Kép: Depositphotos/trattieritratti

Ön a mindennapos szakmai gyakorlatában érzékeli, hogy egyre kevesebb víz jut a termőföldekre, és növekszik a szárazság?

– A klímaváltozásról sokan azt gondolják, hogy az általa okozott legfőbb probléma, hogy csökken a csapadék, nem lesz elegendő víz. Pedig az adott területre jutó csapadék­víz teljes mennyisége nem feltétlenül csökken drasztikusan. Ettől függetlenül természetesen igaz, hogy a területek szinte mindenhol kiszáradnak. A klímaváltozás utóbbi két évtizedben tapasztalható legdrámaibb következménye mégis az átlaghőmérsékletek erőteljes emelkedé­se. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a nyári hőség okoz problémát, hanem a téli félév hőmérsékleteinek emelkedé­se is, ami sokkal kevésbé látványos, de hasonlóan súlyos problémákat okozhat a mezőgazdasági termelésben, mert a téli időszakban nem tudnak vízzel feltöltődni a talajok. A ma született gyerekek talán már sosem fognak tudni hóembert építeni, olyan kevés a hó, hiszen nincs elég hideg télen. Miért probléma ez? A tél hagyományosan a talaj feltöltődésének időszaka. Az alacsony hőmérséklet miatt a leeső csapadék nem párolgott el, hanem fokozatosan beszivárgott a talajba, és visszatöltötte azt a hiányzó vízmennyiséget, ami az előző nyári félévben elpárolgott. Ma már azonban gyakran van olyan év, amikor e folyamat alig következik be, és a talajok víztartalma csupán 20-40 százalékos szintig töltődik vissza, mert megnőtt a téli pá­rolgás intenzitása, és csökkent a csapadékmennyiség is.

Nemcsak a nyári hőség okoz problémát, hanem a téli félév hőmérsékleteinek emelkedése is.

Újratöltött csatornák

Tehát még el sem kezdődött a tenyészidőszak, és máris hiányzik a talajból a víz?

– Az utóbbi években átlagosan 50-100 milliméternyi víz hiányzott a talajból tél végén, és ezt tetézi később a nyári, sőt tavaszi meleg. A fizika törvényei szerint a hőmérséklet emelkedésével a párolgás intenzitása exponenciálisan nő. Már háromfokos melegedés is drasztikusan megemeli az elpárolgó víz mennyiségét. Az én gyerekkoromban még a 30 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet tartottuk kánikulának, de ma már a 38-40 Celsius-fokos hőmérsék­le­­tek sem ritkák. Ilyen körülmények között hihetetlenül fel­gyor­sul a párolgás, és hiába van összességében ugyanannyi víz, a talaj mégis kiszárad. A klímaváltozás rendkívül összetett hatásokkal jár, egy azonban biztos: a rendelke­zésre álló vizet meg kell őriznünk, és fejlesztenünk kell az öntözési technológiát. Erre számos lehetőség kínálkozik. A legegyszerűbb és leglátványosabb módja ennek az, ha öntözőrendszereket telepítünk a mezőgazdasági terüle­­­tekre, és azokból a tenyészidőszakban (sőt a tenyészidőszakon kívül is) visszapótoljuk a talajba a párolgás foly­tán elvesztett vizet. Kevésbé látványos, ugyanakkor talán még nagyobb a jelentősége a víz megőrzésének, hiszen a meglévő vizet továbbra is a talajban lehet a leghatékonyabban tárolni.

Hazánkban még ma is kiterjedt a csatornahálózat. Vissza kell tölteni a felesleges vizet a még meglévő csatornarendszerekbe, amelyek a mezőgazdasági területeket hálózzák be. Az ezekből a csatornákból a talajba szivárgó víz képes annyira megemelni a talajvízszintet, hogy a növények már elérhetik a gyökereikkel. (Kép: Depositphotos/ggkuna)

Hogyan juttathatjuk vissza a talajba az elveszett vizet az öntözésen kívül?

– Vissza kell tölteni a felesleges vizet a még meglévő csatornarendszerekbe, amelyek a mezőgazdasági területeket hálózzák be. Az e csatornákból a talajba szivárgó víz képes annyira megemelni a talajvízszintet, hogy a növények már elérhetik a gyökereikkel. Ez a megoldás a jelenleg legsúlyosabb mezőgazdasági vízhiány jelen­tős részét rendezhetné. De ez természetesen csak indi­rekt megoldás, és a hatásosságát rontja, hogy a csatornák hatókörzete nem túl nagy. Egy csatorna az 500-1000 méter távolságon belüli földeket láthatja el vízzel. Ugya­n­ak­­kor még ma is kiterjedt csatornahálózattal rendel­­ke­zünk (még ha nem is használjuk ezeket), így, ha feltöltenénk vízzel az összeset, azok együttesen meglehetősen nagy területet lennének képesek vízzel ellátni.

A meglévő vizet továbbra is a talajban lehet a leghatékonyabban tárolni.

Emellett szá­mos más, a hagyományos, kis hatékonyságú öntözésnél sok­kal célravezetőbb vízpótlási technika is léte­zik a világ­ban. Meg kell nézni, hogy hogyan gazdálkod­nak azokon a területe­ken, ahol már nagyon régóta olyan forró és száraz az éghajlat, mint ami felé mi éppen tartunk. A mikroöntö­zés fellegvára Izrael, ahol sohasem voltak jó talajok, és mindig is krónikus vízhiánnyal küzdöttek, még­is képesek mezőgazdasági termelésre. Olyan csepeg­tető- és mikroszórófejes rendszereket fejlesztettek ki, amelyek révén alkalmazkodni tudtak a rendelkezésre álló kevés vízhez és a félsivatagi környezethez. Léteznek tehát azok a műszaki-technikai megoldások, amelyek jóvoltából az átalakuló éghajlat közepette is biztosíthatjuk a növé­nyek fejlődéséhez szükséges vízmennyiséget. Sokkal nagyobb a baj azonban a természetvédelmi területeinken, ahol nem tudunk öntözni. Nemrégiben láttam fotókat természe­tes gyepekről, amelyeken olyannyira kiszáradt, kiégett és eltűnt mára a fű, hogy egyértelműen félsivatagi területekre kezdenek hasonlítani. Az idei év sok tekintetben hasonlít a 2022-es nagy aszályra. Sajnos a trendek abba az irányba mutatnak, hogy a rekordmeleg és rekordszá­raz évek egyre gyakoribbak lesznek. Ezért nem tehetünk mást: alkalmazkodnunk kell.

Léteznek azok a műszaki-technikai megoldások – mint például a csepegtető- és mikroszórófejes rendszerek –, amelyek jóvoltából az átalakuló éghajlat közepette is biztosíthatjuk a növények fejlődéséhez szükséges vízmennyiséget. (Kép: Depositphotos/burakhuy)

Az öntözéshez használt víz forrása hogyan befolyásolja e gyakorlat fenntarthatóságát? A felszíni vagy a felszín alatti vizeket célravezetőbb erre a célra használnunk?

– Minthogy medencejellegű ország vagyunk, a felszíni vizek tekintetében viszonylag szerencsés a helyzetünk: a felszíni vizek hozzánk érkeznek. Így a magyar öntözési rendszer alapvetően a felszíni vizekre támaszkodik, és ennek így kell maradnia a jövőben is. Gyakran szokás mondani, hogy víznagyhatalom vagyunk, ami jól hangzik, de elfedi a lokális problémákat, hiszen a valóság ennél sokkal árnyaltabb. A legnagyobb bajban éppen az a dél-alföldi régió van, ahol mi is dolgozunk. Ez a Körösök vízgyűjtő te­rülete, csakhogy a Körösök vízhozama nem fedezi a térség mezőgazdasági vízigényét. Ezt orvosolandó, a Hor­tobágy–Berettyó-vízrendszeren keresztül a Tisza vizét vezették a Körösök medrébe, így a régió vízigényét nem a Körösök vize, hanem a Körösök medrében szállított Tisza-víz fedezi. De még ez a víz sem lenne képes fedezni azt a vízigényt, ami akkor jelentkezne, ha minden termő­földet öntöznünk kellene. 

A magyar öntözési rendszer alapvetően a felszíni vizekre támaszkodik.

Magyarország legnagyobb vízhozamú folyója a Duna, de a Dunából történő öntözési célú vízvétel sokkal kisebb területen megoldott, mint a Tisza–Körösök esetében – és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése felmérhetetlenül sok pénzbe kerülne. Klimatikus oka is van annak, hogy eddig a Dunát kevésbé használtuk öntözésre: a Dunántúlt mindeddig kevésbé érintette a forróság és a szárazság, mint a Dunától keletre eső területeket. Ez azonban újabban egyre gyakrabban dől meg: a Dunántúlon is egyre többször jelentkeznek rendszeres aszályok. Emellett a földrajzi adottságok is közrejátszanak: a Duna–Tisza közén elterülő homokhátságot síkságnak nevezzük ugyan, ám helyenként mégis 50-70 méteres szintkülönbségek fordulnak elő a domborzatban. Márpedig a víz felfelé nagyon nehezen mozgatható. Létezik ugyan egy régi terv a Dunát és a Tiszát összekötő hajózható „Duna–Tisza”-öntözőcsatornáról, de e beruházásnak hatalmasak lennének a költségei.

Tízezer éves vizek

Tehát a felszín alatti vizeinkhez öntözési céllal nem kell, vagy nem szabad nyúlnunk?

– Egyre többször fordul elő, hogy mégis felszín alatti vizeket kell használni az öntözéshez. A jelenlegi jogszabályok szerint csak akkor lehet ezt megtenni, ha nem hozzáférhetők a felszíni vizek, vagy a felszíni öntözés aránytalanul nagy költséggel lenne kialakítható. Ezért a felszín alatti vizekkel történő öntözés csak szigorú hatósági engedélyezés birtokában lehetséges; ahogy a felszíni vizekkel történő öntözésre is igaz ez. A felszín alatti vízkészlet kincs, nagyon vigyáznunk kell rá. Ezek a vizek jelentik az ivóvízkészletünket, és esetenként sok tízezer éves múltra tekintenek vissza. Ha ezt a készletet nagy léptékben kezdenénk öntözésre használni, rend­kívül gyorsan csökkenne a mennyisége, és hosszú távon hatalmas problémát okoznánk vele. Ezért az engedé­lyező hatóság – nagyon bölcsen – a felszíni vizek, illetve a fejlett, víztakarékos öntözőrendszerek használatát része­síti előnyben.

A felszín alatti vízkészlet kincs, nagyon vigyáznunk kell rá.

Jelenleg a magyarországi mezőgazdasági területek mekkora hányadát öntözik, és ennek a területnek a kiterjedése hogyan változik az idők során?

– Aktuálisan a szántóterületek nagyjából két százalé­­kát, tehát nagyon kis hányadát öntözzük, ez nagyságrendileg 100-105 ezer hektár. A szárazabb években kis­sé megnövekszik az öntözött területek nagysága, csapa­dékosabb években lecsökken. Nemrégiben készült egy országos felmérés az öntözési vízigényről, illetve a talajtani, vízgazdálkodási és agrárgazdasági szempontból potenciálisan öntözhető mezőgazdasági területek nagyságáról. Ez a felmérés azt az eredményt hozta, hogy nagyjából 1,1 millió hektárt, tehát a jelenleg öntözött te­rületek tízszeresét lehetne öntözni, hosszú és tudatos technológiai építkezés révén. Emellett az Agrárminisztérium számításai szerint viszonylag gyorsan 300-350 ezer hektárt tudnánk vízzel ellátni, ha arra azonnal szükség lenne. De e terület nagysága még mindig nem érné el a csúcsot, hiszen a rendszerváltás előtt Magyarorszá­gon 420-450 ezer hektárt öntöztek (bár sokan vitatják az akkori statisztikák pontosságát). Mindenesetre akkoriban elkészültek azok az öntözésfejlesztési tervek, amelyekkel az öntözött területek nagyságát 800 ezer hektár fölé lehetett volna emelni.

Az öntözés ma már nem termésmennyiségi, hanem termésbiztonsági kérdés. Bár a gabonafélék az aszálynak legjobban ellenálló növénycsoport, az elmúlt években nem igazán sikerül hektáronként öttonnás termésátlag fölé menni. Ám az öntözés hatására ugyanezek a gabonák akár 9-12 tonnás hozamra is képesek. (Kép: Depositphotos/budabar)

Vagyis az elvi lehetőség megvan arra, hogy a jelenleg öntözött területek nagyságát többszörösére emeljük?

– Igen, és ha a klímaváltozás a következő évtizedekben nem változtat irányt (és miért is tenne ilyet?!), akkor elkerülhetetlen lesz, hogy akár a jelenleginél sokkal nagyobb mezőgazdasági területet lássunk el mesterségesen vízzel. A mediterrán országokban már több mint 50 százalékos az öntözött mezőgazdasági területek aránya, hiszen nincs más lehetőség a termelésre. Az öntözés ma már nem termésmennyiségi, hanem termésbiztonsági kérdés. Idén sok dél-alföldi táblán gyakorlatilag 100 százalékos a termésveszteség, de az 50-70 százalékos termés­kiesés általánosnak mondható. Ez veszélyezteti a gazda­ságok bevételeit, sőt az egész működést, így nagyon gyorsan megoldást kell találnunk a vízhiányra.

A mediterrán országokban már több mint 50 százalékos az öntözött mezőgazdasági területek aránya.

Előfordulhat a jövőben, hogy a gabonákat is öntözni kell majd?

– A gabonafélék az aszálynak legjobban ellenálló növénycsoport. Ennek az őszi vetésű gabonák esetében az az oka, hogy a relatíve kis vízigényük és az alacsony hőmérséklet révén a télen érkező viszonylag nagy (bár ugyancsak drasztikusan csökkenő) vízmennyiséget jól képesek hasznosítani. Mire aztán igazán elérkezik a nyári szárazság, a kalászos gabonák többsége már elvirágzott, és érési állapotba került, amikor már lecsökken a víz­igényük. Ugyanakkor fontos tudni, hogy bár a kalászosok­ról mindenki úgy tartja, hogy egyáltalán nem aszályérzé­­keny növénykultúra, az elmúlt években nem igazán sike­rül hektáronként öttonnás termésátlag fölé mennünk. A hozamok stagnálnak, sokszor csökkennek, és idén is meglehető­sen szolidak lettek a termésátlagok. Mi koráb­ban Szarvas és Gyomaendrőd térségében végeztünk öntö­zéses vizsgálatokat, és azokból kiderült, hogy az öntözés hatására ugyanezek a gabonák akár 9-12 tonnás hozamra is képe­sek lennének. Ezt nagyon kevés gazdatár­sunk tudja. A többség úgy gondolja, hogy az 5-6 tonna végül is nem rossz, hiszen tavaly is annyi volt. Pedig megfelelő vízellátással az új genetikájú fajták bizony ennek a dupláját is képesek lennének megtermelni.

A napraforgó sem csodaszer

A kapásnövények – a kukorica, a napraforgó meg a bur­gonya – érzékenyebbek a vízhiányra?

– A kukorica és a szója a vízhiányra legérzékenyebb termesztett növények közé tartoznak. Emiatt a szárazsággal a vetésterületük jelentősen lecsökkent az utóbbi időben. Míg néhány évtizeddel ezelőtt a kukorica vetésterülete még egymillió hektár körül volt, ez mára 800 ezer hektár alá csökkent, hiszen bizonyos területeken feladják a termesztését. Viszont a kapások közül a napraforgó viszonylag jól ellenáll a szárazságnak, erőteljes a gyökérzete, ezért nőtt közel két évtized alatt duplájára a vetésterülete, és ma 700 ezer hektár körül mozog. Tehát a klímaváltozás már ma is módosítja a mezőgazdasági növényhasználatot, de a napraforgótól sem lehet csodát várni. Bár e növény erős és mély gyökérzettel rendelkezik, így hozzáfér a mélyben található talajvízkészletekhez is, de víz nélkül a napraforgó sem maradhat életben, nem képes nagy termésátlagok elérésére. A 2022-es aszály idején a korábbi háromtonnás hektáronkénti napraforgó-termésátlag is lecsökkent 1-1,5 tonnára. Tehát a szárazság ellen nem lehet csupán a termesztett növényfajták lecserélésével védekezni, fejleszteni kell az öntözést is.

A gazdák miért idegenkednek az öntözéstől? A költségek miatt?

– Az öntözés talán a legdrágább és a legnagyobb szak­értelmet igénylő agrotechnikai tevékenység; talán csak a növényvédelemmel vethető össze az a háttértudás, ami a helyes öntözéshez szükséges. Ha a gazda modern öntözőberendezést szeretne – például egy körforgó öntözőt –, annak az egyszeri beruházásigénye nagyon magas, viszont utána már olcsón üzemeltethető. A másik megoldás, hogy olcsóbb, de korszerűtlenebb berendezéseket, például csévélődobos rendszert vesz. Ez ugyan kisebb beruházást tesz szükségessé, de utána sokkal magasabb lesz a víz- és energiafogyasztása. A modern rendszerek két bar nyomáson működnek, míg a régiek­nek akár tíz barra is szükségük van. Ennek előállításá­hoz négyszer-ötször annyi elektromos áramra vagy gáz­olajra van szükség a szivattyúk üzemeltetésekor. Nem beszélve arról, hogy a modern körforgó rendszerek már távolról, az interneten keresztül, egy laptopról vagy mobiltelefonról is irányíthatók, így sokkal kisebb az élő­munka-igényük. Mi számos vizsgálatot végeztünk a különböző öntözőrendszerek költséghatékonyságáról, és az az általános tapasztalatunk, hogy minden gazdálkodónak a saját körülményei alapján kell kiválasztania, hogy neki melyik megoldás felel meg igazán. Azt mindenképpen figyelembe kell venni a költségek számítása­kor, hogy öntözéssel sokkal magasabb termésátlagokat lehet elérni, így a bevételek is magasabbak lesznek. Nem lehet általánosítani, az azonban elmondható, hogy az öntözés 25-30 százalékkal biztosan megemeli a termelési költségeket, de a termésátlag akár meg is duplázódhat. Az öntözés nem csupán egy újabb költségelem, hanem jövedelemtermelő tevékenység.

Az öntözés talán a legdrágább és a legnagyobb szakértelmet igénylő agrotechnikai tevékenység, és bár 25-30 százalékkal biztosan megemeli a termelési költségeket, de a termésátlag akár meg is duplázódhat. Egy körforgó öntöző egyszeri beruházásigénye nagyon magas, viszont utána már olcsón üzemeltethető. (Kép: Depositphotos/oatjo)

Egyes vélemények szerint a klímaváltozás elleni harcban nem az öntözést kell erősíteni, mert az hosszú távon fenntarthatatlan, hanem szárazságtűrőbb – akár génmódosítással szárazságtűrőbbé tett – fajtákra kell váltani. Mi erről a véleménye?

– A fajtaváltás önmagában ugyanúgy nem megoldás, ahogy az öntözés egyoldalú fejlesztése sem az. Mindezt a komplex, átfogó szemléletű agrotechnika részeként kell kezelnünk, és be kell illesztenünk őket a már meglévő gazdálkodástechnológiánkba. A talajok kiszáradása ellen sokat tehetünk például a helyes talajműveléssel is. Ha nem megfelelő módon zárjuk le a talajt, sokkal többet párologtat, de ha gondoskodunk a talaj borításáról, erősítjük a harmat lecsapódását, és elősegítjük a víz beszivárgá­sát a talajainkba, akkor a talaj víztartalmának jelentős részét megőrizhetjük. Számos potenciális megoldás kí­nálkozik a mezőgazdasági vízhiány orvoslására. Egy dolog azonban már egyértelmű: a klímaváltozás az életünk része, ráadásul Európában Magyarország területe me­leg­szik és sivatagosodik el a legdrasztikusabban. Ehhez pedig sürgősen alkalmazkodnunk kell!•

Címlapkép: Depositphotos/trattieritratti