Kiválót, költséghatékonyan és időben

A korábban a Bosch Rexroth pneumatika divíziójaként működő csoportot tavaly szeptemberben egy pénzügyi befektető társaság vásárolta meg. Milyen változást eredményezett, hogy egy multinacionális cég egyik üzletágából hirtelen önálló középvállalattá váltak?
– Véleményem szerint önállóságunk komoly lehetőséget ad arra, hogy döntéshozatalunk felgyorsuljon, és jóval közelebb kerülhessünk az ügyfeleinkhez. Korábban egy olyan hierarchia állt mögöttünk, amely egyrészt lassíthatta a folyamatokat, másrészt pedig számos más egyéb feladatot is rótt ránk. A jövőben kizárólag arra kell koncentrálnunk, hogy – a tradíciót megtartva – új stratégia alapján határozzuk meg magunkat.
Egy pénzügyi befektető megjelenésekor felvetődik a kérdés: az elengedhetetlen kutatás-fejlesztés mennyire marad hangsúlyos?
– Szerencsére az új tulajdonos számára sem kérdés, hogy a kutatás-fejlesztés és innováció területén nem lehet visszafogni a kiadásokat. Ebből következően nagyon alapos átvilágítás folyik a cégen belül, hogy meghatározhassuk, hol is lesz a helyünk a gyártástechnológiában, illetve mely ipari szegmensekben van potenciál. A jövőben elsősorban a járműgyártásra és beszállítói körére, a csomagolástechnikára és az élelmiszeriparra fogunk fókuszálni, illetve az egyre dinamikusabban fejlődő egészségiparra. Természetesen világviszonylatban másképp pozicionáljuk magunkat: Kínában például a bányászat, Amerikában pedig az olaj- és a gázipar területén számolunk jelentős növekedéssel. A termék- és iparági analízis mellett három fő vevőcsoportra fókuszálunk: a „klasszikus” végfelhasználókra, a gépépítőkre, illetve rendszerintegrátorokra és a kereskedőkre, akik sok esetben logisztikai űrt töltenek be a gyártó és a végfelhasználó között.
Az új tulajdonos döntésének megfelelően a közel ötvenéves múltra visszatekintő egri gyártóbázis mellé került az értékesítés is. Milyen előnyökkel jár ez az átalakulás?
– Alapvetően azzal, hogy Magyarország legnagyobb „bemutatótermével” büszkélkedhetünk, ahová egyre gyakrabban egy-egy ügyfelet hívunk meg. Az akár éjszakába nyúló látogatáson a vendég határozza meg, mire is kíváncsi. Nem egyszerűen bemutatjuk magunkat, hanem személyre szabott ismertetőt kapnak a gyártástechnológiától kezdve a minőségbiztosításon keresztül egészen az egyedi megoldásokig. Az egri gyár küldetése alapvető célokat fogalmaz meg. Kiváló termékeinket versenyképes áron, a kért időben szállítjuk ügyfeleinknek. Az üzem elsősorban külföldre termel, közvetlen kapcsolatban állunk kiemelt tehergépjármű-gyártó partnereinkkel, továbbá a hazai értékesítés fejlesztésére rengeteg energiát fordítunk. Ebben segítenek nemrég megfogalmazott értékeink – szenvedély, fókuszáltság és agilitás – is.

Jelenleg mi az Aventics Hungary Kft. legkeresettebb terméke?
– Az AV 03/05 szelepszigetcsaládjaink a leginnovatívabb termékeink. A rendkívül komplett technológiának és a megbízható műanyag komponenseknek köszönhetően a szelep súlya csupán a fele a piacon megszokotthoz képest. A kisebb méretek nagyobb szabadságot jelentenek a gépelrendezést illetően, például a szeleprendszer az aktuátor közelébe helyezhető el. Az eredmény: rövidebb csőhossz szükséges a henger és a szelep között. Ezáltal sűrített levegőt lehet megtakarítani, és magasabb dinamikájú szeleprendszer érhető el. A moduláris kialakítás a szelepelrendezések széles választékát teszi lehetővé a rendszerben. Az egyedi szelepek gyors cseréjéhez egyetlen csavar szükséges, és nincs hosszú állásidő. Speciális gyártócsoportunk segítségével azonban nemcsak tömegrendelésekre vagyunk alkalmasak, hanem egyedi igények kielégítésére is.
Mindezek mellett szeretném kiemelni, hogy 2015-ben is folytatódik a nemzetközi Pneumobil versenyünk. Immár nyolcadik alkalommal mérhetik majd össze erejüket-tudásukat a fiatal, innovatív mérnökhallgatók Egerben, az általuk fejlesztett, sűrített levegővel működő hajtányok versenyében.•