<

A hulladék nem szemét – ha okosan bánunk vele

A világ az utóbbi években szembesült a tengereket elborító döbbenetes mennyiségű szemét jelentette veszéllyel. A főként műanyaghulladékból összeálló, országméretű szigetek veszélyeztetik a tengeri élővilágot, és mikroszemcséik, bekerülve a táplálékláncba, a mi egészségünkre is ártalmasak lehetnek. Elsődleges fontosságú hát, hogy ne a természetbe bocsássuk ki a hulladékot, hanem újrahasznosítsuk azt. Ezáltal nemcsak a hulladék veszélyét csökkenthetjük, de az új alapanyag előállításának környezeti terhelését is mérsékelhetjük. Ám ehhez tudatosan, a rendelkezésre álló ártalmatlanító, visszaforgató technológiákat ismerve kell eljárnunk.


A becslések szerint a világon évente 300 millió tonna műanyag­hulladék keletkezik. A műanyag­ipar a második világ­háború után forradal­masította a gazdaság számos szegmensét, a csomagolás­technikától a jár­mű­iparig, a textil­ipartól a cső­vezeté­kek gyártásáig. A mű­anyag tárgyak sok szempont­ból előnyö­sebbek voltak, mint az addig dominánsan használt fém és más alap­anyagok­ból készült termékek. Olcsók, könnyűek, törhetet­lenek, és legfő­képpen tartósak voltak. A műanyagok nagy része biológiai úton nem bomlik le, kémiai lebomlási ideje pedig sokszor évezredek­ben mérhető.

Éppen a műanyag előnyei okozzák a jelen kori krízist. Olcsó­sága, könnyű hozzá­férhető­sége miatt fel­becsülhetet­len tömegben állítják elő világ­szerte. A műanyag­hulladék pedig „magától” sohasem fog eltűnni, hiszen a lebontó­szervezetek nem képesek „fogást találni” rajta. A száraz­földön keletkező műanyag­hulladék­ból évente nagyjából nyolcmillió tonna jut a tenge­rekbe és az óceá­nokba. Ugyan­akkor a száraz­földön, illetve a földben maradt szemét is meg­annyi problémát okoz, amely ellen létérde­künk, hogy a ter­melés csökken­tésével és az újra­hasznosítás fejlesztésével küzdjünk.

„Ma egyértelműen hatékonyab­ban tudjuk újra­hasznosí­tani valamennyi hulladékot, mint korábban, akár egy-két évtizeddel ezelőtt. Hatalmas fejlődésen ment át mind a szelektíven gyűjtött hulladékok elő­készítése, fel­dolgozása, mind a belőlük készítendő köztes- vagy végtermékek gyártása – mondja Csőke Barnabás, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti El­járás­tech­nikai Intézet professor emeritusa. – Talán a hulladé­kok mechanikai elő­készítése során a leg­látványosabb a technológiai fejlődés. Régen a szelektíven gyűjtött csomagoló­anyag fajta szerinti válogatása nagyrészt kézzel történt, tehát a szalag mellett állt harminc-negyven ember, és ők válogatták szét a hulladé­kot papírra, külön­féle műanyagra, fémekre. Ma ez meg­oldható úgy, hogy abban a kézi­munka minimálisra (ellenőrzésre) szorítható. A külön­féle felismerési eljárások – így a röntgen- és infra­vörös spektroszkópia – segítségével mind a szervet­len anyagok (fémek, kőzet, üveg), mind pedig a szerves anyagok (az eltérő fajtájú műanya­gok, a fa és a papír) elkülöníthetők egymástól.”

A hulladék-­újra­hasznosí­tás általános folyamata a fő irányok szerint, durva (előzetes) szét­választással kezdődik. Ezután jön az érdemi feldolgozás. Először az aprítás, utána a mosás, a szárítás, majd a hulladék­típusnak megfelelő speciális szeparátorok­kal kezelik a hulladékot, hogy az eltérő típusokat elválasszák egymástól, végül rendszerint granulálják, vázolja fel a folyamat fő lépéseit az egyetemi tanár. „Nyugat-Európában, például Német­országban már terjed az a rendszer, hogy nem egy, hanem több műanyag­gyűjtő konténer van, hogy már a háztartá­sokban elő­szelektálni lehessen az eltérő műanyag­típusokat.”

Korábban a szelektíven gyűjtött csomagolóanyag fajta szerinti válogatása nagyrészt kézzel történt. Ma a kézimunka minimálisra (ellenőrzésre) szorítható. A különféle felismerési eljárások – így a röntgen- és infravörös spektroszkópia – segítségével a fémek, a kőzet, az üveg, az eltérő fajtájú műanyagok, a fa és a papír jól elkülöníthetők egymástól.

Bár manapság a műanyag­hulladék van a figyelem középpont­jában, gyakorlatilag a háztartá­sokban keletkező különböző hulladék újra­hasznosít­ható, és segítsé­gük­kel részben új használati tárgyak, részben energia állítható elő. Sőt a papír, a fém és az üveg sok tekintetben a műanyagnál is alkalmasabb a vissza­forgatásra. Ez az egyik oka annak, hogy a legtöbb szakértő szerint környezet­védelmi szempont­ból szinte bármilyen csomagoló­anyag jobb, mint a műanyag. Ugyan­akkor a papír vagy az üveg újra­hasznosí­tása sem magától értetődő, és a folyamatos fejleszté­seknek köszön­hetően a hatékonysága, illetve a recikli­zációs eljárások környezeti terhelése és költségei nagy­mértékben csökkenthetők. Tekintsük hát át a különféle anyagú hulladékok újra­hasznosításá­nak technológiáit!

Mert ez műanyag!

A műanyag-­újra­hasznosí­tás útjában legalább annyi a gazdaságossági akadály, mint a technikai nehézség. A műanyag sokszor egyszerűen túl olcsó, és túl kicsi a sűrűsége ahhoz, hogy újra­hasznosítá­sá­ból gyorsan nagy haszonra lehessen szert tenni. A kü­lön­féle műanyag­típusok elkülönítése is nehézkes, komoly ember­erőt vagy költséges ipari beruházásokat igényel. Ennek ellenére ökológiai szem­pont­ból e hulladék­típus újra­hasznosítása tekint­hető a legfontosabbnak.

A legnagyobb technikai nehézségnek a műanyag­keverékek fázis­elkülönülése mutatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha a műanyaghulladékot nem szelektálják típusok szerint megfelelően, akkor az egyszerre felolvasztott keverékek keverékek sűrűségkülönbségük alapján elválnak egymástól az olvadék­ban, és strukturálisan gyenge pontokat hoznak létre a belőlük gyártott termékek­ben. A két leggyakrabban használt műanyag­típus, a poli­etilén (PE), valamint a poli­propilén (PP) tipikusan így viselkedik, és e tulajdonságuk nagyban csökkenti a belőlük készített, újra­hasznosított termékek használhatóságát.

Az újrahasznosítási ciklusokat a műanyag esetében korántsem lehet a végtelen­ségig ismételni. Minden egyes vissza­forgató körben romlik ugyanis az új termék minősége, emiatt a legtöbb mű­anyag­típus esetében legfeljebb kétszer-­három­szor lehet újra­hasznosítani a tárgyat, mielőtt az végleg használhatat­lanná válik. A különféle szennyező anyagok, illetve az eltérő műanyag­típusok szándékos vegyítése tovább rontja az újra­hasznosítás hatásfokát.

„Nyilvánvalóan nem szerencsés a végtelenszer ismétlődő újra­hasznosítás. De a különböző hulladéktípusok jelentősen eltérő számú ciklus során hasznosít­hatók újra, tekintettel arra is, hogy a szeparátorok néhány százalékos minőségi hibával dolgoznak, tehát egyre több nem kívánt műanyag­kompo­nenst tartalmaz­hatnak
– magyarázza Csőke Barnabás. – A hőre lágyuló műanyagok például sokszor vissza­forgat­hatók számottevő minőség­romlás nélkül, mivel jól elkülönít­hetők a többi műanyagtól. A másik végletet például az elektronikai hulladékok képezik, amelyeket igen bonyolult és költséges technológiai folyamatok révén lehet már először is újra­hasznosítani, tekintettel arra, hogy gyakran kompozitok. Viszont kijelenthető, hogy lényegében minden hulladék hasznosítható. Az más kérdés, hogy a hasznosításnak mely módjai állnak rendelkezésre.”

Alapvetően két lehetőség van a műanyag-újrahasznosításra, amelyek abban különböznek, hogy megváltozik-e közben a műanyag típusa. Az egyszerűbb mód megtartja a műanyag fajtáját. Az előválogatás után a tisztán egyféle műanyagot mossák, aprítják, majd beolvasztják, és újabb tárgyakat gyártanak belőle. A másik lehetőség a de­polimeri­záció, ekkor lebontják a műanyagot alkotó hosszú polimer­lánco­kat kisebb építő­egységeikre, amelyekből az újbóli polimerizáció segítségével eltérő műanyag­típusokat lehet előállítani.

Ökológiai szempontból a műanyaghulladék újrahasznosítása tekinthető a legfontosabbnak. Ám az újrahasznosítási ciklusokat nem lehet a végtelenségig ismételni, ugyanis minden egyes visszaforgató körben romlik az új termék minősége. Emiatt a legtöbb mű­anyagtípust legfeljebb kétszer-háromszor lehet újrahasznosítani, mielőtt végleg használhatatlanná válik.

Sajnos vannak olyan műanyagok, amelyek technológia hiányában nem hasznosíthatók újra. A leggyakrab­ban használt, anyagá­ban újra­hasznosít­hatat­lan műanyag a polisztirol. Az ebből készült tárgyakat csak energetikai hasznosításra lehet irányítani (ahogy igaz ez a többi, újra­hasznosít­hatat­lan hulladéktípusra is), vagyis közvetlenül (például égetéssel) vagy közvetetten (például földgázzá alakításával) energiává változtatják.

Papír, ami elérhető

Ha a legtöbb galibát okozó vissza­forgatás­sal kezdtük, folytassuk hát a talán legegyszerűb­ben újra­hasznosít­ható hulladék­típussal, a papírral. A fejlett országokban az összes felhasznált papír legalább kétharmada napjainkban már korábbi hulladékból készül, jelentős minőség­romlás nélkül. Ahogy a műanyag esetében, úgy a papír hasznosítása is főként azért fontos környezet­védelmi szempontból, mert a fából készült papír rendkívül sok megkötött szenet raktároz. Ha újra­hasznosítjuk, azzal nemcsak a megkötött szén szén-dioxiddá való konverzió­ját akadályozzuk meg, de a papír­gyártás­hoz szükséges újonnan kivágandó fák mennyiségét is csökkenthetjük.

A legegyszerűbben újrahasznosítható hulladéktípus a papír. A fejlett országokban az összes felhasznált papír legalább kétharmada már korábbi hulladékból készül, jelentős minőségromlás nélkül. Hasznosítása főként azért fontos környezetvédelmi szempontból, mert a fából készült papír rendkívül sok megkötött szenet raktároz, valamint a papírgyártáshoz szükséges újonnan kivágandó fák mennyiségét is csökkentheti.

A papír újra­hasznosítása általában darabolással kezdődik, utána következik a vegyszeres kezelés. A hozzá­adott adalék anyagok fő szerepe a papír rostjainak lebontása, és az őket alkotó cellulóz­molekulák ki­szabadítása. A folyamat gyorsítása érdekében a keveréket rendszerint melegítik, majd eltávolítják belőle a szennyező anyagokat. Nyomtatvá­nyok reciklálása esetén a legfontosabb eltávolítandó szennyező anyag a tinta, amely olykor a teljes tömeg 2 százaléka is lehet.

A felaprított, feloldott és tisztított cellulóz­masszát (papír­pépet) ez­után általában fehérítik, szárítják, majd új papírt gyártanak belőle. Amikor egy tonna újság­papírt hasznosítanak újra, az szinte egy tonna újonnan fel­dolgozandó fa­anyagot helyettesít. Ám ha írógép- vagy nyomtató­papírt forgatnak vissza, az akár két tonna faanyag fel­dol­gozását is szükség­telenné teheti. Ennek az az oka, hogy míg az újság­papír alacsonyabb minőségű, sárgás, vagyis lignint is tartalmaz, addig a jobb minőségű fehér papírok szinte kizárólag cellulóz­ból készülnek. Vagyis a természetes fát részben alkotó lignint ki kell vonni belőle.

Gyűjtsd a vasat és a fémet!

A legnagyobb hagyományai egyértelműen a fém-újrahasznosításnak vannak, amit gazdasági okok indokolnak. A fémek általában nagy sűrűségű anyagok, és drágák, vagyis már kis tér­fogatban is jelentős értéket képviselnek. Emiatt jószerével a fémek feldolgozá­sának kezdete óta létezik a fém­hulladék-­újra­hasznosítás.

A fém­hulla­dék feldolgozásának első lépése gyakran a préselés, amellyel tovább növelik az érték-térfogat arányt. A fémhulladék-feldolgozás köré mára olyan nagy hagyományokkal és bejáratott kereskedelmi csatornákkal rendelkező ipar épült ki, hogy a fémhulladékok ára a nyers­anyagok árához hasonlóan ingadozik, sőt a tőzsdékhez hasonló elven működő árveréseket is tartanak, ahol fémhulladékok nagy tételben cserélnek gazdát.

A legszélesebb körben újrahasznosított fémek a vas és származékai, az alumínium, az ólom, a réz és a cink. Ám vannak olyan fémek is, amelyek ugyan tömegüket tekintve szinte elhanyagolhatók például az acélhoz vagy az alumíniumhoz képest, mégis rendkívül értékesek, így már minimális mennyiségben is érdemes velük foglalkozni. Az elektronikai hulladékokban fellelhető nemes-, illetve ritka fémek tipikusan ilyenek.

A feldolgozás szempontjából kétfelé osztják a fémhulladékot: vasat tartalmazóra és vasat nem tartalmazóra. A vasszármazékokat mágnesezhetőségük okán viszonylag egyszerűen el lehet távolítani a többféle fémet tartalmazó keverékekből, majd szinte teljes értékű fémet lehet belőle előállítani. Sőt az acélgyártás egyes technológiai lépései kifejezetten igénylik az ócskavasat.

A fémhulladék-feldolgozás hatalmas részét képezik a forgalomból kivont járművek (gépkocsik, hajók) újra­hasznosítása. 2008-ban az Egyesült Államokban az az évben gyártott acél tömegének 97 százalékára rúgott az acél­hulladék-­újra­hasznosí­tás, az az évben forgalomba állított autóknak pedig 106 százalékát hasznosították újra. (Úgy lehet 100 százaléknál több a szám, hogy a 2008-as recesszió miatt abban az évben meglehetősen visszaesett az eladott autók száma.) A gépkocsik tömegének nagyjából felét teszi ki az acél, amelyet beolvasztva új acél gyártására használnak. A hul­ladékacél felhasználásával az acélgyártás energia­igényének legalább fele megtakarítható.

Nyúljunk az üvegért!

Bár sokan nem is gondolnak erre, a lakosság körében talán az üveg szelektív gyűjtésének vannak a legnagyobb hagyományai. En­nek oka, hogy az üveget sokkal régebb óta használjuk folyadékok (például italok, illetve folyadék­állagú ételek) tárolására, mint a műanyagot, valamint jóval kevésbé kopik, mint a műanyag. Át­lagos használat esetén az üveg­tárgyak gyakorlatilag nem veszítenek minősé­gükből. Így sok üvegtípus, főként a palackok vissza­válthatók, ezáltal azon kevés hulladék közé tartoznak, amelyek szelektív gyűjtése közvetlen hasznot hajt a vég­felhasználók­nak is.

A visszaváltható üvegpalackok mosás után azonnal újrahasználhatók. Az üveghulladékot anyagában kell feldolgozni, mielőtt új tárgyak készülhetnek belőle. Azonban színek szerint el kell különíteni, mivel az üveg az olvasztás során sem veszíti el a színét. Fontos tudni, hogy hőálló üveget ne dobjunk a szelektív gyűjtőbe, mert az olvasztáskor a szilárdan maradó darabok szerkezeti inhomogenitást okoznak az új üvegben.

Ideális esetben a vissza­váltható üveg­palackok mosás után azonnal újra­használhatók. Témánk szempontjá­ból most azonban érdekesebb az az üveg­hulladék, amelyet anyagában kell feldol­gozni, mielőtt új tárgyak készülhetné­nek belőle. Az üvegnél rendkívül fontos a színek szerinti elkülönítés, mivel az üveg az olvasztás során sem veszíti el a színét, az eredeti szín mindvégig megmarad. 

Az üveg újra­hasznosítása­kor különösen fontos, hogy a folyamat első fázisában eltávolítsanak belőle minden szennyező anyagot. Minthogy az üveg a legtöbb szennyező anyagnál hamarabb olvad, az olvasztáskor elkülöníthetők a különböző komponens­frakciók. Ugyanakkor a hőálló üveg eltávolítása már nem ilyen egyszerű, noha elsődleges fontosságú. Vagyis hőálló üveget ne dobjunk a szelektív gyűjtőbe, mert az olvasztáskor a szilárdan maradó darabok szerkezeti in­homogeni­tást okoznak az új üvegben.

Az üveg ideális újra­hasznosít­ható csomagoló­anyagnak tekint­hető, mivel korlátlan alkalommal lehet új üveget készíteni belőle. Az üveg­hulladék használata az üveg­gyártás során jelentősen csökkenti a folyamat energia­igényét. Nagyság­rendileg az üveg­hulla­dék részarányának minden 10 százalékos emelése 2-3 százalékkal csökkenti az üveg­gyártás energiaigényét. Vagyis 100 százalékos újra­hasznosítás esetén az energia­fogyasztás 30 százalékkal csökkenthető.•

Hogyan szelektáljunk?
Rendszeresen félreértésekre ad okot, hogy pontosan milyen hulladékokat dobhatunk az egyes szelektív hulladékgyűjtő konténerekbe. Vannak, akik az egész válogatást azzal utasítják el (persze saját lustaságukat leplezendő), hogy a szemetet végül úgyis össze­öntik a kukásautóban, így az egész­nek semmi értelme. Mások mindent be­dobnak (szinte válogatás nélkül) ezekbe a gyűjtőkbe, mondván, valahogy biztos újra fogják őket hasznosítani.
A helyes eljárás – ahogy lenni szokott – valahol a két véglet között van. Bár a kilencvenes évek elején, amikor még nem épült ki Magyarországon a hulladék-újrahasznosító ipar, valóban előfordult, hogy a szelektíven gyűjtött szemét végül mégis összeöntve végezte a szeméttelepen. Az utóbbi években azonban ez már nem így működik. Ennek az az egyszerű oka, hogy ma már remek üzlet az előválogatott hulladék továbbértékesítése és feldolgozása. Ha a lakosság előválogatja ingyen a fel­dol­gozó­cégek számára, az kész haszon, a saját pénztárcájuk ellen tennének, ha ezt nem használnák ki.

Viszont ha valóban tenni akarunk a környezetünkért, nekünk is oda kell figyelnünk, hogy mit hova dobunk. És bármennyire is logikátlannak tűnik, vannak hulladéktípusok, amelyeket nem szabad a szelektív gyűjtőkbe dobni, mert ezzel több kárt okozunk, mint amennyit segítünk.
A szelektív gyűjtés szabályai időnként egyáltalán nem maguktól értetődők, és területről területre is változhatnak. Ennek oka az, hogy nem mindenhol áll rendelkezésre egy-egy adott hulladéktípus újrahasznosításához szükséges ipari infrastruktúra – derül ki a Hulladék Munkaszövetség tájékoztatójából. Fontos tehát szem előtt tartani, hogy az itt leírt szabályok a fővárosra, pontosabban a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. által kiszolgált településekre vonatkozik. Az egyéb megyékben alkalmazott szelekciós szabályokról az adott hulladékkezelő cég honlapján lehet tájékozódni.

Mit dobjunk hát a kék kukába? Ez viszonylag egyszerű, a tiszta, papírból készült tárgyakat: újságokat, könyveket, kartonpapírt, csomagolópapírt (bár akkor teszünk a legtöbbet a környezetért, ha nem csomagoljuk be az ajándékokat), valamint tejes-, gyümölcsleves dobozt. Utóbbit öblítsük ki, és a műanyag kupakot is visszacsavarhatjuk rá. A dobozokat – ez mindenféle hulladéktípusra igaz – nyomjuk, hajtogassuk össze, hogy több elférjen a kukában. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a kukásautó valójában 80 százalék levegőt szállít, ami az elhasznált gázolajat, illetve az így felszabaduló szén-dioxidot figyelembe véve korántsem környezetbarát opció.
Valójában csak a szennyezett papírt nem szabad a papírgyűjtő kukába dobni. Így az ételmaradékot tartalmazó pizzásdobozt, az olajos, zsíros, vegyszeres papírokat a kommunális kukába kell dobni.

A fehér és színes üveges konténerek szabályai is beláthatók józan ésszel. Ezekben folyadékok tárolására szolgáló üvegedényeket szabad dobni, amelyeket előzőleg elmostunk, és nem tartalmaznak szennyező anyagokat, illetve más anyagú alkatrészeket. Emiatt ne dobjunk a szelektívbe drótvázas üveget, szemüveget, nagyítót, villanykörtét, fénycsövet, gyógyszeres üveget. A fémkupakot el kell távolítani róluk. Törött ablaküveget sem szabad a fehérüveg-gyűjtő tartályba dobni.

A szürke, fém feliratú konténerbe is főként csomagolóanyagot, vagyis italos- és konzervdobozokat gyűjtenek. Emellett bele lehet dobni a kis méretű háztartási fémhulladékot, például az alufóliát, már nem használt evőeszközöket, eltört késeket. Ipari (akár otthoni barkácsolásból származó) fémhulladékokat azonban nem szabad beledobni. Az FKF Zrt. a fővárosban áttér a műanyagok és a fémek közös gyűjtésére. Ezek könnyen elkülöníthetők egymástól a szortírozóüzemben is. A lépést az tette szükségessé, hogy a fémgyűjtő tartályokat rendszeresen felborították, hogy a viszonylag magas áron értékesíthető alumíniumot kiszedhessék. Ezzel szétszórták a szemetet, és zajt keltettek.

A végére hagytuk a legellentmondásosabb hulladéktípust, a műanyagot. Ez okozza a legtöbb zavart, amely időnként vitákhoz vezet. Ennek részben az az oka, hogy a műanyag esetében a legnagyobbak a területi eltérések abban, hogy mely típusú műanyagokat lehet szelektíven gyűjteni, és melyeket nem. Könnyen lehet tehát, hogy bizonyos fajtákat annak ellenére sem gyűjthetünk szelektíven, hogy létezik a visszaforgatását biztosító technológia.

Budapesten a következő műanyagfajtákat lehet a sárga konténerekbe dobni: az üdítős-, ásványvizes PET-palackok (összelapítva), háztartási flakonok, joghurtos poharak, margarinos tégelyek kimosva, műanyag szatyrok, zacskók. Talán még fontosabb, hogy mely műanyaghulladékot ne dobjuk a szelektív gyűjtőbe: a szennyezett hulladékot, a CD-lemezt, a magnókazettát, a nejlonharisnyát és a hungarocellt (habosított polisztirolt). •
 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka