2012. február: tudomány, megújuló energia, jegyzet, portré, paragrafus, innováció, egyetem, atomenergia, zöldkörnyezet, it
2012. február 5.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Peka Roland

A járatlan utak professzora

A Pannon Egyetem rektora, Friedler Ferenc azt szeretné, hogy az intézmény minden együtt­működő partnere a számára fontos terület minőségét látná: a kutató kiváló kutatóintézetet, a hallgató karrier-jét megalapozó oktatási intézményt, az ipari partner pedig hatékony innovációs központot. Vallja, hogy e három terület közül bármelyik csak akkor lehet jó, ha a másik kettő is az. Előző interjúalanyunk, Kürti Sándor azért ajánlotta Friedler Ferencet, mert a veszprémi rektor azon kevés egyetemi vezetők egyike, aki egyetemi oktatóként a vállalkozók szemével is képes látni.


Könnyen indult a pályája?
– Igen, pedig látszólag hátránnyal kezdtem iskoláimat, hiszen nem jártam sem bölcsődébe, sem óvodába, de még az általános iskola alsó tagozatán is összevont osztályokban tanultam. Veszprémben születtem, de gyermekkoromat Kádártán, egy 1973-ig önálló, ma már a megyeszékhelyhez tartozó kistelepülésen töltöttem. Itt az első és a harmadik, illetve a második és negyedik osztály tanult együtt. Ez a megoldás szerintem ideális, mert az alsóbb osztályba járó jó tanulók követhetik a felsőévesek oktatását, míg a felsőévesek megismételhetik a korábban tanultakat. Az általános iskolai évek alatt nem jártam napközibe, így délután szabadon megvalósíthattam a tanórák közben kitalált ötleteimet. Saját akadálypályát építettem, egyszemélyes csónakot készítettem lécekből. Fa tetejére kunyhót eszkábáltam, a biciklimre kiegészítőket csavaroztam, a szomszéd és a mi házunk között telefonvonalat telepítettem, detektoros rádiót készítettem. Amit az akkori időkben gyerekként meg lehetett építeni vagy ki lehetett próbálni, én megtettem. Tudtam, hogyan lehet fával és vassal dolgozni, miként kell egy áramkört összerakni. Nagyon szép gyermekkorom volt, az elképzeléseimet megvalósíthattam és tapasztalatokat gyűjthettem. Már akkor hozzászoktam az alkotás öröméhez.

Ez mind gyakorlati foglalatosság, ami inkább jósolt önnek kísérletező fizikusi, vegyészi vagy éppen biológusi pályát, a végül választott matematikusi helyett. Hol bicsaklott meg?
– Nincs szó megbicsaklásról, mert a két terület – elmélet és gyakorlat – együtt van jelen a pályámon. A leghasznosabb eredmények úgy születhetnek, ha az elméleti tudás gyakorlati tapasztalattal párosul.
Az általános iskola befejezésekor a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika tagozatára jelentkeztem. A gimnáziumi beíratkozáskor azt gondoltam, itt mindenből egyformán jelesnek kell lennem, de ez nem sikerült, mert oroszból mindjárt az első félévben megbuktattak. Ekkor jöttem rá, hogy nem lehetek mindenből egyformán jó, és az általános kiválóságnak nincs is értelme. Akkor érhetek el eredményt, ha egy terület mellett kötelezem el magam.

Matematika tagozaton mi más jöhetett, mint a matematika?
– Például a fizika. Érdekeltek a kísérletek, a feladatmegoldások, olyannyira, hogy az első évet követő nyári szünetben megtanultam a következő három év teljes anyagát. Fizikaversenyekre jártam – és közben a gimnázium kiváló tanáraitól heti tíz órában matematikát is tanultunk. A pályaválasztásnál az volt a kérdés, hogy akkor most mi legyek: fizikus vagy matematikus? Az utolsó pillanatban döntöttem. A matematikus szak ígéretesnek tűnt, mert a számítástechnika akkor megindult fejlődése újabb távlatot nyitott.

Miért pont Szegedre ment, hiszen az ELTE jóval közelebb volt?
– Egyszerű a válasz. Versenyeredményeim okán a szegedi egyetemről levelet kaptam, hogy oda jelentkezzem. Ezt megtiszteltetésnek vettem. Akkor még csak egy egyetemre lehetett jelentkezni, örülök, hogy így döntöttem. Két kiváló akadémikus, Kalmár László és Szőkefalvi Nagy Béla vezette a matematikus szakot. Kalmár professzor a számítástechnika – mai szóval informatika – hazai úttörője, Szőkefalvi professzor pedig az analízis nemzetközi hírű alakja.
A két akadémikus a saját területéről a lehető legtöbb szakmai anyagot építette be a tantervünkbe. Így abban a szerencsében volt részünk, hogy igen komoly tudásra tehettünk szert mind matematikából, mind informatikából. Ennek eredményeként volt olyan félévünk, amikor a heti óraszám negyven felett volt, ez a szokásos kétszerese. Évfolyamunk kezdő létszámának fele ismétlés, halasztás nélkül végzett, nem fordulhatott volna elő az a manapság gyakori helyzet, hogy valaki egy egyetemet dupla idő alatt végez el.

Annyira azért nem volt jó Szeged, hogy ott maradjon az egyetemen?
– Hallgatóként lehetőségem volt csatlakozni Kalmár professzor kutatócsoportjához, de sajnos, a professzor még egyetemi éveim alatt elhunyt. 1977-ben végeztem. Ebben az évben az oktatási minisztérium előírta, hogy a kezdő diplomások csak pályázat útján helyezkedhetnek el. A veszprémi MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézet kiírt egy matematikusi állást, amelyre ketten jelentkeztünk, engem vettek fel. Azóta itt élek szülővárosomban, amely egy közepes méretű település, mégis lehetőséget ad nemzetközi szintű szakmai tevékenységre.

És megkezdődött az alapítások sora. Első munkahelyén előbb kutatócsoportot, majd kutatóosztályt hozott létre, innen az egyetemre vezetett az útja, ahol tanszéket alapított, de ez sem volt elég, hiszen egyetemi intézet, kar és doktori iskola létrehozása is fűződik a nevéhez. Természetesen nem feledkezem meg a kutatólaboratóriumról sem. Minek tekinti magát, hiszen matematikusként végzett, műszaki kémiából szerzett akadémiai doktori fokozatot, de műszaki tudományokból habilitált?
– A három terület együtt él bennem. Sohasem szerettem a kötöttségeket, a rögzített határokat. A számomra legérdekesebb kutatási témák interdiszciplinárisak. Mindig az adott probléma megoldására kell koncentrálni, nem pedig a tudományterületek közötti besorolásra. Nem az a kérdés, hogy a feladat matematikai, fizikai vagy mérnöki. Az elméleti koncepció gyakorlati érzék nélkül nem, vagy nehezen hasznosul. Hiába találunk ki egy elvileg nagyon jó dolgot, ha azt nem lehet megvalósítani, hiszen a jó ötletből önmagában nem következik a megvalósíthatóság. Az egyik angliai egyetemet egy belga olajfinomító azzal bízta meg, hogy tegyen javaslatot az energiafelhasználás csökkentésére. A feladat végrehajtói elméleti szempontból kiváló munkát végeztek, mert meghatározták, hogy a technológia milyen átalakításával érhető el a minimális energiafelhasználás. Jó is lett volna, csak ezt az állapotot a gyakorlatban nem lehetett elérni. Hasonló a helyzet új szervezetek kialakításakor, új törvények meghozásakor, mert hiába nemes a cél, ha nincs odavezető út.

Az ön esetében mi motiválja az alapítást, új dolgok létrehozását?
– A célom eleinte az volt, hogy Veszprémben tudjak nemzetközi szintű tudományos munkát folytatni olyan területen, ami korábban itt nem létezett. Ehhez először egy kutatócsoportot kellett létrehozni. Miután ez a csoport jól működött, kézenfekvő volt, hogy terjesszük ki a működési feltételeket egyre nagyobb szervezetekre. Így volt lehetőségem kutatóosztályt, intézetet, tanszéket, doktori iskolát, kart létrehozni. Eddig egyébként csak olyan szervezetet vezettem, amit én alapítottam. A rektorság az első, amit már más is betöltött előttem, viszont jól tudom hasznosítani eddigi tapasztalataimat, hiszen az egyetem működését a mai kor igényeihez kell igazítani.

Mit ér most a Pannon Egyetem?
– Egyes paraméterei kiemelik a hazai felsőoktatásból, de nem a mérete, noha intézményünkben is tízezer hallgató tanul. Kiváló eredményt mutatunk fel a tehetséggondozásban, a kutatásban, a nemzetközi kapcsolatok terén, illetve meghatározó a nemzetközi szervezetekben betöltött szerepünk is. De talán a legnagyobb értéknek azt tartom, hogy egyetemünk nyitott azokra a célszerű szervezeti változtatásokra, amelyek a hosszú távú minőségi működéshez kellenek.

Mi a titka a jó eredményeknek?
– Az egyetem 1949-ben vegyészmérnökök képzésére alakult. Ez a hazai vegyipar dinamikus fejlesztésének az időszaka volt. Ehhez kiválóan felkészített szakemberekre volt szükség, akik nagyrészt az egyetemünkről kerültek ki. Sok kiváló professzort hívtak Veszprémbe, ugyanakkor a hallgatói létszám alacsony maradt. A normatív alapon finanszírozott felsőoktatásban kevés hallgatóval nem lehet sok jó oktatót eltartani, ezért 1990-ben váltani kellett. Az új szakok indítása, új karok alapítása a korábbi minőségi elvből indult ki. Minden karnak különleges értékei vannak. Ilyen kiemelkedő érték az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola, melyet 2001-ben azért hoztunk létre, hogy az ország matematikában kiváló középiskolás tanulóinak lehetőséget biztosítsunk tehetségük kibontakoztatására. Fontosnak tartottuk, hogy ezek a diákok egymást is megismerjék, és így reálisan lássák képességeiket és korlátaikat. Ezzel egy időben alapítottuk a Pólya György-díjat középiskolai matematikatanárok munkájának elismerésére. Ma sem megszokott, hogy egy egyetemi kar a saját bevételéből évente sok millió forintot áldoz egy országos tehetséggondozó iskola fenntartására. Örömmel tapasztaljuk, hogy a veszprémi és szolnoki központú Erdős-iskola diákjai más felsőoktatási intézményekben is megállják a helyüket. Minden kiváló diákra, így az Erdős-iskolából hozzánk jelentkezőkre külön figyelünk. Ha a kutatás érdekli őket, akkor másodévtől kutatócsoportokhoz csatlakozhatnak, ha viszont inkább a gyakorlati megvalósítás az erősségük, akkor innovációs projektekben dolgozhatnak, és még külön ösztöndíjat is kaphatnak ezért.

Miért tartja fontosnak a tehetséggondozást?
– Ha jobbak a lehetőségeink másoknál, akkor abból a többletből, ami ebből képződik, kötelességünk visszajuttatni valamit a tágabb közösségnek. A mi esetünkben azt látva, hogy tehetséges középiskolások jelentős része nem éri el a célját, valamit tennünk kell. Az én középiskolai osztályomban sem születtek olyan számban szakmai karrierek, mint amilyet én akkoriban elképzeltem.
A képzési rendszert tehát úgy kell kialakítani, hogy az a diákok hosszú távú szakmai érdekeit szolgálja.

Az ön nevéhez fűződik a „Fasori képzés”-nek neve­zett egyetemi elitképzési rendszer megalkotása. Mi ennek a lényege?
– A Fasori Gimnáziumnak nemcsak kiváló tanárai és diákjai voltak, a kiválóság hosszú távú fenntartásához nemzetközi elismerést szerzett egykori növendékek is kellettek. Egy egyetemen sem elegendő a kiváló professzori kar és színvonalas oktatás, sikeres diákok is kellenek. Ezt nem lehet a véletlenre bízni, szisztematikus eljárásra van szükség, ezt nevezzük „Fasori Programnak”. Jelentős forrást biztosítunk arra, hogy a legjobb diákok kapjanak meg mindent ahhoz, hogy későbbi pályájukon a nemzetközi élvonalba kerüljenek. A sikeres tudományos karrierhez nagyon keskeny ösvény vezet. Azt tapasztalom, hogy sokszor azért nem bontakozik ki egy lehetséges karrier, mert egy elágazásnál a rosszul megválasztott útról nincs visszatérés. Nekünk az is feladatunk, hogy felkészítsük a diákokat a helyes döntésekre – hogy a hosszú távú szakmai érdekeket helyezzék előtérbe. Saját utamon is azt láttam, hogy ez a módszer a célravezető.

Elitképzésről beszélünk egy tömegképzésre berendezkedett rendszerben. Feloldható ez az ellentét?
– Nagyon nehezen. Igen komoly elhivatottság kell ahhoz, hogy egy intézmény csak azokat a diákokat vegye fel, akikről nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy reális időben el is végzik az egyetemet. Nagyon felelőtlen dolognak tartom, ha felvételt nyer olyan diák, aki nem alkalmas a pályára. Felelőtlenség az állammal, a diákkal és a szülővel szemben is. Teljesen nyilvánvaló, hogy a normatív finanszírozás nem tud kiváló minőséget garantálni. Ehhez kiegészítő forrás kell, de ez nem biztosítható apró-cseprő projektekkel. Markáns innovációs programok kellenek, ám ezek csak úgy indulhatnak, ha kiváló kutatók kötődnek az intézményhez. Ilyenek azonban csak akkor dolgoznak egy intézményben, ha ott világszínvonalú kutatások folynak. Például a Műszaki Informatikai Karon csak az lehet professzor, aki az MTA doktora címmel rendelkezik, több évet töltött nyugaton és van projekttapasztalata. Többen azt gondolták, ilyen szigorú feltételek mellett nem lesz a karon professzor. Fordítva történt. Mivel a jó professzorok ott szeretnek dolgozni, ahol a többiek is jók, a legjobbak választanak bennünket. Külföldről is érkezett szakember. A Manchesteri Egyetem cseh származású professzora, az EU egyik legsikeresebb projektmenedzsere, egymaga több mint nyolcvan uniós programot koordinált. Középszerű helyre kiváló professzor nem jön.

Előző interjúalanyunk, Kürti Sándor szerint ön a vállalkozók szemével is képes látni. Megérti az ő szemléletüket vagy éppen értetlenségüket, amikor azt kritizálják, hogy az egyetemi dolgozók állampolgári jognak tartják, hogy június elejétől szeptember elejéig ne végezzenek szellemi munkát. Kürti Sándor szerint a felsőoktatási intézményekben óriási a hiány az önhöz hasonlóan gondolkodókban. De honnan szerez pénzt a tervei megvalósításához, hiszen a vegyipar már nem az, mint akár két évtizede volt?
– Műszaki területen dolgozó kollégáim a vegyipar mellett az energetikai és elektronikai iparban is otthonosan mozognak. Az informatikai és a telekommunikációs fejlesztések terén is erősek vagyunk. Nálunk az is alapelv, hogy nem „lyukasórában” foglalkozunk az ipartól érkező innovációs feladatokkal – ezzel ugyanis lebecsülnénk a megbízót –, hanem kellő időráfordítással, professzionális körülmények között végezzük a fejlesztéseket. A karokon belül ezért hoztunk létre kutató-fejlesztő központokat. Nem szeretném, ha a partnereink azt hinnék, hogy ezen az egyetemen csak a hallgatók közlekednek a főbejáraton, míg nekik csupán egy félreeső csapóajtó jut. Én három főbejáratot nevezek meg: egy a diákoké, egy a kutatóké, egy pedig az innovációs projektekkel érkező ipari partnereké. Célunk, hogy minden ide belépő a számára fontos minőséget lássa. A kutató azt, hogy itt kiváló kutatóintézet működik. A hallgató egy jól működő, karrierjét megalapozó oktatási intézményt, az ipari partner pedig egy hatékony innovációs központot. E három közül bármelyik csak akkor lehet tartósan jó, ha a másik kettő is az. Mert ha nincs kutatás, akkor nívós innovációra sincs lehetőség. Ha nincs innováció, nem lesznek korszerű műszereink és tehetséggondozó programunk. Ha nincs minőségi oktatás, akkor nem lesz utánpótlás.

Ki keres kit, az egyetemek a megrendelőt, vagy fordítva?
– Mind a két irány működik. Azért vagyunk jó helyzetben, mert hitelesek vagyunk. Csak olyan feladatot vállalunk el, amit a megrendelő céggel közösen, hosszú távú együttműködésben tudunk megvalósítani. A megrendelővel először mindig a feladatot tekintjük át, s csak ezután tárgyalunk a megvalósításhoz szükséges forrásokról. Nagyon sok intézmény ott rontja el kapcsolatát az iparral, hogy rá akarja sózni valamilyen korábbi eredményét. Amíg nem értjük az ipari szereplők problémáit és igényeit, ne tárgyaljunk pénzről! A cégek azért keresnek meg bennünket, mert a piaci versenyben olyan megoldást akarnak, ami a többiekkel szemben versenyelőnyt nyújt nekik. A cég fennmaradását veszélyeztetjük, ha saját szempontunkat erőltetjük.

Közel százötven nemzetközi publikációja jelent meg. Mit tart a legfontosabb eredményének?
– Kutatási területem a matematikai modellezés és optimalizálás, illetve ezek mérnöki alkalmazásai. Velem kapcsolatban legtöbbször a P-graph és az S-graph módszertan kidolgozását említik. Az egyesült államokbeli tartózkodásom alatt kidolgozott P-graph módszertan a termelő folyamatok hatékonyságát alapvetően meghatározó hálózatszintézis megoldására született. Emellett számos alkalmazása vált ismertté, mint például műszaki rendszerek tervezése, kémiai reakciók mechanizmusának kutatása, ellátó láncok optimalizálása, metabolikus hálózatok kutatása, energetikai hálózatok tervezése.
Az S-graph módszertan – amely egy barcelonai látogatáshoz fűző­dik – szakaszos folyamatok optimális ütemezésének meghatározására bevezetett modellezési eszköz és hatékony megoldó módszer.

Mit csinál, amikor nem matematikai problémákkal vagy éppen az egyetem ügyeivel foglalkozik? Esetleg törzs­szurkolója a helyi férfi kézilabdacsapatnak?
– Ritkán marad időm bármi másra. Amikor van lehetőségem, a klasszikus zene hallgatásának valamilyen formáját választom. Szeretek koncertekre járni, külföldön minden alkalmat megragadok, hogy eljussak a legjobb előadásokra. A legintenzívebb kikapcsolódás számomra a motorozás. Ha csak perceket töltök 170 lóerős Hondámon, az olyan, mintha órákra kikapcsolódnék a napi feladatokból. Van egy oldalkocsis veterán motorom is. Vezetőként az oldalkocsissal járva azt érzem, hogy szeretet vesz körül. Az autósok lassítanak, integetnek, lefényképeznek. A sportmotor elidegenít, zavaró körülmény a többi ember számára. Miközben mindkét nyeregben én ülök. Ezért mondom, hogy a jó vezetőnek éreznie kell, hogy a helyén van-e, hogy a közösség elfogadja-e?

Kit javasol következő interjúalanyunknak?
Szépvölgyi Jánosra voksolok. A vegyészmérnök végzettségű kiváló tudós, példamutató vezető és maratoni futó most hatalmas feladatot kapott: január elsejétől az újonnan létrehozott Természettudományi Kutatóközpont megbízott főigazgatójaként dolgozik.•

Dr. Friedler Ferenc 1953-ban Veszprémben született. Okleveles matematikus diplomát Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen 1977-ben, kandidátusi fokozatot 1990-ben, tudományok dok­tora fokozatot 1995-ben szerzett. Szakmai munkája 1977 óta Veszprémhez köti. Pályafutását az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetben kezdte akadémiai ösztöndíjasként, majd ugyanott alapító csoport- és osztályvezetőként dolgozott 1979-től 1997-ig. A Veszprémi Egyetem – ma Pannon Egyetem – Rendszer- és Számítástudományi Tanszék alapító tanszékvezetője 1993-tól, egyetemi tanára 1999-től. 2001– 2003-ig a Műszaki Informatikai Önálló Intézet igazgatója, 2003 és 2011 között a Műszaki Informatikai Kar alapító dékánja. 2011. július 1-jétől a Pannon Egyetem rektora. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést és Kalmár László-díjat, 2007-ben Neumann János-díjat, 2008-ban Gábor Dénes-díjat és Szilárd Leó Professzori ösztöndíjat, 2010-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.
 
Innotéka