-arányos K+F ráfordítások aránya a különböző országokban. Az 1. ábra szemléletesen mutatja lemaradásunkat Japán (3,4), az USA (2,9) és az EU-15 (2,1) mögött, de az 1,2 százalékos magyar teljesítmény azért felülmúlja a volt posztkommunista államok átlagát. Igaz, ha megnézzük az Eurostat hivatalos adatait, azzal szembesülünk, hogy Szlovénia (2,11), Észtország (1,62) és Csehország (1,56) is előttünk jár, az átlagot pedig elsősorban Románia (0,47), Bulgária (0,60) és Lettország (0,60) húzza le. Ha a „régi” uniós országok legjobbjaival, Finnországgal (3,87), Svédországgal (3,42) vagy Dániával (3,06) hasonlítjuk össze magunkat, akkor persze elromolhat a kedvünk, de még a hozzánk hasonlóan gazdasági válsággal küzdő Portugália (1,59), Spanyolország (1,39) és Olaszország (1,26) is megelőz bennünket.

Magyar KFI „fogyatékosság”, hogy a honi kutatóhelyek és vállalatok között erőtlen az innovációs kapcsolat, a kis- és közepes vállalatok együttműködése a hazai és külföldi nagyvállalatokkal pedig „kiugróan gyenge pont”. Alig érzékelhető a kezdő vállalkozásokat segítő kockázati tőke (seed capital) és inkubáció jelenléte, ezért a jó ötlettel rendelkező startup és a spin-off cégek is idő előtt megszűnnek. Kevés az innovatív kisvállalat, a hazai középvállalati szektorban pedig alig akad piacvezérelt kutatás-fejlesztés.
Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a „közfinanszírozású kutatás-fejlesztési szektor egyre nehezebben képes lépést tartani a globális léptékű tudományos kiválósági versenyben”, ezen belül pedig nemcsak az infrastruktúrával, a finanszírozással, a kutatói utánpótlással és a hiányzó tudásközpontokkal, hanem a szemlélettel is gond van, túl sok okunk nem lehet az optimizmusra.

Az anyag persze talált pozitív tényeket és folyamatokat is. Ilyen például, hogy Budapest és vonzáskörzete már ma is „európai léptékű tudástermelő régiónak” tekinthető, a tudásintenzív szektorokban tevékenykedők száma eléri az EU-s átlagot, a közepes és high-tech termékek exportaránya pedig jócskán meghaladja azt. Ez utóbbi eredmény főleg a túlnyomórészt külföldi kézben lévő gyógyszeripari és járműipari cégeknek köszönhető, az informatikával kiegészülve ezek az ágazatok adják a vállalati K+F ráfordítások döntő hányadát. Nekik tudható be az a pozitív fordulat is, hogy hazánkban az összes KFI ráfordításon belül a vállalati források már meghaladják az állami részarányt. Ez a világ fejlettebb részén (Japán 78, USA 67, EU 58 százalék) magától értetődik, de az kétségtelen, hogy a kelet-közép-európai régióban hazánkat ebben a tekintetben csak Szlovénia és Csehország előzi meg (2. ábra).

Jövőkép

Az évtized végéig érvényes KFI stratégiánk természetesen igen szoros kapcsolatot mutat az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű K+F programjával, már csak azért is, mert 2014 és 2020 között főleg ebből a forrásból szeretnénk gazdálkodni.
Hogy milyen összegekről van szó? Várhatóan úgy 81 milliárd euró­ról, amely ugyan jelentősen meghaladja a 2007 és 2013 közötti 53 milliárdot, ám arról szó sincs, hogy „nagyságrendekkel nagyobb” összeg állna a tagországok rendelkezésére. Az azonban egyértelmű, hogy a viszonylag fejletlen és tőkeszegény Magyarországnak valóban csak egyetlen célja lehet: „minél több forrást bevonni a Horizon 2020 programból”.

