Az adat szaladgáljon, ne az ember!
Elsőre természetes, hogy az okostelefonok, a tabletek vagy a kódleolvasók, PDA-k jutnak eszünkbe a mobileszközök említésekor. De minden eszköz mobil, ami a „mobileszköz” kategóriába sorolódik? Mi a különbség a mobileszköz és a vezeték nélküli, de területileg kötött mobileszközök között? Van-e különbség egyáltalán? Ismerjük-e az összes felhasználási területet? Merre tart a mobileszközök fejlődése? Kérdéseinket Tárnok Péternek, a WM Rendszerház egyik tulajdonosának tettük fel.
Mit jelent a mobileszköz kifejezés?
– Alapvetően a non-voice, vagyis nem beszédcélú eszközökre vagy ipari adatátvitelre alkalmas eszközökre használatos e kifejezés. Ezek jóval hamarabb léteztek és működtek, mint a most ismert mobilinternet. Körülbelül tíz éve indult gyors fejlődésnek ez a terület. A mobilszolgáltatók ugyanis a hangszolgáltatás mellé nagyjából egy évtizede vonták be a portfóliójukba a GPRS szolgáltatást. A GPRS adatátvitel a hangcsatornákban, ami úgy működik, hogy tulajdonképpen a hangcsatornák szabad időréseiben mennek át az adatok. Ezelőtt is létezett már bizonyos jellegű ipari kommunikáció a mobilhálózatokon: az adatátvitel általában sms-ben történt, hiszen 160 karakterben is el lehet küldeni üzeneteket vagy akár kódokat. Ez volt a kezdet.
Majd jött a ténylegesen IP alapú adatátvitel, és úgy, ahogyan a számítógépek kommunikáltak az interneten, úgy kezdett ez a mobilhálózaton is terjedni. Ekkor még kis sebességgel, de ez a sebesség az ipari adatátvitelhez a mai napig elég. És aztán jöttek az újabb és újabb szabványok, ahogy egyre nőtt a mobilhálózatok sávszélessége, egyre nagyobb sebességű adatátvitel vált lehetővé. Most már olyanokról beszélünk, mint 3G, HSDPA/HSUPA (letöltés/feltöltés), mobil szélessáv, hipernet. Ezek részben szolgáltatói elnevezések, a lényeg, hogy a mobilinternet már képátvitelre, letöltésre is alkalmas.
Ma alapvetően az a legnagyszerűbb dolog, hogy létezik egy országos homogén GSM hálózat. Több szolgáltató is van, az ország minden pontján elérhető a hálózat, a lakosság arányát tekintve pedig 98-99 százalékos a lefedettség. Földrajzilag ez nem biztos, hogy így van. Lehetnek olyan helyek, ahol nem zökkenőmentes a működés, ám az ország nagy része lefedett. Technikailag pedig mindenhol megoldható a kommunikáció biztosítása, akár egy torony kiépítésével is, speciális antennával.
Milyen általános igények figyelhetők meg itthon? Felfedezhető-e valamiféle tendencia az eszközeik iránti érdeklődésben?
– Most egyértelműen a biztonság területe emelhető ki. Nagyon sok eszköz kerül ki biztonságtechnikai cégekhez és lakossági felhasználásra lakásokba, nyaralókba bekötve, hálózatba foglalva, nem hagyományos telefonvonalra kötve. Az alapvető riasztókat is egyre inkább ilyen rendszerben szerelik be.
A biztonságtechnika nem csupán a betörés, lopás elleni védelemről szól, milyen más területeken használatosak még ilyen eszközök? Áramkiesés, tűzeset-, baleset-megelőzés és más, hasonló szituációkra felkészülésként beépíthetőek ezek az eszközök?
– Hogyne! Más jellegű, de kiemelt terület a flottamenedzsment is, ahol a biztonság nyomkövetéssel vagy szerelvényfigyeléssel is kiegészülhet. És említhetjük azt a gyógyszertári alkalmazást is, amely országos kiépítést tett szükségessé, hogy a patikákban működtetett vényellenőrző program csatlakozhasson az Országos Egészségbiztosítási Pénztár rendszeréhez. Ez a kommunikáció egyébként ugyanúgy működik, mint egy bankkártyás tranzakció: az adatok bekerülnek a központba, ott pedig ellenőrzik a szükséges információkat (jogosultságok, támogatás mértéke stb). Fizikailag itt sem volt egyébként mindig zökkenőmentes a telepítés, de speciális antennákkal sikerült megoldani. Emellett létezik a meteorológiai állomások védelme is, ahol nem csupán a védelem (ajtónyitás, rongálás), de az adatgyűjtés is ezeken az eszközökön keresztül zajlik.
