Egyetemi IT-labo­rok fejlesztése

Három hallgatói informatikai labort adtak át októberben a Debreceni Egyetemen, a fejlesztés mintegy 60 millió forintba került. Az országos programnak köszön­hetően elsőként Veszprémben, majd most a cívis­városban bővült a felső­­oktatási intézmények infra­­struktúrája, és a tervek szerint 2022 végére más egyetemeken is be­fejeződnek a fejlesztések.


A mérnök-informatikai képzést támogató Cisco hallgatói laborokban a többi között olyan tantárgyak oktatására nyílik lehetőség, mint a hálózati alapismeretek, az informatikai biztonság, a számítógép-hálózatok tervezése, a nagyvállalati hálózati megoldások és szolgáltatások, a számítógépes hálózatok üzemeltetése, valamint a hálózati méréstechnika.

Az egyetem vezetése a laboratórium átadásán arra hívta fel a figyelmet, hogy hallgatóik már a tanulmányaik alatt, a gyakorlatban is megismerhetnek olyan szoftvereket és rendszereket – Linux és a National Instruments Labview –, ame­lyeket nagyvállalatok vagy kormányzati intézmények is használnak, így lényegesen jobb esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon már közvetlenül az egyetem elvégzése után, frissdiplomásként is.

A laboroknak köszönhetően ráadásul nemcsak a diákok, hanem az egyetemi oktatók továbbképzésére is lehetőség nyílik. A „Programozd a jövőd!” elnevezésű program elsősorban az informatikai képzés megerősítését és a hallgatói kör, illetve a munkaerőpiaci szempontból releváns végzett­séggel rendelkezők számának növelését tűzte ki célul.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka