Az év innovatív gyerekkönyve
Az érzékenyítő könyv, melynek főszereplője egy autizmussal élő kisfiú, a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) innovációs díját nyerte el. A mesekönyv dr. Stefanik Krisztina pszichológus, autizmus-szakértő, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese tollából született az AutiSpektrum Egyesület kezdeményezésére, az illusztrációkat pedig Bartos Erika készítette.

„Ahhoz, hogy hiteles képet fessünk Misiről, a könyv autizmussal élő főszereplőjéről, sokat segítettek azok a gyerekek és felnőttek, akikkel együtt dolgoztam az elmúlt huszonhárom évben” – mondta el a szerző.
„Az utóbbi években egyre több kezdeményezés próbál segítséget adni a családoknak, hogy feldolgozzák a velük történteket, elfogadják, ha együtt kell élniük egy komoly betegséggel, illetve azoknak is segíteni, akik érteni szeretnék, miért más a szomszéd gyerek, miért kell több türelem az egyik osztálytárshoz, miért hiányzik valaki olyan sokat az oviból” – emelte ki Varga Betti irodalomkritikus laudációjában a díj átadásakor.
A Csillagbusz szövegén érződik a szaktudás, a tapasztalat, ugyanakkor olyan természetességgel mesél, hogy úgy érezzük, a történet inkább szól egy kisfiúról, mint az autizmusról. És ez a valódi érzékenyítés kulcsa. Az illusztrációk szervesen kapcsolódnak a témához, szöveghez, az egyszerű, letisztult képi világ filozófiájában és funkciójában is támogatja a könyv céljait, ugyanis az autizmussal élők számára a vizuális eszközökkel segített kommunikáció könnyebben feldolgozható.•