A különböző riasztók mellett éppen a tűzjelzés az egyik legfontosabb terület, itt szigorú szabványoknak kell megfelelni. A rövid határidős jelzés egyértelműen fontos: a jelzésnek 10 másodperc alatt a központba kell érkeznie. Hagyományos telefonvonalon ez nem lenne lehetséges, hiszen a kapcsolat létrehozásához akár 30 másodpercre is szükség lehet.
Ezzel szemben az adott GSM kapcsolat alapvetően folyamatos, tehát az IP kapcsolat nem akkor kezd kiépülni, amikor esemény van, hanem folyamatosan él. Ezt a rendszer tesztjelzésekkel, „életjelekkel” folyamatosan ellenőrzi is. A riasztási esemény jelzése egyébként – nem csak tűz esetében – 1 másodperc alatt jut el a központba.
A tűzjelzés mellett fontosak a banki alkalmazások is, például az automatákba szerelhető, fokozott védelmet biztosító eszközök alkalmazása. Itt adott esetben az is riasztási eseménynek számít, ha az említett életjel nem érkezik meg. Abban az esetben, ha egymást követően két jelzés kiesik, a biztosítást végző cégnek kötelessége megnézni, mi történik az automata körül. Ha egy automata ellopása a vezetékek elvágásával kezdődik – megszüntetve a tápellátást –, már ez is riasztást generál, még mielőtt kinyitnák az ajtaját. Ezt az alkalmazást aztán sok mindennel ki lehet még egészíteni, mondjuk GPS nyomkövetővel… Tulajdonképpen fantázia kérdése, csupán a felmerülő igények és a szabványok szabnak határt a felhasználáshoz. A biztonságtechnika területén számos lehetőség van.
Adott esetben több hálózatot is működtethetek? Vagy a helyiségeimet külön is tudom védeni egy rendszeren belül?
– A GSM adatátvitelnek alapvetően azért ott van jelentősége, ahol nincs egyéb vezetékes internet, vagy tökéletesen zárt hálózatot akarok kialakítani. Mert például egy irodaházban vagy lakásban általában van internet, a riasztót azonban mégsem arra kötik rá. Ezt függetleníteni kell külön GSM megoldással. Ez már inkább a biztonsági, távfelügyelő céghez tartozik, nem az adott irodaházhoz vagy egyéb fenntartóhoz. A megbízott cég viszi a berendezést, ők kötik be, és ők is ellenőrzik. Hogy ez többszörös vagy megosztott, annak szintén a fantázia és persze az igény szab határt.
A végfelhasználók mit látnak egy mobileszköz-megoldásból, amikor egy biztonsági eszköz bekerül a flottába vagy irodaházba, lakásba?
– A mobileszköz nem feltétlenül azért mobil, mert hordozható, hanem mert a kommunikációt mobilhálózaton keresztül végzi. Ezeknek a többsége egyáltalán nem közlekedik. Ténylegesen mobileszközökről talán csak a járművekbe szerelt berendezések esetén beszélhetünk, mert ott a járműbe építve mozog az eszköz is. Itt ne csak lopásra gondoljunk, lehet a hűtőtér hőmérséklet-ellenőrzésének eszköze is. A jeleket fogadó központban dolgozók vagy a sofőr alkalomadtán nem is feltétlenül tud arról, hogy milyen mobilkommunikációs eszközt és hova építettek be. Vagy ha a beépítésről tudnak is, fizikai, kézzelfogható megvalósulásuk hiányában – nincs nyomógomb, távirányító vagy leolvasó készülék – semmi feladatuk nincs ezekkel.
Ami még mozgó mobilalkalmazás lehet, az a személyi nyomkövetés területe, ez viszonylag újszerű biztonsági alkalmazás. Maga az eszköz egy mobiltelefonnál akár jóval kisebb doboz. A műszaki megoldástól függően lehetőség van hangkommunikációra is. A segítségével láthatom a gyermekemet vagy az idős szüleimet. Ezenkívül van rajta egy pánikgomb is, amellyel a készülék birtokosa segítséget tud hívni: a gomb megnyomását követően a jelzés befut a távfelügyelő céghez, de akár én is kaphatok jelzést.
Ezekkel a tényleges mobil mobileszközök részt nagyjából ki is merítettük. Még érdemes áttekinteni, hogy milyen egyéb helyeken használhatjuk ezeket. Ipari területen a vezeték nélkül kitelepített eszközök egész sora felhasználható ott, ahol kiemelten fontos a folyamatos működés biztosítása vagy a határértékek folyamatos ellenőrzése. Ilyen lehet egy szivattyúvezérlés vagy egy tározó kapacitása, de az iparban számos olyan készülék van még, ami a folyamatok felügyeletére szolgál. Ezekhez csatlakoztathatók az említett kommunikációs berendezések, hogy azután ne csak ott helyben tudja „magáról elmondani”, mi az aktuális állapota, hanem akár a több száz kilométerrel távolabb lévő központba is el tudja küldeni az adatokat. A Fővárosi Csatornázási Műveknél például így történik a szennyvízszivattyúk távfelügyelete.
Ide kapcsolódhat egy másik kiemelt terület, a mérőórák távleolvasása. A leolvasónak nem kell kimennie a helyszínre az adatgyűjtéshez. Itt is megkülönböztetünk ipari és lakossági adatszolgáltatást, hiszen nemcsak a fogyasztás mértékében, de a jelentés gyakoriságában is lényeges különbségek vannak. Egyébként két különböző dolog, hogy az eszköz milyen időközönként gyűjti és küldi az adatokat. Akár percenként is mérhet, ezt követően tárol, és azután egybegyűjtve valamikor éjszaka küldi a központba az adatokat. Ennek a megoldásnak több előnye is van, nemcsak az óraállást rögzíti és dolgozza fel automatikusan, hanem kialakul egy biztonságos zárt rendszer is, és persze a fogyasztás, illetve felhasználás tervezhetősége is jóval pontosabb lehet. Egy-egy szokatlan adatnak jelzésértéke is van: a hirtelen csökkenésből vagy megugrásból arra lehet következtetni, hogy valami nincs rendben a rendszerben. Ez a terület is most kezd bővülni, és megállapítható, hogy minél több ilyen mérési pont lesz, annál jobban lehet az egyes nagy hálózatokat optimalizálni.
Többször említett központokat. Milyen központokról van szó?
– Nagyon leegyszerűsítve, a távfelügyelet vagy távleolvasás rendszere a végpontból, a kommunikációs hálózatból és az adatot gyűjtő központból áll. Hogy mi maga a központ? Olyan számítógépek, szerverek, ahol a mobilszolgáltatók kezelik az adatfolyamot: a hálózatra csatlakoztatott GSM eszköz eljuttatja az adatokat a mobilszolgáltatóhoz, ahonnan IP címek alapján kiküldik ezeket a címzettnek.
A címzett lehet egy biztonsági cég szervere vagy egy cég saját külön szervere (például az Elektromos Művek gyűjtőszervere). Ezek a központok természetesen lehetnek szolgáltató központok is, mert nem minden biztonságtechnikai vagy távfelügyeleti cég épít magának saját szervert – ez komoly beruházás –, hanem szolgáltatásként bérli a számára megfelelőt. A felhasználó mindebből már csak egy weboldalt lát, ahol kezelheti a szolgáltatását, vagy már csak az értesítést kapja e-mailben vagy sms-ben. A technikai hátteret ő nem látja, de ez nem is szükséges.
Ezt a típusú adatszolgáltatást minden mérőórához hozzá lehet rendelni? Akár a korábban említett riasztást a különböző területekhez?
– Jó kérdés, mert itt az alkalmazhatóság valóban előhoz technológiai problémákat. A jelenleg használatos mérőórák 95 százaléka nem képes még az ilyen kommunikációra. Ez ma még csak úgy működik, hogy ránézek és leolvasom, amit látok. Elméletileg természetesen lehet bármihez (víz, gáz, szennyvíz stb.) kapcsolni, és ahogy növekszik iránta az igény, úgy lesz egyre több és olcsóbb eszközkapcsolás ezen a területen. Más országokban egyes szolgáltatók eleve beépítik az óráikba ezeket a kommunikációs eszközöket. Ebből is kitűnik, hogy erőteljesen fejlődik a felhasználási területe.
Az viszont tény, hogy ezeknek a kommunikációs berendezéseknek áramszükségletük van. Míg egy elektromosságmérő mellett általában van áram, egy gáz- vagy vízóramérő mellett már nincsen. Ez egyébként nagy nehézséget okoz, hiszen éppen az lenne a lényeg, hogy ne kelljen kijárni az órához. Ha, mondjuk, valamilyen tápegységet havonta ki kell cserélni, gyakorlatilag az egész lényege vész el. A cél, hogy a berendezés legalább egy esztendőn át, sőt legalább az óracsere idejéig – ez ma Magyarországon 5-6 év – működjön valamiféle akkumulátorról. Ez hasonló probléma, mint az e-autóknál: nagyon jók, csak az a gond, hogy újratöltés nélkül nem lehet velük nagy távolságot megtenni. Ez most komoly innovációt igénylő terület, minél kisebb fogyasztással minél nagyobb kapacitást elérni.
Valójában hol tartunk most? Van-e kinek, minek kiépíteni ezeket a hálózatokat?
– A következő években a legnagyobb mértékű fejlődés egyértelműen a mérőolvasás, a távleolvasás területén várható. Első körben a villanyórákba építik be ezeket a berendezéseket, utána már így telepítik a villamos mérőórákat. Hogy ezután vagy ezzel párhuzamosan milyen kiépítési, fejlesztési ütem várható, az csupán a nemzetközi kapcsolatainkon keresztül figyelhető meg. A mobilkommunikáció terjesztésének egyelőre az is határt szab, hogy a felhasználói eszközök iránt sincsen akkora kereslet, vagyis azok iránt, amiket maga a mobilkommunikáció összekötne. Persze ahogy más területeken, itt is tetten érhető lesz az, ahogyan az ipari alkalmazások egyre inkább átkerülnek a lakossági felhasználásba. A mérőórák, a vezérlés, a biztonságtechnika fejlődése már elindult ebbe az irányba, hiszen a biztonság, a tervezhetőség, a költségek optimalizálása mind hasonlóan fontossá válik. Hírek szintjén ugyan tartunk valahol, vagyis a médiában, szakmai fórumokon, szakkiállításokon komolyan vett terület mindez, de a megvalósításban Magyarországon egyáltalán nem tartunk sehol, de még külföldön sem nagyon… Vannak bizonyos részterületek, mint a világítás, klíma, fűtés távkapcsolása, garázsajtók távnyitása vagy az „elfelejtett ajtózárás”, beriasztás ellenőrzése stb. Ezekre már évekkel ezelőtt is volt példa. Ám a kereslet összességében nem túl nagy. A válságos idők miatt az említett riasztórendszerek iránt ugrott meg az érdeklődés.
Az a típusú mobilkommunikáció, ami az intelligens otthon (Smart Home) vagy iroda kiépítéséhez szükséges, széles körben akkor terjed majd el, ha valamiféle ösztönző rendszert (például különböző szolgáltatói tarifakedvezményeket) rendelnek hozzá. Sok okos megoldás létezik, de beépítve nem nagyon találkozunk velük. Ebben egyébként nemcsak az igény hiánya, hanem az épületgépészet más irányú fejlődése is szerepet játszik.
Ahol óriási lehetőségek vannak még, az továbbra is az e-Health, az egészségügy, ahol nem csupán a felhasználó kényelmi szempontjai (mobilitás), hanem komoly orvos-szakmai okai is vannak a megfigyelésnek, gyors jelzéseknek. A prevenciós érték jelzésének vagy a várólisták rövidítésének előnye is nyilvánvaló, hiszen a rendszeres mérés és adatgyűjtés, -küldés sok személyes orvosi megjelenést helyettesíthet.
Tudjuk tehát, hogy jó a mobilkommunikáció szisztémája, tudjuk, hogy jó a cél, megfelelőek az eszközök – már csupán az igényeket kell „feltámasztani”.•