Miért nem iszunk csapvizet?!

A legfrissebb németországi felmérések szerint 220-féle forgalmazásban lévő ásványvíz közül 180 még a csapvíz minőségét sem éri el. Magyarországon mégis egyre nagyobb teret hódít az ásványvízfogyasztás. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkárral az átalakítás előtt álló víziközmű-­hálózat helyzetéről, a hazai ivóvíz minőségéről és a szennyvíztisztítási problémákról beszélgettünk.


Mennyire elégedett a kormány­váltás óta eltelt idő­szakkal?
– Azzal együtt elégedett vagyok az elmúlt mintegy másfél év eredményeivel, hogy valójában a vízügyi beruházásoknál, illetve a vízkárelhárításoknál továbbra is fennmaradt a régi pénzügyi szisztéma, azaz az utófinanszírozás. Mint ismeretes, a korábbi kormányok soha sem fordítottak pénzt a megelőzésre, pedig, ha például egy évre előre elkészített ütemterv alapján végeznénk el az árkok kimélyítését és a csatornák tisztítását, a gátak megerősítését és új védművek építését, akkor jóval könnyebb helyzetben lennénk. Nem utólag kellene a károkat – a megelőzés árának a többszöröséért – felszámolnunk. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy még kis patakok is képesek tengerré változni. Elég Felsőzsolca esetére gondolnunk, ahol a kormány kétmilliárd forint értékben építette újjá a települést.

Illés Zoltán

Néhány száz millió forintból már meg lehet építeni egy záportározót, ami normál állapotában üresen áll, vészhelyzetben azonban több millió köbméter víz befogadására képes. Szükség lenne minél több kármegelőző árvízi tározó rendszerre is, olyan tározókra, mint például a tiszaroffi, amely három település: Tiszaroff, Tiszabő és Tiszagyenda között helyezkedik el, és mintegy 5300 lakos és 2000 háztartás árvízi biztonságát növeli közvetlenül, de kihat az egész másfél milliós Tisza-völgy árvízi biztonságára is. A tiszaroffi tározó 16 centiméterrel képes csökkenteni a vízszintet a térségben egy rendkívüli árhullámnál, hatása még Szegednél is 7 centiméterrel alacsonyabb vízállást eredményez.

A vízügyi beruházások közül 165 milliárd forintnyi projekt áll előkészítés alatt, csakhogy megvalósításukhoz legalább 20-25 milliárd forint önerőre van szükség, miközben a hazai vízügy tavalyi költségvetése – a fizetést és minden dologi kiadást egybevéve – mintegy 11 milliárd forint volt. Kármentésre évről évre 35-40 milliárd forintot költünk el, ezt az összeget azonban sosem év elején kapjuk, hanem kiegészítésekkel és pótlásokkal mindig év közben. A jelenlegi kormányzatban megvan a hajlandóság a rendszer megváltoztatására, mert sokkal olcsóbb a megelőzés. Véleményem szerint hatalmas áttörés lenne, ha még ebben a ciklusban sikerülne megvalósítani a szemléletváltozást.

Milyen változásokra lenne még szükség?
– Az egyre gyakoribb extrém időjárási jelenségek miatt az elkövetkező évek kiemelt feladata lesz Magyarország alkalmazkodási stratégiájának elkészítése. Ahhoz, hogy sikeresen alkalmazkodhassunk a körülményekhez, a vízgazdálkodást kell a középpontba állítani. Vizeink fokozott védelme megköveteli, hogy kiemelten kezeljük a szennyvíz elvezetésével és tisztításával, az ivóvízbázisaink védelmével, a felszíni vizek ökológiai állapotának javításával, az öntözési és turisztikai céllal hasznosított élővizek vízkormányzással kapcsolatos fejlesztéseit. A jövőben útjára indítunk számos komplex vízgyűjtő-rehabilitációs programot, hogy helyreállítsuk az eredeti vízszállító rendszereket és kapacitásukat.

Tavaly májusban úgy nyilatkozott, hogy állami kézbe veszik a vízgazdálkodással kapcsolatos feladatokat, hi­szen a helyi önkormányzatok sokszor nem tudják biztosítani a szükséges létszámot, technikai és anyagi feltételeket. Hol tart a folyamat? Mik az eredmények?
– A kormányzatnak az a határozott szándéka, hogy jelentősen csökkenjen a víziközmű-szolgáltatók száma. Ugyanis miközben a rendszerváltást megelőzően mindössze 33 vállalat (19 megyei, 5 regionális, 9 fővárosi, illetve megyei jogú városi) látta el az ivóvíz-szolgáltatási és szennyvízkezelési feladatokat, ma mintegy 400 társaság működik. Ez tarthatatlan, hiszen a rendszer szétdarabolódott, a közműhálózat felújítása elmaradt, és mindez a hatékony működés rovására ment. Véleményünk szerint vissza kellene állni a területi elvre. Az új víziközmű-törvénnyel kapcsolatosan is az lenne az észrevételünk, hogy ne az alapján maradhassanak meg társaságok, hogy ki hány ember ellátását vállalja el, mert akkor jó eséllyel fennmarad a régi, rossz rendszer.

Ráadásul a magyar víziközmű-hálózat állítólag 40 százalékos veszteséggel működik, vagyis minden 100 liter vízből 40 elszivárog. Milyen lépéseket tervez a kormány ez ügyben?
– Döbbenetes állapotokat tapasztaltunk: az ivóvízcsövek átlagos életkora Magyarországon negyven év! A jelenlegi helyzetben a már elkészült és várhatóan 2012. január elsején életbe lépő víziközmű-­törvény szerint azok az önkormányzatok válhatnak a hálózatok tulajdonosaivá, amelyeket ivóvíz-ellátási kötelezettség terhel (a törvény­javaslat tárgyalására lapzárta után került sor – a szerk.). A helyhatóságok a szaktárca reményei szerint azokkal az állami víziközmű-szolgáltatókkal kötnek majd szolgáltatási szerződést, amelyek a profittal szemben a biztonságos ellátást tartják a legfontosabbnak. Ily módon csökkenhet a szolgáltatók száma, és ezzel együtt a vízdíjak is.

Jó példa erre a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 550 millió forintért felújított kiskörei szennyvíztisztító műve. A fejlesztésnek köszönhetően 2100 köbméter kapacitásúra bővült a korábban napi 800 köbméter szennyvíz tisztítására alkalmas, öt Tisza-tó menti település szennyvizét befogadó szennyvíztisztító telep, sőt egy harmadik – kémiai – tisztítási fokozat garantálja a befogadó Tisza jobb vízminőségét is. Mindehhez a korszerű iszapkomposztálás kialakításával a keletkező szennyvíziszap mellett a települési zöldhulladék is komposztálhatóvá válik. Az állami tulajdonú Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. öt megye ötven településén biztosítja az ivóvízellátást, illetve a szennyvíztisztítást. A társaság egy év alatt megduplázta szolgáltatási területét. Ezek lehetnek a letéteményesei a korszerű szolgáltatási rendszer továbbvitelének.

A víziközmű-törvény korszerű és hiánypótló jogszabály lesz. Az elmúlt húsz évben egyáltalán nem történt előrelépés ezen a területen. A szabályozatlanság volt ugyanis az érdekük azoknak, akik nyerészkedtek az ivóvíz eladásából. Ennek azonban vége! A törvény részleteivel kapcsolatosan a területi elv mellett tárgyalások folynak a feladatok elosztásáról is. A tervek szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatásköre lesz az árszabályozás, a Vidékfejlesztési Minisztériumban marad az összes szakmai kérdés (gördülőtervezés, szabványosítás).

Korábban mi alapján állapították meg az ivóvíz árát?
– Ahogy említettem, erről sem volt törvény, a feladatok tömkelegét azonban a vízügy magától ellátta, beleértve az árképzést is. Az erre hivatott minisztérium meghatározott képlet alapján állapította meg az árat, de természetesen a valódi ár keresztfinanszírozással valósul meg. A víz előállításának átlagára jelenleg köbméterenként 600–800 forint között van hazánkban, azonban a települések nagy hányadában a víz ára 200-250 forint körül mozog. Mégis érdekes tendencia indult el a vízfogyasztásban. Nálunk is egyre többen isznak ásványvizet, egy félliteres palackért akár 200 forintot is kifizetnek, ami 400 forintos árat jelent literenként. Köbméterben ez 400 ezer forint, miközben a csapvíz 250 forint.

Európai viszonylatban milyen Budapest ivóvize? Országos szinten hol akadnak problémák?
– Fővárosunk ivóvize a kiemelkedő minőségűek közé tartozik a kontinensen, még akkor is, ha klórozása olykor elengedhetetlen. A fővárostól délre, a Csepel-szigeten működtetett Ráckevei és a Csepeli Ivóvízműben időnként ózonnal kezelik a vízben lévő vas-, mangán mellett a természetes úton megtalálható baktériumokat. Vissza kell térnem ismét a PET-palackok kérdéséhez: irdatlanul sok pénzt fizetünk ki palackos ásványvizekért, miközben a legfrissebb németországi felmérések szerint a 220-féle forgalmazásban lévő ásványvíz közül 180 még a csapvíz minőségét sem éri el. Magyarországon nem egy olyan kút létezik, amelyből ásványvizet is palackoznak és csapvizet is szolgáltatnak az adott településnek.

Országos szinten, sajnos, számtalan helyen tapasztaljuk, hogy mi magunk tesszük tönkre vízbázisainkat. Az ipari szennyezések mellett a lakosság is hozzáteszi a maga részét például azzal, hogy szigetelés nélküli vagy gyengébb szigetelésű emésztőket épít és használ, így csökkentve saját költségeit. Az emberiség folyamatosan mérgezi a talajt és a vízbázisát. Hogy két konkrét példát is említsek: megállíthatatlanul halad a szekszárdi ivóvízkutak felé az a szennyező anyag, amelyet harminc évvel ezelőtt raktak le illegálisan, Simontornyán pedig a bőrgyári szennyezés miatt kellett 30 kilométerrel arrébb új vízbázist építeni a lakosság biztonságos vízellátása érdekében.

A közmunkaprogramok összehangolása céljából a vidékfejlesztési tárcától a jövőben a Belügyminisztérium irányítása alá kerül a 12 területi vízügyi igazgatóság. Milyen eredményeket várnak az átszervezéstől?
– Véleményem szerint elhibázott volt az a politika, amely az ár- és belvízi védekezést, valamint a megelőzést önkormányzati feladatként jelölte meg, miközben ehhez nem állt rendelkezésre a szükséges pénz, szaktudás, és nem biztosították a megfelelő eszközöket sem. Az ár- és belvízi védekezésnek állami feladatnak kell lennie, hiszen legalább országos, de még inkább Kárpát-medencei léptékben kell gondolkodni. A kormányzat szándékai szerint a vízügyben foglalkoztatott közmunkások száma a korábbi 11 ezerről 30-35 ezerre emelkedik a következő években. Ezt a munkát koordinálja a Start közmunkaprogrammal a Belügyminisztérium.

A gazdasági helyzet miatt komoly megszorításokra került sor állami szinten a múlt év elején. A vidékfejlesztési tárcára jutó 18,7 milliárd forint zárolásánál mi alapján súlyoztak?
– Elsősorban azt vettük figyelembe, hogy melyek azok a szak­területek, amelyek bevétellel rendelkeznek. Így 11 milliárd forintot a vízügytől, valamint a környezet- és természetvédelemtől vett el a minisztérium. Segítséget jelentett, hogy év közben, érzékelve a nehéz helyzetet, hárommilliárd forintot visszakaptunk a zárolt összegből.

Milyen sikereket értek el az uniós elnökség alatt a vízgazdálkodás területén?
– Egyik kiemelt prioritásunk a fenntartható vízgazdálkodás volt. Ennek jegyében a júniusi Környezetvédelmi Tanács ülésén a miniszterek egyhangúlag elfogadták a tanácsi következtetéseket az Európai Unió jövőbeni vízstratégiájának fő elemeiről. A magyar elnökség aktív közreműködéssel konszenzust teremtett a tagállamok között az európai vízkészletek jövőjéről és a fenntartható vízgazdálkodásról. Janez Potočnik környezetvédelmi biztos külön is köszönetet mondott azért, hogy Magyarország újra a figyelem középpontjába állította a vízpolitikát. A biztos méltatta a magyar elnökség vezetésével kialakított tanácsi következtetések szövegének megalapozottságát, tartalmi gazdagságát.

A magyar kormány másik elnökségi prioritása volt az EU Duna Régió Stratégia. A tagállamok elfogadták a stratégiát, a részt vevő országok megegyeztek tizenegy cselekvési terület irányításáról. Hazánk a stratégia három cselekvési területét fogja irányítani a nemzetközi együttműködésben: a fenntartható energia fejezetét (Csehországgal közösen), a vízminőség fenntartásával és a vízgazdálkodással foglalkozó területet (együttműködésben Szlovákiával), illetve a környezeti kockázatok kezelésének témakörét (Romániával közösen). A kormány ugyanakkor döntött arról is, hogy elsősorban a Zöld Duna Stratégiát képviseli a jövőben, ami alapvetően a vízi turizmus, vízi sportok támogatását és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítését támogatja.

A beszélgetés elején érintettük a szennyvízkezelést. Milyen konkrét előrelépések valósultak meg ezen a területen?
– A legnagyobb áttörést a Csepeli Szennyvíztisztító Telep jelentette, amely Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű beruházása volt. A fejlesztés 2010 nyarától biztosítja, hogy a folyóba visszajutó, biológiailag tisztított víz aránya a korábbi 51-ről 100 százalékra emelked­jen. Budapesten egy nap alatt 600 ezer köbméter szennyvíz keletke­zik, amelyből a telep napi 350 ezer köbméternyit kezel. Az üzem zárt rendszerű, berendezései megfelelnek a szigorú zaj- és szagemissziós előírásoknak.

Fontos tudni, hogy Magyarország településszerkezete széttagolt: a települések háromnegyede 2000 fő alatti lélekszámú, ugyanakkor a lakosság mindössze 16-17 százaléka él ilyen kis községekben. Budapesten kívül mindössze négy településünk népessége haladja meg a 150 ezer főt. Ez a helyzet a szennyvizek összegyűjtése és tisztítása szempontjából nem kedvező. A nagyvárosokban hatékonyabb, és kisebb költséggel jár a közműellátás. A kormányváltás óta az Új Széchenyi Terv keretében 118 szennyvízkezelési és -tisztítási programra összesen mintegy 150 milliárd forintot ítéltek meg. Legutóbb november közepén, Dévaványán adtunk át egy víztisztítót. A beruházás 23 évvel ezelőtt kezdődött. A projekt megvalósítása nemcsak megszünteti a talajszennyezést, de kedvező hatással van a levegő minőségére, a belvízvédelemre és a településen élők biztonságos és egészséges életkörülményeire.

A szennyvízelvezetés és -tisztítás megvalósítása sokszor gazdaságosabb, ha több település összefog, és közös rendszert valósít meg. Októberben indult a tatai Öreg-tavat tápláló Által-ér vízgyűjtőjén található szennyvíztisztító telepek megújítása. Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. kezelésében lévő tatai és tatabányai szennyvíztisztító összesen 110 ezer ember napi szennyvizét kezeli, s mindkettő a tatai Öreg-tó vízgyűjtő területéhez tartozik. A fejlesztések célja, hogy kevesebb nitrát kerüljön az élővizekbe. Ezzel párhuzamosan valósulnak meg az Által-ér vízgyűjtő-rehabilitációs munkálatai is, amivel a térség árvízi biztonsága is javul.

A legnagyobb problémát ott látom, hogy a lakosság egy része a mai napig nem hajlandó rákötni a háza előtt húzódó csatornára az emésztőjét, ezzel mérhetetlen károkat okoz. Ha valaki nem csatlakozik a közművekre, akkor köbméterenként 120 forint talajterhelési díjat kell fizetnie, ez az összeg azonban olyan alacsony, hogy nem ösztönzi a lakosságot, hogy csatlakozzon a csatornahálózathoz.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka