Százmilliárdok az öröklött szennyezések felszámolására

Habár az elmúlt hetekben az új hulladéktörvény életbelépése vert sötétzöld hullámokat, a háttérben olyan környezetvédelmi beruházások valósulnak meg csendben, amelyek közelebb visznek minket Európához. A szennyezett területek kármentesítésére 34 milliárd, a bezárt települési hulladéklerakók felszámolására és rekultivációjára több mint 100 milliárd forint uniós pénz áll rendelkezésre. A beruházások már javában folynak – a lakosság teljes megelégedésére.


A rendszerváltás utáni kormányoknak sok egyéb mellett szembesülniük kellett azzal a ténnyel is, hogy a kommunista rendszer egyáltalán nem figyelt a környezetvédelemre, föld fölött és föld alatt szennyezett, mérgezett mindent.

A légszennyezés ugyan már néhány év alatt jelentősen csökkent, ám sajnálatos módon ez a javulás annak volt betudható, hogy a magyar nehézipar gyakorlatilag tönkrement, ipari üzemek százait, ezreit zárták be véglegesen, az újonnan telepítettek pedig már jobb környezetvédelmi minősítést kaptak. A szén lakossági és erőművi felhasználása is egyre csökkent, a közlekedési eszközpark modernizációja is sokat javított a levegő minőségén.

Hanem ami a föld alatt volt! Hiába szűntek meg az ipari üzemek, hagyatékuk még ott maradt a vegyi anyagokkal átitatott földben, a mérgező, elhagyott tárolókban. Már az első felmérések is azt mutatták, hogy a helyzet súlyos, néhány helyen pedig tragikus. Azonnal cselekedni kell, ha nem akarjuk, hogy néhány százezer ember hamarosan lajtos kocsikból kapjon ivóvizet, mert a körülötte lévő vízbázisba már beszivárgott a szennyeződés.

A mindenkori kormányok erre a célra is igyekeztek jelentősebb összegeket elkülöníteni az egyébként mindig szűkös büdzséből, de a pénz és ebből következően a rendelkezésre álló emberi és technikai erőforrás mindig egy nullával kevesebbnek bizonyult a szükségesnél. Így az Európai Unióhoz csatlakozásunk idején bizony nem igazán volt dicsekedni valónk ezen a téren. Persze a többi „posztkommunista” országnak sem, a szocializmus a talajszennyezésben megvalósította a teljes internacionalizmust.

Szennyezett területek kármentesítése

A kilencvenes évek elején átfogó felmérés alapján igyekeztek feltérképezni, hol vannak az országban különösen szennyezett területek. Olyanok, mint a szovjet csapatok által hátrahagyott repülőterek és más katonai objektumok, bezárt ipari létesítmények, MÁV-telepek, bányák, meddőhányók, zagytározók, hatalmas illegális hulladéklerakók.

Az összesítés még a szakembereket is meglepte: több mint 15 ezer ilyen helyszínt találtak. A szennyező források több mint 40 százaléka egyébként a hulladéklerakás és -tárolás helyszíneihez kapcsolódott, 30 százaléka pedig ipari és kereskedelmi objektumokhoz. A teljes kármentesítéshez szükséges összeg akkori értékben is sok százmilliárd forintot tett volna ki, így érthető, hogy a kármentesítés vontatottan indult, és úgy is folytatódott a következő másfél évtizedben. Néhány (tíz)milliárd forint ugyan minden évben akadt a büdzsében erre a célra, ám ebből csak a legsúlyosabb, legnagyobb (mérgező) port felverő ügyeket tudták megoldani az Országos Környezeti Kármentesítési Program keretében.

A Budapesti Vegyiművek például a Pécs melletti Garé veszélyes hulladéktárolójában korrodált és sérült fémhordókban tárolt több tízezer tonna vegyszert, megmérgezve a vízbázist és a talajt. Komoly és drága kármentesítési feladat volt a mecseki uránbánya bezárása és néhány egyéb szénbánya rekultivációja, meddőhányókkal és zagytározókkal együtt.

Uniós csatlakozásunk után itt is felgyorsultak az események: több alkalommal is kiírtak pályázati felhívást szennyezett területek kármentesítésére. Mindannyiszor nagy volt az érdeklődés, a keretek többszöröse is elfogyott volna. Az emlékezetes nagytétényi Metallochemia felszámolását is csak 2004-ben kezdték el, ahol óriási szarkofág (és autópálya) épült, s 1300 családi ház talajcseréjét is el kellett végezni. Szakmai körökben régóta ismert volt az Üröm-Csókavár melletti elhagyott mészkőbánya, ahol 1965 és 1976 között 60 ezer tonna veszélyes hulladéknak számító gáztisztító masszát helyeztek el, arzénnal és ciánnal veszélyeztetve közel egymillió ember karsztos ivóvízbázisát. Megszüntetni mégis csak 2010-ben sikerült, miután a projekt négy évvel korábban 24 millió eurós (7 milliárd forintos) uniós támogatásban részesült.

A 2010-es devecseri vörösiszap-katasztrófa rámutatott arra, hogy milyen veszélyek fenyegethetik a lakosságot országszerte, és egyúttal arra is, hogy jócskán maradt még feladat a következő évekre, évtizedekre. Egy mai példa: Berhida város Peremarton-gyártelep városrészében 5,4 milliárd forintot szánnak jórészt uniós pénzből a 70 év alatt felhalmozódott nagy mennyiségű ipari hulladék felszámolására, hogy ne veszélyeztesse tovább a környező felszín alatti vízkészletet.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemrégiben, 2012. november 19-én zárta le a legutóbbi, Szennyezett területek kármentesítése című KEOP-pályázatot. A 33,6 milliárd forintos pénzügyi forrást teljes mértékben lekötötték, 16 pályázat nyert támogatást, átlagosan több mint kétmilliárd forintot. Kezdődhet az újabb kör.

Hulladéklerakók rekultiválása

A külföldiek számára megdöbbentő lehet a magyarországi városokat és falvakat övező illegális hulladéklerakók, szemétdombok látványa. A harc rendületlenül – és csekély eredménnyel – folyik ellenük, összeállításunkban azonban csak az engedéllyel rendelkező, tehát legális hulladéklerakók felszámolásáról és rekultivációjáról lesz szó. Azt ugyanis kevesen tudják, hogy az elmúlt évtizedekben kialakított hivatalos magyar szemétlerakók, szemétbányák túlnyomó többsége is döbbenetes állapotban volt-van, gyakran jobban szennyezik a környezetüket és a talajvizet, mint az illegális lerakók.

A rendszerváltás után a nagy szennyezett területek kármentesítése került a „zöldfigyelem” középpontjába, hiszen egy többhektáros elhagyott szovjet üzemanyagtároló-bázis vagy fedetlen meddőhányó kétségkívül sokkal nagyobb veszélyt jelentett a környezetre, mint megannyi korszerűtlen falusi szeméttároló. A szakemberek ugyan már akkoriban is jelezték, hogy ezek az évtizedes, gyakran minden szigetelés nélkül létesített lerakók is károsíthatják az adott körzet vízbázisát, de a kilencvenes években pénz hiányában kevés dolog történt ebben az ügyben. A kétezres évek elején már akadt némi támogatás a települési hulladékkezelés fejlesztésére, ám igazi változások csak akkor kezdődtek meg, amikor az uniós csatlakozásunk előkészítésénél szembesültünk az Európai Unió – ezen a területen is – igen szigorú szabályaival.

Szerencsére az EU nemcsak direktívákat, hanem az előcsatlakozási alapok (ISPA, PHARE) révén pénzt is adott a tagjelölteknek, hogy felmérjék a helyzetet, tervet készítsenek a továbblépésre, és megkezdjék a konkrét munkálatokat.
2003 januárjában például PHARE-támogatással készült el az az országos felmérés, amelynek keretében Magyarországon 2575 települési szilárdhulladék-lerakót térképeztek fel. A szomorú végeredmény: néhány kivételtől eltekintve egyikük sem felelt meg a szigorú EU-s előírásoknak. A projekt adatait felhasználva készült el 2004-ben az Országos Rekultivációs Program (ORP), amely a korszerűtlen települési szilárdhulladék-lerakóhelyek környezetvédelmi felülvizsgá­latához, bezárásához és területük rekultiválásához szükséges tennivalókat összegzi.
Ezzel párhuzamosan a környezetvédelmi ISPA-alapból megérkeztek az első támogatások is a szelektív gyűjtésre és a lerakók fejlesztésére, hiszen nem lehet úgy bezárni az elavult és veszélyes szeméttelepeket, ha párhuzamosan nem létesítünk minden igényt kielégítő, hatalmas lerakókat.

ISPA: Instrument for Structural Policies for Pre-Accession (Strukturális Politikák Csatlakozás Előtti Eszköze) 1989-ben a tíz közép- és kelet-európai tagjelölt ország támogatására létrehozott, 2000-től működő társfinanszírozási eszköz.
PHARE: Poland–Hungary: assistance for the reconstruction of the economies (Lengyelország–Magyarország: támogatás a gazdaságok helyreállítására) Az Európai Közösségek Tanácsa 1989-ben döntött 300 millió ECU gazdasági segítség folyósításáról Magyarországnak és Lengyelországnak, melyet 1990-től további tagjelölt országokra is kiterjesztettek.

Az EU a csatlakozási tárgyalások során e téren szigorú, ugyanakkor megengedő is volt: 2009 közepéig adott haladékot a régi, környezetvédelmi előírásoknak nem megfelelő hulladéklerakók bezárására. A csatlakozás utáni első években igen csendesen folyt a lerakók felszámolása és a rekultiváció, elvégre oly kevés pénz és oly sok idő állt még a rendelkezésünkre. Aztán időközben világossá vált, hogy az EU nagyon is komolyan gondolja a 2009-es dátumot: minden ország azt csinál a hulladékával, amit akar, az elavult lerakókat azonban kivétel nélkül be kell zárni.

Ekkor új fejezet nyílt a hazai hulladékipar történetében: szinte az egész országban elkezdődtek azok a fejlesztések, amelyek egy része mára befejeződött, a többi pedig egy-két éven belül zárul. Kiderült, hogy az Európai Unió a Kohéziós Alapján keresztül 2007 és 2013 között négymilliárd eurót szán (15 százalékos nemzeti társfinanszírozással) a magyarországi ivóvízminőség-javításra, szennyvízkezelésre, hulladékgazdálkodásra, kármentesítésre és rekultivációra.
Az is bebizonyosodott, hogy az EU külön-külön „nem áll szóba” falvakkal meg kisvárosokkal, leginkább nagy, többtucatnyi vagy több száz települést magában foglaló térségi hulladékkezelési projektekben gondolkodik. Ezen belül meg kell oldani a szelektív gyűjtést, az újrahasznosítást, a komposztálást, nagy befogadóképességű, minden előírásnak megfelelő lerakókat kell építeni, a régieket pedig felszámolni és rekultiválni.

Ekkor jöttek létre azok a nagy szervezetek, főként önkormányzati társulások, amelyek akár több megyét is magukban foglalnak. Eredményeik is látványosak voltak: több tízmilliárd forintból európai szintű hulladékkezelési projekteket hoztak tető alá.

Rekultivációs technológia
A rekultiváció fő célja, hogy szűnjön meg a felszíni és a felszín alatti vizek szennyezésének veszélye, javuljon a levegő minősége, illetve „gyógyuljon be a tájseb”, a helyébe füves, cserjés, fás kultúrtáj ke­rüljön.
A legradikálisabb megoldás természetesen az lenne, ha a szemét­telepeket teljesen felszámolnák, a hulladékot pedig elszállítanák egy minden előírásnak megfelelő lerakóba. Ez a megoldás – a sok tízmillió köbméternyi hulladék miatt – sajnos csak a súlyosan ár- és belvízveszélyes területek esetében valósítható meg, másutt maradnak a helyszíni megoldások.
Általában dombokba tömörítik a szemetet, rézsűt és egy olyan szigetelő réteget alakítanak ki, amely megakadályozza, hogy a csapadék szennyező anyagokat oldjon ki a hulladékból, és az bejusson a talajvízbe. Az egészre vastag humuszréteg kerül, majd a lerakót befüvesítik, cserjésítik, esetleg véderdővel veszik körül. Néhány létesítményben meg kell oldani a keletkező gáz elvezetését is: az úgynevezett gyűjtőcsöves gázgyűjtő rendszer egy biofilteren keresztül kivezeti a rendszerből a felgyülemlett gázt. A projekt során általában talajvíz-monitoring kút építésére is szükség van, hiszen a szennyezettséget folyamatosan és hosszú ideig mérni kell.

A bezárt települési hulladéklerakók rekultivációjának látványos felgyorsulása mögött viszont az állt, hogy 2007–2008-ban külön KEOP-pályázatok is megjelentek a szilárdhulladék-lerakókat érintő, térségi szintű rekultivációs programok megvalósítására. Erre korábban nem volt uniós példa. Egy-egy jól sikerült pályázattal 1–7 milliárd forintot tudott elnyerni az a társulás, amelyik megyei, regionális összefogásra épített. A pályázati konstrukció iránt az ország minden részéből nagy volt az érdeklődés. Végül 34 pályázat nyert több mint 100 milliárd forintot, tehát átlagosan mintegy hárommilliárdot. Az eredmény körülbelül ezer bezárt hulladéklerakó felszámolása, rekultiválása lesz (a mintegy kétezerből). A kivitelezés néhány helyen már befejeződött, másutt viszont még folyamatban van.
Természetesen nem tudjuk mind a 34 pályázatot részletesen ismertetni, csak néhány látványos eredményt mutatunk be a különböző régiókból.

Az országban elsőként a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén indultak meg a kivitelezési munkálatok 2009-ben. Bács-Kiskun, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megye területén 83 település kommunális hulladéklerakójának rekultivációját végezték el két év alatt, mintegy 7,7 milliárd forintos költséggel. A projekt olyan nagy elismerést váltott ki a lakosság körében, hogy a társulás egy másik KEOP-pályázatot is benyújtott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Ennek nyomán 2,1 milliárd forintot kaptak további tíz hulladéktároló rekultivációjára, amelyek közül hármat teljesen felszámolnak.

A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program keretében három megye (Baranya, Tolna, Somogy) 89 településén rekultiválták a bezárt hulladéklerakókat, mintegy 4,5 milliárd forintért. Ez is igen jelentős előrelépés, ám a háttérben egy jóval nagyobb projekt áll: háromszáznál is több település modern hulladékgazdálkodásának megteremtését végzik húszmilliárd forintból, amelynek 70 százalékát az Európai Unió állja.

A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területe három megye (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém) 112 településére terjed ki. Úgynevezett „környezetvédelmi nagyprojekt” keretében korábban már tízmilliárd forintot nyertek korszerű hulladékgazdálkodási rendszer kialakítására. 2008-ban indultak a rekultivációs KEOP-pályázaton is, ahol 5,2 milliárd forintos támogatást nyertek el. Ennek keretében 42 település 43 szilárdhulladék-lerakójának rekultivációját végezték el a 2012-es határidőig. Figyelemre méltó megoldás, hogy a 280 millió forintos megtakarítást újabb projektek finanszírozására kívánják fordítani.

2012 végén zárult a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás projektje, amelynek keretében 26 Csongrád és Bács-Kiskun megyei település 27 bezárt szilárdhulladék-lerakóját rekultiválták mintegy 2,8 milliárd forintból. A szomszédos Békés megyében 41, Hevesben 38, Mosonmagyaróvár környékén 24 lerakó felszámolása és rekultivációja folyik, de ezzel szerencsére még nem értünk a felsorolás végére.

Az már más kérdés, hogy még több mint ezer bezárt lerakót kellene felszámolni és rekultiválni európai uniós pénzből, ám erre valószínűleg nem a következő néhány évben kerül sor. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől kapott tájékoztatás szerint ugyanis „hulladéklerakók rekultivációjára nem várható újabb pályázat a jelenlegi, 2007–2013-as ciklusban. A következő, 2014–2020-as programozási időszak kapcsán pedig egyelőre sem a hazánk rendelkezésére álló teljes keret, sem a programok jövőbeli struktúrája nem ismert.”•

Hulladéklerakási járulék
Az új hulladéktörvény 2013. január 1-jétől úgynevezett hulladék­lerakási járulékot vezet be, amelyet a hulladéklerakók üzemeltetői­-nek az elhelyezett hulladék mennyisége és fajtája alapján kell megfizetniük. Ezt minden bizonnyal áthárítják a lakosságra. A járulék mértéke 2013-tól évente növekszik majd 2016-ig. A kiindulási összeg a települési, építési-bontási és veszélyes hulladékok esetében háromezer forint tonnánként, ez emelkedik évente háromezer forinttal, tehát a járulék 2016-ban már 12 ezer forint lesz. A jogszabály következményei egyelőre kiszámíthatatlanok, egyes szakértők az illegális szemétlerakás drasztikus növekedését prognosztizálják.

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka