Csatornafelújítás zöld technológiával
„Cégünk a közmű szektorban egy speciális szakterületen tevékenykedik: »kitakarás nélküli«, a szakzsargonban »no-dig« eljárásként emlegetett közmű-felújítási technológiákat alkalmazunk – fogalmazott Varga Zoltán, az Agriapipe Kft. ügyvezetője. – Ennek az a lényege, hogy úgy tudunk közműveket (gáz, víz, szennyvíz,) felújítani, hogy nincs, vagy csak minimális mértékben van szükség nyílt munkaárokra.”
A cég szakembereinek több évtizedes tapasztalatuk van e szakterületen. Szoktuk mondani, hogy az orvosok mindennap betegeket gyógyítanak, mi pedig mindennap meghibásodott csővezetékek problémáit igyekszünk orvosolni.
Csatorna felújítása „SPR” spiráltekercselt eljárássalA föld felszíne alatt kiépített közműhálózat és infrastruktúra fokozatos elöregedése napjaink egyik legnagyobb problémája. A városokban található nagy átmérőjű, speciális szelvényű csatornák felújítása komoly technológiai kihívást jelent. Fokozottan érvényes ez, ha a közmű nagy mélységben, belvárosi környezetben, frekventált helyen van, és munkagödör készítésére nincs lehetőség. 2014-ben egyik kiemelt projektünk volt Budapesten, a Pozsonyi út alatt futó, 1907-ben épült, nagy átmérőjű (DN 210/140 cm) 665 méter hosszú főgyűjtő szennyvízcsatorna kitakarás nélküli felújítása. A „zöld” technológiai portfóliónkból – Európában az elsők között – a japánok által kifejlesztett világszínvonalú, ún. „SPR” technológiát alkalmaztuk. Az eljárás legfőbb előnye, hogy 100 százalékban „no-dig”, csak a meglévő tisztítóaknákat használtuk a munkavégzés során. Ennek köszönhetően minimális volt a munkaterület környezetét érintő por-, zaj- és levegőszennyezés.
A teljes munka négy hónap alatt elkészült, a feltárásos módon történő építés minimum egy évet vett volna igénybe. A felújítás alatt gond nélkül megtarthatták például a Pozsonyi Pikniket, amelyen sok ezer ember vett részt. Amíg fent táncoltak az emberek, a föld mélyén mi dolgoztunk, s közben üzem alatt kellett tartani a nagy gyűjtőcsatornát. A Spar Budapest Maraton is érintette a munkaterületünket, de technológiánknak köszönhetően nem volt fennakadás a programban. A Pozsonyi úton lévő éttermek, üzletek és vállalkozások zavartalanul, a megszokott rendjük szerint működhettek. Az utcában élő és dolgozó emberek életét sem nehezítette, a közlekedésben sem volt fennakadás.
A felújítás különféle szelvényű csatornák esetén 5,5 méter átmérőig terjedhetA „zöld” technológia alkalmazása a fenntartható fejlődés szempontjából is fontos. Az általunk alkalmazott csőbélelési eljárások lehetővé teszik a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi érdekek (People-Planet-Profit modell) összehangolását.
„Nagy elismerés számunkra, hogy e munkánkért a zsűri az idén nekünk ítélte az építőipar kategóriában a Greennovációs Nagydíjat – mondta Varga Zoltán. – Fontos a piac és a szakma visszajelzése, hiszen ebből tudhatjuk, hogy jó úton járunk.”
Természetesen a kitakarás nélküli közműépítési technológiák is gyors ütemben fejlődnek. E változásokat folyamatosan nyomon követjük, valamint saját fejlesztéseket is végzünk. Mindig a legkorszerűbb, leggazdaságosabb, környezetkímélő technológiákat szeretnénk ajánlani megrendelőinknek. Példaként említeném, hogy a közelmúltban – a CanalCom Kft.-vel együttműködve – új csőbélelési technológiát alkalmaztunk, először Magyarországon. Az eljárás lényege, hogy a csatornahálózatok felújításakor egy speciális kialakítású dupla béléstömlőt helyezünk el, amely a statikai megerősítés mellett helyet ad a behúzandó hírközlési kábeleknek is. Ezáltal a közművezeték felújításra kerül, a kábelek pedig – munkagödör készítése nélkül – egyszerűen és gyorsan elhelyezhetők a csatornában.
„Bízom benne, hogy a jövőben a közmű szektorban is egyre nagyobb igény lesz a »zöld« technológiák alkalmazására” – jelentette ki Varga Zoltán, az Agriapipe Kft. ügyvezetője.•