Annyit viszont nem árt tudni ezekről az EU-s alapokról, hogy egy részük „jár” a fejletlenebb országoknak és régióknak (ilyen a strukturális és a kohéziós alap), míg másoknál (K+F) nincs ilyesfajta „dedikáció”, az összegek sorsa kőkemény versenyben dől el. Úgynevezett „kiválósági versenyben” – ahogy az anyag is többször hangsúlyozza. A kutatás-fejlesztés az egész világon a csúcsminőséget, az abszolút újdonságot, a kiválóságot célozza meg, a magyar kutatóknak-fejlesztőknek tehát nem itthon kell kiemelkedniük a mezőnyből, hanem Európában, csak így lehet esélyük a „horizonos” pénzekre.
Az anyag készítői több helyen is hangsúlyozzák, hogy az állam­nak vagy a kormánynak nem az a feladata, hogy hosszú távra eldöntse, melyik ágazat fejlődjön kiemelten, „csak” olyan kedvező környezetet kell biztosítania, amelyben a kis, közepes és nagy cégek is optimálisan fejlődhetnek.

A tervezet mindenesetre nem bánik szűkmarkúan az elérendő célokkal: olyan fejlődési pályát vázol fel a magyar KFI világ előtt, amely ha megvalósul, hazánkat az innovatív országok élvonalába röpíti. Már a 2020-ig elérendő 1,8 százalékos GDP-arányos K+F ráfordítás is igen ambiciózusnak tűnik, de a 2030-ra kitűzött 3 százalék „skandináv” régiókba emelné az országot. (Az EU még az ezredfordulón a 3 százalékos határ elérését 2010-re tűzte ki, amit nemrégiben 2020-ra módosított.)

A ráfordítások növekedése természetesen nem öncél, hiszen jóval nagyobb eséllyel pályázhatnak az uniós pénzekre azok az országok, ahol sokat költenek K+F-re, rengeteg kutató dolgozik a tudományos műhelyekben, és létezik vagy létrejön a „kutatási-fejlesztési kapacitásoknak az a kritikus tömege, amely esélyt ad a sikeres pályázatokra”.
Éppen ezért a hazai stratégia a jelenlegi kapacitások jelentős bővítését szeretné elérni a következő években. Egyebek között cél, hogy 300 gyors növekedésre képes („gazella”) kutató-fejlesztő kisvállalat lépjen a nemzetközi színtérre. Ezenkívül 30 nagyobb, úgynevezett kutatási-technológiai műhely csatlakozzon a világelithez, miközben – a meglévők megerősödése mellett – 30 új globális nagyvállalati kutatás-fejlesztési központ telepedjen le nálunk. Harminc magyar, technológiaigényes középvállalat megjelenését is várják, amelyek domináns helyet foglalhatnak el a kelet-közép-európai térségben. Szeretnék a kutatók és fejlesztők létszámát az eddigi 36 ezerről 56 ezerre emelni, az innovatív kisvállalkozások számát pedig 30 százalékkal bővíteni. Cél az is, hogy 2020-ig mintegy 1000 innovatív „startup” cég kapjon jelentős támogatást az induláshoz.

Az anyag menetrendet is tartalmaz a tennivalókról a 2012 és 2021 közötti évekre. Külön kiemeli, hogy a „gördülő stratégiai menedzsment” szellemében a részletek majd folyamatosan tisztázódnak, és megvan a lehetőség a korrekcióra is.•

Az anyaghoz definíció- és rövidítésszótár is tartozik. Készítői felhívják a figyelmet, hogy a kutatás-fejlesztést és az innovációt semmiképpen ne mossuk össze. A K+F olyan alkotómunka, amelynek célja az ismeretanyag, a tudásbázis bővítése, magában foglalja az alap- és alkalmazott kutatást, illetve a kísérleti fejlesztést. Az innováció viszont egy ötlet gyakorlatba való átvitele, legyen szó akár új termékről, termelési eljárásról, piacról, nyersanyagról vagy szervezetről. Az újdonság egészen addig nem innováció, amíg meg nem mérik a piacon, és nem találkozik a fogyasztó igényeivel.
 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka