Még így is megéri

Energiatárolással és rendszer­optimalizálással bruttó elszámolás esetén is megéri a napelemes beruházás.


Az A1 Solar Kft. szakértője szerint a hagyományos rendszereknél a megtermelt és el nem használt áramot visszatápláljuk a villamos hálózatra, amiért a szolgáltatótól 5 forintot kapunk kilowattóránként, de amikor szükségünk van áramra, rezsicsökkentett áron 35 forintért, felette pedig 70 forintért vásárolunk. Így a beruházás megtérülési ideje húsz év is lehet. A szakértő szerint akkor jár a legjobban a fogyasztó, ha a megtermelt, de el nem használt energiát elraktározza, s amikor a napelemek termelése kisebb, mint a fogyasztás, akkor ebből vételez. A fejlettebb inverter és akkumulátoregység képes arra, hogy egy előre meghatározott programmal napközben előnyben részesítse az akkumulátor töltését, és csak a felesleget táplálja vissza a hálózatba. Egy külön eszközzel vagy egy okosotthon-központra telepített szoftverrel tovább optimalizálhatjuk a rendszert.

A napelemes rendszerek megtérülési mutatóit elemezve, egy hagyományos, körülbelül kétmillió forintos beruházással megvalósított, 5 kilowattos rendszer a korábbi, szaldóalapú elszámolás alapján 8-9 év alatt térül meg. Egy ugyanekkora hibrid inverteres rendszer kiépítése 5 kilowattóra akkumulátorral nagyságrendileg 3 millió 200 ezer forint, ennek megtérülése – jó optimalizálással – 13-14 évre tehető, ám a várhatóan magasabb energiaárak mellett ez a felére, harmadára csökkenhet.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka