Felmérés a hazai vízszolgáltatásról

A víz mint érték szerepel annak az országos, 5000 fős reprezentatív kutatásnak a középpontjában, amelyet a tizennyolc éven felüli hazai lakosság körében végeztek a nyár folyamán online megkérdezés formájában.


A felmérés eredményéről a Ma­gyar Víz- és Szenny­víztechnikai Szövetség (Ma­SzeSz) adott tájékoz­tatást. Ezek sze­rint a kutatás célja egyrészt egy tudásfelmérés elkészítése a víziközmű-szol­gáltatás jelentőségéről, valamint a rendszer működéséről, másrészt a fogyasztók elvárásainak megismerése a jövőbeni szolgáltatást illetően. A tájékoztatásból az is kiderül, hogy Magyarországon a víz- és szennyvízhálózat hossza meghaladja a százezer kilométert, azonban a vízveze­tékrendszer jelentős része felújításra, il­letve fejlesztésre szorul, továbbá az is, hogy a lakosság számára alapvető elvárás a vízszolgáltató cégek által megtisztított, iható csapvíz. Ám a megkérdezettek közül csak kevesen gondolnak bele abba, hogy ennek a minősége a szállítás és tárolás során, azaz a víztisztítástól a csapból kiengedésig sokat változhat. Az viszont a társadalom nyitottságára utal, hogy a kutatásban megkérdezettek visszajelzései alapján tízből kilenc ember szeretne többet megtudni a vízzel, vízszolgáltatással kapcsolatban.

Mi a jó csapvíz három legfontosabb tulajdonsága? (Ábrák forrása: MaSzeSz)

A kutatás arra is kitért, hogy milyen vízzel kapcsolatos helyzetek miatt aggódnak leginkább a fogyasztók. Ez alapján úgy tűnik, hogy a hazai vízkészletek és az ivóvízellátást biztosító rendszer minősége miatt aggódnak leginkább az emberek. Ami az elégedettséget illeti: a csapvizet 1-től 5-ig terjedő skálán 3,52 ponttal értékelték a válaszadók, ez tehát a közepesnél jobb megítélést jelent.

A vízdíj tartalmával kapcsolatban feltett kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy magas a bizonytalanok aránya, akik nem tudják, hogy pontosan mit tartalmaz a vízdíj: a megkérdezettek 55 százaléka szerint nyereségük van a szolgáltatóknak, 41 százalékuk pedig úgy véli, hogy a vízdíj tartalmazza a hálózat korszerűsítését.

Mik lehetnek az ingatlanon kívül előforduló vízcsőtörések leggyakoribb okai?

A vízkészletek és a hálózat miatti aggodalomra, valamint a szolgáltatók iránti bizalomra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy a felmérésben részt vevők 36,6 százaléka a környezetszennyezés miatt károsodó hazai természetes vízkészletek miatt aggódik a legjobban. A megkérdezettek 28,9 százaléka gondolja úgy, hogy a vezetékes ivóvízellátás műszaki rendszere korszerűsítés nélkül elavulttá válik, és ezért gyakrabban fordulhatnak elő csőtörések. Attól viszont, hogy a hazai vízszolgáltatás minősége romlik, esetleg akadozik, a megkérdezettek csupán 16,2 százaléka tart. Az ilyen típusú kérdésekre adott válaszokból az is kiderül, hogy 7–15 százalék egyáltalán nem aggódik. A felmérésben részt vevők 48 százalékának környezetében fordult elő vízcsőtörés az elmúlt két évben. Tisztában vannak tehát a fő problémával, és 89 százalékuk a csőtörésekért az elöregedett hálózatot okolja, s csupán 13 százalékuk gondolja úgy, hogy a szakszerűtlen üzemeltetés állhat a probléma hátterében.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka