Bizonyítani kell a fenntarthatóságot
Mi a jelentősége a magyar vállalatok számára az Európai Unió által előírt fenntarthatósági jelentéseknek (Corporate Sustainability Reporting Directive; CSRD)?
– A fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség nem számít újdonságnak az Európai Unióban működő vállalatok számára, nem most született ez az előírás. Ilyenfajta jelentéstétel, vagyis a nem pénzügyi információk közzététele már elég régóta elvárás a cégektől. Az Európai Uniónak van egy erre vonatkozó irányelve, a Non-Financial Reporting Directive (NFRD, nem pénzügyi jelentéstételre vonatkozó irányelv). Ebben már korábban meghatározták, hogy az ötszáz fő feletti, úgynevezett közérdeklődésre számot tartó vállalatoknak különböző információkat kellett közzétenniük a működésükről, részben a fenntarthatóságra vonatkozóan is.
Mi a céljuk ezeknek a jelentéstételi kötelezettségeknek?
– Az Európai Unió részben a saját fenntarthatósági céljai teljesülése érdekében szorgalmazza e jelentéseket. A pénzügyi információkat kiegészítő fenntarthatósági információk segítik azt, hogy a cégek működését más aspektusból is meg lehessen ítélni.
A jelentések alapján fel lehet mérni, hogy a vállalatok fenntarthatósági szempontból mennyire segítik az EU által saját maga elé kitűzött célok teljesítését.
Ha néhány évet visszalépünk az időben, akkor azt találjuk, hogy ezek a politikai irányelvek az ENSZ fenntarthatósági céljainak megfogalmazásával jelentek meg: ekkor ismerték fel a tagállamok, illetve azok jogalkotása, hogy a fenntarthatósági problémákat, és ezen belül a klímaváltozás problémáját jogi eszközökkel is kezelni kell. Ezt a felismerést követte először a párizsi klímaegyezmény, majd az irányelv gyakorlatba való átültetésének az Európai Unió zöld megállapodása (EU Green Deal) adta a végső lökést. E megállapodás konkrét, mérhető számokban megfogalmazott célokat jelölt ki a tagállamok számára. Ennek érdekében kell az Európai Unióban működő cégeknek fenntarthatósági jelentést közzétenniük.
Három pillér
Mit jelent ebben az értelemben a fenntarthatóság? Ez a kifejezés az utóbbi évtizedekben nagyon divatos hívószó lett, sokan és sokféle értelemben hivatkoznak rá, és ezzel párhuzamosan az eredeti kifejezés mintha kissé kiüresedett volna.
– Az EU-ban működő vállalatok fenntarthatósági megítélésére három szempont a mértékadó, amelyekre az ESG rövidítéssel szokás utalni (environmental, social, governance – környezet, társadalom, vállalatirányítás). Ha visszatekintünk a fenntarthatóság definíciójára, akkor a következőképpen képzelhetjük el ezt az egész rendszert. A fenntarthatóság jelentésével kapcsolatban számos kutatást folytattak, és több modell is létezik erről, de az egyik legújabb nézet szerint mi, emberek a természeti környezetben élünk, és ebbe a természeti környezetbe ágyazódik az egész társadalmunk, míg a gazdasági rendszerünk a társadalmon belül működik.
Ha e rendszer bármelyik pillére (például a természeti környezet vagy a társadalmi rendszer) megsérül, akkor az egyensúly negatív irányba tolódik el, aminek végső következménye akár a teljes struktúra összeomlása is lehet.
A fenntarthatóság tehát e három pillér egymásra épülésén alapszik.
Hogyan vesz részt a fenntarthatóság biztosításában ez a három pillér?
– Az első pillér alapvetően a fenntarthatóság környezetvédelmi aspektusait fedi le. Idetartozik az energiafelhasználás, a vízfelhasználás, illetve a karbonkibocsátás és a hulladékgazdálkodás is. A társadalmi pillér már némileg összetettebb fogalomkört takar, és a szakmai közbeszédben gyakran összemosódik a vállalatirányítási pillérrel. De a társadalmi pillérbe tartoznak a genderkérdések, az egyenlő bánásmód, a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség, a bérezés, különböző emberi jogi kérdések. A vállalatirányítási aspektusba tartozik az irányítás átláthatósága, vagyis azok a szempontok, amelyek alapján a cég vezetői meghozzák a döntéseiket, illetve az üzleti stratégia kidolgozásának alapjai. Idesorolják az irányítás etikusságát, a kialakított partnerségi struktúrákat, illetve a korrupciókezelési mechanizmusokat. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen alapvető elvárás, hogy a korrupció elleni küzdelemre kidolgozott stratégiák álljanak rendelkezésre ezeknél a cégeknél.
Pontosan mely cégek érintettek e jelentéstételi kötelezettséget illetően?
– Bár messziről indultunk az EU-ban működő cégek fenntarthatósági felelősségének magyarázatával, de a gyakorlatban a legtöbb vállalat a tavaly elfogadott vállalati fenntarthatósági jelentési irányelv, a CSRD kapcsán kerül a gyakorlatban kapcsolatba e célok teljesülésével. Ez a korábban már említett NFRD utóda, amelyben kiterjesztették az irányelv hatálya alá eső cégek körét. Gyakorlati bevezetése lépcsőzetes lesz, vagyis 2025-ben kell először jelentést tenniük a 2024-es évről azoknak a cégeknek, amelyek már az NFRD hatálya alá is tartoztak (vagyis az ötszáz főnél nagyobb, közérdeklődésre számot tartó vállalatoknak). Egy évvel később, tehát 2026-ban kell jelentést kiadniuk először (a 2025-ös évről) azoknak a cégeknek, amelyekre az alábbi három kritérium közül legalább kettő igaz: a létszámuk 250 főnél nagyobb, és/vagy az éves árbevételük meghaladja a 40 millió eurót, és/vagy a 20 millió eurót meghaladja a mérlegfőösszegük. A következő lépcsőfok 2027-ben következik: ekkortól már gyakorlatilag minden, tőzsdén jegyzett cégnek jelentést kell készítenie, amelynek legalább tíz alkalmazottja van, legalább 700 ezer euró a nettó árbevétele, és legalább 350 ezer euró a mérlegfőösszege (a fenti kritériumok közül itt is kettőnek kell teljesülnie). Az irányelv bevezetésének utolsó lépcsőfoka már az EU-n kívüli vállalatokra is érvényesíti a szabályozást. Ennek értelmében 2029-ben kell először fenntarthatósági jelentést írniuk azoknak a vállalatoknak, amelyek leányvállalatot vagy üzemet működtetnek az EU-n belül.
112 teljesítménymutató
Milyen szerep hárul e klímaváltozási-fenntarthatósági célok teljesülésében az EU-ban működő vállalatokra? Azaz: mit kell tartalmaznia a fenntarthatósági jelentésnek?
– Az az igazság, hogy
nem könnyű nagyon röviden összefoglalni, hogy milyen elvárásokat támasztanak a fenntarthatósági jelentések tartalmával kapcsolatban.
Az Európai Unió egyértelmű szándéka, hogy a cégek összehasonlíthatók legyenek, és ennek az a feltétele, hogy standardizált szempontrendszert alkalmazzanak a jelentéseik megalkotásakor. Erre a célra dolgozták ki az európai fenntarthatósági jelentéstételi standardot (European Sustainability Reporting Standards; ESRS), és a vállalatoknak ez alapján kell majd elkészíteniük a jelentéseiket. Sok vállalat, amely készített már ilyen – eddig önkéntes – jelentéseket, ismerhet ehhez hasonló standardokat. Nagyon sok vállalat használja például a globális jelentéstételi kezdeményezés (Global Reporting Initiative; GRI) standardját, illetve léteznek más, jellemzően Amerika-fókuszú standardok is. Az ESRS tehát az Európai Unió saját standardja, amely a fenntarthatóság három pillére (környezet, társadalom és vállalatirányítás) alapján kéri arra a cégeket, hogy mutassák be saját magukat. Sőt, nemcsak magukat kell bemutatniuk, de át kell tekinteniük a beszállítói láncukat is. Ezen belül részletezniük kell, hogy a jelentés tárgyévében hogyan teljesítettek az ESG-aspektusok tekintetében. Vagyis, hogy mit tettek a környezetvédelemért, mennyi energiát használtak fel vagy üvegházhatású gázt bocsátottak ki, és ezt hogyan igyekeznek mérsékelni, vagy például hogyan csökkentik a vízfogyasztásukat? a „társadalmi láb” esetén be kell mutatniuk, hogy miként biztosítják az alkalmazottak biztonságát és jóllétét, az egyenlő bérezés alapelvét, vagy például milyen a náluk dolgozók nemi megoszlása, és így tovább. Az összehasonlíthatóság biztosítása érdekében az ESRS meghatároz olyan elemeket, amelyek minden vállalatra kötelezőek lesznek, illetve tartalmaz olyan összetevőket is, amelyek konkrétan egy-egy szektorra vonatkoznak. Ezeket a szempontokat csak az adott iparági szereplőknek kell alkalmazniuk, mivel egyéb ágazatokban nem lenne jelentőségük vagy értelmük.
A gyakorlatban hogyan néz majd ki a jelentéskészítés folyamata a cégek szempontjából?
– Amikor a vállalat elkezdi a jelentéstételt, az első lépésként lényegességi felmérést kell készítenie. Ez azt jelenti, hogy azokat a témákat kell előtérbe helyeznie, amelyek a cég, illetve a stakeholderek (érdekeltséggel rendelkező felek) számára jelentőséggel bírnak. Vagyis nem minden cégnek kell érintenie minden témát, hanem lesznek a számára, illetve a hozzá hasonló vállalatok számára jelentőséggel bíró témák, és azokra kell főként koncentrálnia. Például az autóipari cégeknél az energetikai és az energiafelhasználási szempontok nyilván sokkal hangsúlyosabban jelennek majd meg, mint nálunk, a KPMG-nél. Nálunk, illetve például a szolgáltatóiparban inkább a társadalmi és vállalatirányítási szempontok lesznek fontosabbak. Ettől függetlenül az új ESRS-tervezetek közzétételi követelményeiben összesen 112 teljesítménymutató (Key Performance Indicator; KPI) szerepel, amelyek közül jelentős számút – például klímaváltozás esetén mindegyiket – kötelezően közzé kell tenniük az érintett vállalatoknak.
A várakozások szerint a fenntarthatósági jelentés elkészítése különösen az úgynevezett kettős lényegesség elvének bevezetése miatt okoz majd nehézséget sok vállalatnak. Pontosan mit jelent ez a kettős lényegesség?
– A kettős lényegesség valóban újdonság a fenntarthatósági jelentéstétel terén. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnak nemcsak ESG-szempontból kell tudnia megítélni, hogy az adott téma jelentőséggel bír-e a számára, hanem mindehhez pénzügyi lényegességet is kell tudnia számítani. Vagyis a cégeknek kombinálniuk kell a pénzügyi beszámolók és a fenntarthatósági jelentések során feltárt lényegességi tényezőket, mutatószámokat. Tehát a kettős lényegesség értelmében a vállalkozásoknak minden egyes lényegességi szempontot külön-külön kell mérlegelniük, és közzé kell tenniük azokat az információkat, amelyek mindkét szempontból lényegesek, valamint azokat az információkat, amelyek csak az egyik szempontból minősülnek lényegesnek.
Tanulási folyamat
Önök többször is arra hívták és hívják fel a cégek figyelmét, hogy a fenntarthatósági jelentések elkészítése jóval nehezebb lesz a gyakorlatban, mint amilyennek elsőre tűnik, és emiatt már most el kell kezdeniük a felkészülést. Mi teszi ezt a jelentést különösen problematikussá?
– A téma összetettsége miatt a három fő dimenzió (a környezet, a társadalom és a vállalatirányítási aspektus) lefedéséhez egyszerre több szakember munkájára is szükség lesz. Míg a pénzügyi beszámolók elkészítéséhez általában elegendő a könyvelő és a pénzügyi csapat szaktudása, addig a fenntarthatósági jelentés összeállításához számos különböző szaktudású munkatárs hozzájárulására lesz szükség. E kompetenciák egyelőre meglehetősen hiányosan jelennek meg a vállalatoknál. Ráadásul maga a téma is új, így a munkaerőpiacon sincs olyan sok szakember, akik ezzel a témával rutinszerűen foglalkoznának, és a fenntarthatóságot minden szempontot felölelően, holisztikus szemlélettel tudnák megközelíteni. Emellett nehézséget fog okozni az adatok hiányossága is. A beadott, később pedig közzétett jelentést harmadik fél közreműködésével kell majd auditáltatni. Az auditoroknak azt kell majd megvizsgálniuk, hogy a fenntarthatósági jelentésben szereplő állítások (adatok és értékelésük) megfelelnek-e a valóságnak. Egy ilyen audit során feltett kérdések kifejezetten mélyre hatolhatnak, és olyan kontrollrendszer meglétét feltételezik, amellyel nem minden vállalat rendelkezik, hiszen korábban nem kellett efféle jelentéseket készíteniük.
Mindehhez pedig olyan részletességű adatokra lesz szükség, amelyekkel sok cég egyszerűen nem rendelkezik.
Mi függ a fenntarthatósági jelentésektől? Miért fontos a cégek számára az általuk beadott jelentések megítélése? Át kell menniük valamiféle küszöbértéken? És ha megbuknak, annak mi lehet a következménye?
– Az európai uniós jogalkotói szándék nyilván sosem a cégek büntetésére irányul. Ennek megfelelően az irányelv első körben nem is fogalmaz meg semmilyen büntetést, például pénzügyi bírságot. Véleményem szerint az EU úgy közelíti meg ezt, hogy ez egy tanulási folyamat, és azt a célt szolgálja, hogy a fenntarthatósági szempontok egyre hangsúlyosabban jelenjenek meg a vállalatok működésében. Ugyanakkor, ha egy cég nem rendelkezik a fenntarthatósági jelentéshez szükséges adatokkal, vagy a beadott jelentése gyenge minőségű lesz, esetleg akár be sem adja, akkor ez fel fog vetni bizonyos megfelelőségi kérdéseket – ahogy minden olyan jogszabályi elvárásra igaz ez, amelynek nem felel meg az adott vállalat. Emellett a cég partnerségi viszonyai is megkérdőjelezhetővé válnak, ha nem képes megfelelni a jelentéstételi kötelezettségeinek. Ilyen esetekben a partnercégek, azok stakeholderei, fogyasztói és befektetői – és a cég saját stakeholderei is – elbizonytalanodhatnak, és megkérdőjelezhetik a vállalat képességeit. E cégek végső soron versenyhátrányba kerülhetnek azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek igazán komolyan veszik ezt a kötelezettséget. Ezzel tehát a reputációjuk sérülését, elvesztését is kockáztatják.
A fenntarthatósági jelentések összetettségéből sejthető, hogy ez a kötelezettség különösen nagy adminisztratív terheket ró majd a vállalatokra, sokaknak külső szakértőket is alkalmazniuk kell majd. Mekkora költségtöbblet jelentkezhet ebből fakadóan, megterhelő lesz-e ez pénzügyileg egy kis- vagy közepes vállalkozásnak?
– E kötelezettség mindenféleképpen beruházásigényes lesz, de a szükséges beruházás mértéke erősen függ majd a vállalat méretétől, hiszen ez meghatározhatja, hogy milyen funkciók állnak már eleve rendelkezésre. A meglévő rendszerekben számos információ már most is elérhető lehet, de ezek feltárásához ismerni kell az adatgazdákat. Ha pedig nincsenek dedikált adatgazdák, akkor e struktúrákat ki kell alakítani. Vagyis az elején tervezésre és beruházásra lesz szükség, utána pedig megfelelően kell működtetni a kialakított rendszert.
A cégek jelenleg mennyire felkészültek arra, hogy ezt a kötelezettséget teljesíteni tudják? Mennyire rendelkeznek az ehhez szükséges kapacitásokkal?
– Magyarországon – tudomásom szerint – még nem készültek erre vonatkozó felmérések. Az eddigi fenntarthatósági jelentéstételek alapján az már megállapítható, hogy a nagy nyugat-európai cégek lényegesen felkészültebbek arra, hogy sikerrel teljesítsék az új kötelezettségeket is. A magyar tulajdonú vállalatok azonban még meglehetősen messze vannak attól, hogy gond nélkül elkészítsék ezeket a jelentéseket, így nagy szükségük lesz a rendelkezésükre álló 24 hónapos felkészülési időre.•