Az öntözéses gazdálkodással mér­sé­kel­hetők a mezőgazdaságot érintő olyan negatív hatások, mint az aszályos időszakok gyakoribbá válása vagy a csapadék intenzitásának és időbeli eloszlásának változása. Hol tartunk jelenleg a hazai öntözésfejlesztésben?

– Az utóbbi évtizedekben tapasztalt időjárási szélső­ségek rendkívüli módon meg­terhelik a hazai agráriumot. Míg öt-hat évtized­del ezelőtt a leg­hosszabb csapadék­mentes időszak legfeljebb húsz-huszonöt napig tartott, addig az elmúlt húsz évben több olyan év is volt, amikor negyven napot meghaladó csapadék­mentes periódusok alakultak ki. Ez a jelenség az intenzív növény­termesz­tésben rendkívüli termés­csökkenéshez vezet, mivel lerontja a növények élet­feltételeit. A szélsőséges időjárás hatásainak csökkentésére különböző megoldásokban lehet gondolkodni, de ezek közül a vízzel való gazdálkodás a legkézen­fekvőbb. Itt nem kizárólag az öntözésre gondolok, hanem azokra a víztakarékos tech­noló­giákra is, amelyekkel a rendelkezésre álló víz sokkal jobban hasznosítható. Ezt azért tartom fontosnak, mert a teljes hazai mezőgazdasági területből a statisztikai adatok alapján 2019-ben és 2020-ban alig haladta meg a százezer hektárt az öntözött területek nagysága.

Jelenleg ez hány százaléka a gazdálkodásba vont területeknek, és mi a kitűzött cél, amit el szeretnének érni?

– Ez a közel százezer hektáros terület a szántók körülbelül két százalékát teszi ki. Reális cél lehet a háromszáz-, háromszázötvenezer hektár öntözött terület elérése, ami hat-nyolc százalékos arányt jelenthet. Azonban sok minden gördíthet akadályt az öntözött területek növelése elé, és az ön­tözés­­fejlesztési stratégia kidolgozása az ezzel foglalkozó szak­emberek feladata, még­is azt gondolom, hogy ez a cél gyorsan és aránylag kis be­fekte­tés­sel elérhető.

Visszatérve a korábban említett víztakarékos, illetve csapadékgazdálkodásra, ez mennyire ismert és népszerű a gazdálkodók körében?

– Azt gondolom, hogy az agráriumban szemléletváltásra van szükség. Nagy kérdés, hogy a természetes csapadékkal való gazdálkodás során a gazdák milyen szélső­séges év­járato­kat tudnak megfelelően ke­zelni. Az országos termésátlagokat tekintve kukoricából – ami egy kifejezetten aszály­érzékeny növény, és jó indikátora az év­járatok­nak – a négy­tonnástól a nyolc­tonnás termés­átlagig bármire képes az ország. Ez azt jelenti, hogy egymillió hektáron a négy­milliótól a nyolcmillió tonnáig rendkívül változó termés­mennyisé­geket lehet elérni, ami hatalmas ingadozást jelent. A gazdálkodóknak fel kell készülniük arra, hogy takarékos­kod­janak a vízzel, de ehhez előbb meg kell változtatniuk az alapvető agro­technikai feltételeiket. Leginkább másként kell gondolniuk a talajokra, a talaj­művelésre, valamint azokra a technológiákra, amelyeket a megszokott, tradicionális művelésben használtak.

Forgatás nélküli talajművelés, eke helyett kultivátor?

– Egy biztos, a régi szemléletet el kell felejteni. Csökkenteni kell a forgatásos műveletek arányát, és minél több talajlazító eszközt kellene használni. Korábban az számított jó talajművelésnek, ha a növény­maradvá­nyok lehetőleg nem maradtak a talajfelszínen. Ma azt mondjuk, hogy egy 30 százalékos szár­maradvány-borítással rendkívül jó párolgás­csökkentő réteget lehet kialakítani, és javul a talaj víz- és táp­anyag-gazdálkodása. Ezeknek a technológiáknak az alkalmazásával és okszerű vetésváltással jelentős mennyiségű, akár hatvan-száz milliméter vizet meg tudunk őrizni a talajban, ami a magyar­országi meteoroló­giai adatokat figyelembe véve másfél havi csapadékot is jelenthet. Nagyon gyorsan kiderül egy aszályos évben, melyik gazdálkodó tudta megőrizni a talajban a vizet, és melyik nem. Az új szemlélet elterjesz­tése az agro­technikát újra­gondolni képes szak­emberek feladata lesz.

Foglalkoznak tehát az öntözéses gazdálkodás technológiai kérdéseivel, de azzal is, hogy ennek milyen hatása van a vízmegtartásra, és ezáltal a fenntarthatóságra?

– A vízkészlet-gazdálkodás ugyan nem klasszikus értelemben vett mező­gazdasági feladat, hanem vízügyi, de a kettő nem választható szét, ugyanis a víz­készlettel való gazdálkodás vég­felhasználói nagy arányban a mező­gazdasági termelők. Jelenleg hazánkban a leg­na­gyobb víz­felhasználó területek a szántóföldi kultúrák, a gyümölcsösök és a halas­tavak. Igaz viszont, hogy Magyar­országról sokkal több csapadék távozik, mint amennyi az országba érkezik. Ez nem is lehet másként, hiszen az a csapadék, amely nem a növény­termesztés­ben hasznosul, a folyóinkat táplálja. Hogy mi lenne a cél? Azt gondolom, alapvetően akkor gazdálkodunk jól a vizekkel, ha a területre érkező csapadékot és a felszíni vízkészletek jó részét a növénytermesztésben tudjuk hasznosítani, ami aztán a növény párologtatása révén távozik a légkörbe. Ez azt jelentené, hogy amennyi felszíni víz érkezik hozzánk, nagyjából ugyanannyi távozik, vagyis a területünkre érkező csapadék száz százalékát tudtuk hasznosítani, számunkra ez már komoly fejlődés lenne. Nagyon sok ország akár még ennél is jobb mutatókat képes elérni. Az elsődleges feladatunk az, hogy minden­képpen növeljük az öntözött területek nagyságát, ami szerintem csak korszerű öntözési beruházásokkal valósulhat meg.

Az öntözéses gazdálkodásra való áttérésnél a gazdálkodók számára az a kérdés, hogy vajon megtérülő be­ruházást jelent-e, vagy sem?

– Az öntözésre is igaz a mérethatékonyság elve; minél nagyobb táblákon építik ki, annál hatékonyabb az üzemeltetés, és annál hamarabb térül meg a beruházás költsége. Magyarországon éppen az az egyik komoly gátja az öntözésfejlesztésnek, hogy csak kis arányban alakultak ki olyan egybefüggő, nagyobb táblaméretek, amelyek elősegítenék a hatékony és gazdaságos öntözést. Ezért a szaktárca az elmúlt években különböző ösztönzőket vezetett be. Támogatja például az öntözési közösségek kialakulását, ami azt jelenti, hogy több termelő összefog egy azonos cél érdekében azért, hogy közösen, gazdaságosabban tudják öntözni az egymáshoz közel lévő területeiket. Ez komoly előrelépést jelentett az öntözésfejlesztés területén az elmúlt években. Eddig­ az elaprózott táblaméretek akadályozták a beruházásokat, és az is, hogy egyes tulajdonosok nem járultak hozzá egy csatorna vagy egy felszín alatti rendszer kiépítéséhez a saját területükön. Azóta jogszabályi változás történt; a jogszabály előírja, hogy ha a területek, illetve a tulajdonosok többsége szeretne egy beruházást megvalósítani, akkor a kisebbségben lévő tulajdonosok ezt nem akadályozhatják meg, cserébe viszont kártérítésre jogosultak. A gazdálkodókat nem elég meggyőzni arról, hogy az öntözéses gazdálkodással megéri foglalkozni, meg kell tanítani őket arra, milyen korszerű öntözési módokkal tudják növelni a hatékonyságot.

A vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása mekkora segítséget jelent? Az, hogy az öntözési idény meghosszabbításával a gazdálkodók két hónappal tovább juthatnak kedvez­ményesen öntözővízhez, és a vízhiányos időszakban lehetővé vált a rendkívüli öntözés intézménye, vagy az en­gedély nélkül kialakított mezőgazdasági ön­tözést szolgáló kutak helyzetének rendezése egyszerűsíti az ilyen kutak nyilvántartásba vételét és vízjogi engedélyezését.

– Megfordítanám a kérdést. Az elmúlt évtizedek keserű tapasztalatai miatt a gazdálkodók között volt egyfajta pesszimista hozzáállás az öntözéses gazdálkodáshoz. Ennek talán az egyik legfőbb oka az, hogy nagy volt az engedélyez­tetés­hez kapcsolódó adminisztrációs teher. Vízjogi engedély kell ahhoz, hogy valaki öntözhessen, azt gondolom, hogy szükséges egyfajta kontroll, hiszen, ha nem végzik helyesen, akár talajromboló, esetenként környezet­károsító hatása is lehet az öntözésnek. Vannak olyan területek Magyarországon, ahol nem javasolt az öntözés. Ott, ahol természetvédelmi aggályokat, talajdegradációt, például másodlagos szikesedést okoz. Az elmúlt években megtörtént az adminisztráció nagy­arányú egyszerűsítése, így a gazdálkodók jelenleg sokkal jobb feltételekkel szerezhetik meg az öntözéshez szükséges engedélyeket. Elhárult tehát az első akadály, azonban még mindig azt tapasztaljuk, hogy az öntözéses gazdál­kodás, mint termelési módszer, nem olyan formában alakult ki, mint ahogy arra szükség lenne. Sokan megelégednek azzal a termés­átlag­gal, hatékonysággal, amit öntözés nélkül elérnek, nem mozdulnak az intenzív mező­gazdaság és a korszerűbb technológiák felé. Ennek alapvetően szakmai okai vannak, ezért olyan fontos megismertetni a gazdálkodókkal, milyen előnyökkel jár az öntözéses gazdálkodás, hogy mennyire meg fog változni a vetés szerkezete, hogy sokkal intenzí­vebbé válik a termesztés, ezáltal nagyobb nyereségre tehetnek szert. Nem beszélve a vidék­fejlesztésben, illetve a vi­dé­ken való foglalkoz­tatásban betöltött szerepéről, hiszen aki öntözé­ses gazdálkodást folytat, általában intenzív, élő­munka-igényes növények termesz­té­sé­vel foglalkozik: szántóföldi zöldség­félékkel, olyan nö­vényfajokkal, amelyek­hez sok embert kell foglalkoztatni. Ezek a gazdák helyben adnak munkát, megélhetést. Az öntözé­ses gazdálkodás több annál, mint hogy vizet juttatunk a szántóföldre, a hatása makro­gazdasági szinten is jelentős.

A közfelfogás szerint éppen az intezív mezőgazdasági termelés teszi tönk­re a termőtalajokat. Nálunk mennyire fontos szempont a melioráció, azaz a talajjavítás?

– Az intenzív gazdálkodás nyilvánvalóan sokkal nagyobb terhelést jelent a talajokra, azonban nem lehet egyenlőség­jelet tenni az intenzív gazdálkodás és a talajleromlás közé. A világ mezőgazdaságának meg kell oldania több mint hét­milliárd ember élelmiszer-ellátását. Ha globálisan gondol­kodunk, nem nagyon marad más választás, mint az intenzív gazdálkodás. A jó hír az, hogy a korszerű mezőgazdaságban minden, a talajban be­követke­zett károso­dásra léteznek jól működő talajjavítási mechanizmusok. A gondot legtöbbször in­kább az jelenti, hogy a gazdál­kodók egy részének vagy hiányosak az ismeretei, vagy az eszközparkja nem alkalmas arra, hogy ezeket a talajjavítási fel­adato­kat elvégezze. Ezért a melioráció az elmúlt évtizedekben sajnos háttérbe szorult, ami hatással van a növénytermesztés hatékony­sá­gára és az öntözésre is.

Rossz talajon gyengébb az öntözés hatása?

– A növény vízigényét mindig a talajszerkezeti tulajdonságok figyelembevételével kell kielégíteni. Hiba nagy intenzitással öntözni ott, ahol lassú a víz talajba szivárgása, mert ha a felszínen megáll a víz és tócsásodás lép fel, akkor a talajfelszín szerkezetrombolása azonnal be­következik. Ezt a jelenséget felszíni cserepesedésnek nevezzük, amikor ki­alakul egy olyan réteg, amely nem engedi át a vizet, így sem a csapadék, sem az öntözővíz nem tud maradéktalanul beszivárogni a talajba, és ahelyett, hogy a növényen keresztül hasznosulna, egy­szerűen elpárolog. Ha odafigyelünk a talaj szerkezetességére, a megfelelő agrotechnológiára, akkor egy öntözéses intenzív gazdálko­dás egyáltalán nem rontja a talaj szerkezetét. Sőt, bizonyos feltételek mellett a talaj termékenysége még növelhető is, ehhez azonban komoly szakmai ismeretekre van szükség.

A jogi ösztönzők mellett a támogatási rendszer is változott?

– Öntözésfejlesztésre jelenleg több pályá­zati és egyéb forrás áll rendelkezésre. Az öntözési közösségek létrehozása, il­letve a vidék­­fejlesz­tési programok keretében az öntözési be­ruházá­sok akár 80 százalékot is elérő támogatása komoly ösztönzést jelent az áttérésen és a hagyományos technológiák leváltásán gondolkodók számára. Ezeknek az ösztön­zők­nek elsősorban a beruházások megvalósulását kell szolgálniuk, hiszen nem olcsó technológiák be­vezetéséről beszélünk, viszont az öntözé­ses gazdálkodást folytató termelők nagyobb hasznot és nyereséget fognak elérni, és versenyelőnyben lesznek a többiekkel szemben. Ez az előny aszályos, száraz évjáratokban rendkívül fel­értékelődik. A pályázatoknak és támogatásoknak a célja szerintem az kell, hogy legyen, hogy minél több gazdálkodó térjen át az öntözé­ses gazdálkodásra, hogy növelhető legyen az öntözött területek nagysága, illetve, hogy korszerűsítsék az elavult öntözőrendszereket. Ma már sem energetikai, sem víztakarékossági szempontból nem felel meg a klasszikus végszórófejjel, úgynevezett vízágyúval történő öntözés, viszont a hatékonyság ja­vítására rengeteg új technológia létezik. Ilyen például a víz kimagasló hasznosulását biztosító talaj- és növény­kímélő öntözőkonzol, a lineáris öntözőrendszerek vagy a mikroöntözési technológia. Ez utóbbi szántóföldi bevezetésével a felhasznált víz­mennyiség 45-50 százalékra csökken, és az energia­megtakarítás elérheti a 60-70 szá­za­lékot. Az elmúlt években a gazdák hozzá­állása kedvezően változott a korszerű tech­nológiák bevezetését illetően, ami egy­re több pályázóhoz, így beruházások megvalósulásához és öntözési közösségek megalakulásához vezetett.

Milyen a szakember-utánpótlás? A fiatalok körében a digitális technológiák alkalmazásával nőtt a mezőgazdaság ázsiója?

– A természettudományi alapokon működő agrárgazdálkodás rendkívül tudásigényes ágazatnak számít. Azonban, sajnos, ki kell mondani, hogy az agrárium népszerűsége az utóbbi évtizedben csökkent, és bizonyos területein nagyon komoly a szakemberhiány. A bolognai folyamat bevezetése utáni években mind a középfokú, mind pedig a felső­fokú képzésből jóformán eltűnt az öntözéssel, meliorációval kapcsolatos oktatás. Szerencsére az elmúlt években ismét sikerült mezőgazdasági vízgazdálkodással, öntözéssel foglalkozó szakokat indítani, azonban közben eltelt húsz év, amíg sem a középfokú, sem a felső­oktatás­ban nem voltak ilyen képzésben részt vevő diákok, ennek következté­ben komoly szakember­hiány alakult ki. Nap­jainkban nagyon keresettek a mezőgazdasági víz­gazdál­kodási, öntözési ismeretekkel rendelkező szakemberek. A MATE-n több olyan szakot is indítottunk, amely mező­gazdasági víz­gazdálko­dással és öntözéssel foglalkozik. Csakhogy miközben egyre nagyobb az igény agrárszakemberekre, évről évre kevesebb a jelentkezők száma. Azt gondolom, kell még pár év, amíg igazán el lehet fogadtatni az új generációval azt, hogy ez egy olyan szakma, hivatás, amiből hosszú távon jól meg lehet élni. A képzésben ugyanúgy szükség van a szemlélet­váltásra, mint az agrárium más területein, mert növelni kell a végzett szak­emberek számát. Ez óriási feladat, nagy kihívás a jövő számára.

A képzések mellett szakértőként is bekapcsolódott az öntözésfejlesztési programba. Milyennek látja a helyzetet, a nehézségeket és lehetőségeket a hazai öntözésfejlesztésben?

– Szakértőként segítettük azoknak a szakembereknek a munkáját, akik döntés-előkészítőként vagy döntéshozóként vettek részt a program­ban. Talán azt emelném ki, hogy a műszaki megoldásokban is komoly szemléletváltásra van szükség. El kell mozdulni a víz- és energia­takarékos technológiák irányába, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Egyébként is fontos a fenntarthatóság a mezőgazdaságban, ami a jövő generációk számára egy fenn­tartható vidéket, életteret hagy örökül. Az öntözés­­fejlesztés területén elképzel­he­tetlen, hogy ne víz- és energia­takarékos rendszerek telepítésé­vel történjen. Az agrárium digitalizáció­ján belül elő kell segíteni a precíziós technológiák bevezetését az öntözésben is. Ma már képesek vagyunk olyan műszaki megoldásokra, amelyek segítségével a víz – a talaj­adottságokhoz igazodóan – eltérő mennyiségben juttatható ki, akár egy táblán belül is. A tér­informatikai és táv­érzékelési eszközök által vezérelt precíziós öntözés ma a legkorszerűbb technológia, amellyel a szántóföldi növénytermesztés sokkal biztonságosabbá válik a jövőben. Szakértőként közre­működ­tünk a kollégákkal például azoknak a műszaki lehetőségeknek, valamint az öntözésre alkalmas csatornáknak a felmérésében, amelyek az elmúlt évtizedekben elhanyagolt, sok esetben növényzettel benőtt, gazdátlan állapotba kerültek. Magyar­országon sok gazdálkodó jelezte már, hogy öntözni szeretné a területét, de a földjéig nem jut el a víz. Ezért, ahol korábban kiépített öntözési lehetőség volt, ott a csatornákat rendbe kell tenni. 2021-ben a szaktárca által felállított munkacsoport feladata lesz felmérni a gyorsan és viszonylag kis költséggel helyre­állítható csatornákat, műtárgyakat az országban. Így várhatóan több tízezer hektár új terület vonható be az öntözésbe. A harmadik fontos dolog, amiben szakértőként segítettük a munkát, a már említett képzés és oktatás. Javaslatot tettünk arra, hogy milyen képzéseket lenne célszerű elvégezniük azoknak, akik öntözéses gazdálkodással szeretnének foglalkozni. Továbbá javasoltuk, hogy az agráriumban évtizedek óta dolgozó gazdálkodóknak is induljon továbbképzés, hiszen az elmúlt időben olyan gyors fejlődésen ment keresztül a mezőgazdaság, mint soha korábban: ma már robotkormányzott traktorok, precíziós öntözőgépek dolgoznak a földeken. Ezekkel az új technológiákkal a húsz-harminc évvel ezelőtt végzett szak­­emberek nem találkoztak a tanulmá­nyaik során, ezért szükség van a legkorszerűbb ismeretek átadására. Hiszek abban, hogy erős szakembergárdával és korszerű öntöző­rendszerekkel, valamint az ehhez szükséges megfelelő víz­mennyiséggel akár háromszáz­ezer hektárnál is nagyobb területet fogunk tudni öntözni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Magyar­országon régen volt négy­száz­ezer hektár öntözött terület, vagyis amit most célul kitűztünk, egyszer már megvalósult. A lehetőségeink és az adottsá­gaink megvannak hozzá, mellé kell tennünk a szándékot és az elszántságot, és sikerülni fog.•