Bárónak szólítsam?

– Maradjunk az Andrásnál.

De szólíthatnám annak is, hiszen a nagyapja báró volt…

– Ez így van, de már az édesapám sem viselte, viselhette ezt a címet. Számomra ez csupán egy érdekesség a családunk múltjából. A Stipsicsek valamikor a 14. században, Horvátországból érkeztek Magyarországra. Az 1600-as években kaptak nemesi oklevelet. Az 1800-as évek elején az egyik ősöm olyan hősiesen veszített csatát Napóleonnal szemben, hogy ezért a cselekedetéért bárói címmel jutalmazta az osztrák császár. Azóta emlegetjük, hogy bizonyos helyzetekben nem a végeredmény a fontos, hanem az események csomagolása. Egyébként Napóleon ellen viszonylag kevesen nyertek ütközetet. Őseim zöme katonatisztként élte az életét.

Ez azt jelenti, hogy az első, a tudomány iránt elkötelezett Stipsiczcel ülök szemben?

– Nem egészen. Egyik ősöm alapította az ELTE elődintézményén a régészeti tanszéket. Egy másik elődöm az orvosegyetem rektora volt. A többség azonban valóban katonaként szolgált. Nagyapám és két fiútestvére is ezt a pályát választotta. Nagyapám a kőszegi cőgereknél (a cőger a német Zögling szóból ered, jelentése: növendék – a szerk.) tanult 10 és 14 éves kora között. Ottlik Géza osztálytársa volt. A családi albumban találtam fotót, amelyen ők ketten egymás mellett állnak másfél milliméteres hajjal. Ottlik matematikusnak tanult, a nagyapám a Ludovikán képezte magát. Később is közel álltak egymáshoz. Olyannyira, hogy az író az Iskola a határon című művének egyik alakját nagyapámról mintázta. Különös élmény számomra ennek a kötetnek a sokadik újraolvasása. Máig sajnálom, hogy amikor ezekről az élményekről beszélhettem volna nagyapámmal, nem tettem meg. Ennek oka, hogy sem ő, sem a másik nagyapám nem szívesen beszélt erről a korszakról. Amit megértek, hiszen anyai nagyapám szovjet hadifogságból tért haza.

Minden alkalommal köszönetet mond középiskolai matematikatanárának, Lágler Nusi néninek. Mit tudott ő, amiért évtizedekkel később is hálával emlékezik rá?

– A Móricz Zsigmond Gimnáziumban korábban indult speciális matematika tagozatos osztály, de amikor mi odakerültünk, nem hirdettek ilyen tagozatot. Nusi nénit ez nem érdekelte, olyan osztályt válogatott össze, amelynek tagjai az átlagnál élénkebben érdeklődtek a tantárgy iránt.

A tanárnő nagyon jól tanított, hihetetlen emberséggel fordult felénk, példát mutatott tartásból és viselkedésből, emellett nagyon igazságos volt. Személyiségével érdemben segítette a személyiségfejlődésemet, a karrieremet.

Az ELTE matematikus szakán diplomázott. Ez a választás egyúttal azt is jelentette, hogy kutatói pályára készült, vagy más irány is a tervek között szerepelt?

– A katonaság nem érdekelt, sőt, egészségügyi okból nem is voltam katona. Mint ahogy az 1956-ban érettségiző édesapám sem vonult be. Édesapám mérnökként dolgozott. Nem erőltette ezt a pályát, de időről időre megemlítette, hogy a mérnöki tudomány az egyik legkomolyabb. Engem azonban nem vonzott a rengeteg műszaki rajz elkészítésének lehetősége – például azért, mert nem tudok rajzolni. A matematikát ellenben szerettem, logikus döntés volt a szak, de mivel a középiskolai jelentkezés idején nem tudtam, hogy mi a dolga a matematikusnak, a matematika tanári szakra is jelentkeztem. Mindkettőt elvégeztem. Utóbbit azért, ha nem sikerül a kutatói pálya, még mindig taníthatok. Szerencsémre hamar kiderült, hogy matematikusként megállom a helyem – az ellenkezőjét csalódásként éltem volna meg.

Milyen reményekkel vágott a kutatásnak? Megoldja például Erdős Pál összes feladványát?

– Erre nem vállalkoznék. Az én témám eltér Erdős Pál világától. A nekem tetsző matematikának nem voltak erős gyökerei Magyarországon. A topológia az analízis és a geometria különleges keveréke. Olyan, mint egy nagyon homályosan megfogalmazott rejtvény. Egyetemistaként tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Jól választottam, hiszen az 1980-as évek közepén valóságos forradalom zajlott le a négydimenziós topológiának nevezett területen.

Ez valami olyasmi, hogy mozgunk a térben és közben telik az idő?

– Ez a legnépszerűbb, úgynevezett tér-idő modell. Nagyon fontos fizikai modellek alapja, de ennél fontosabb, hogy számos fizikai eredmény visszahatott a topológiai kutatásokra. Az az egyenlet, amelyet a nyolcvanas évek közepén ezeknek a tereknek a vizsgálatára bevezettek, a hetvenes évek matematikai fizikájából nőtt ki. Azt nem tudom, hogy a topológia egyes eredményeit a mindennapi életben hol használhatják, de megannyi olyan tudományos felismerés született a korábbi időszakban, aminek gyakorlati haszna évtizedekkel később derült ki.

A négydimenziós topológia kérdései is általában fizikai ihletésűek, azaz nem arról van szó, hogy matematikusok kis körben egymásnak tesznek fel kérdéseket, majd vállon veregetik egymást, ha választ adnak valamely felvetésre.

A biológiához másik kutatási területe, a csomóelmélet kapcsolódik…

– Amivel szinte kötelességem foglalkozni, hiszen a feleségem biológus. Ezen a téren is tudom, hogy az eredményeim kis százaléka mehet át a gyakorlatba. Ha előre tudnám, hogy minek lesz gyakorlati haszna, csak arra koncentrálnék a többi kutatóval együtt.

1990-ben az Egyesült Államokba, a Rutgers Egyetemre került. A későbbi Abel-díjas Szemerédi Endre a számítógép-tudományi tanszéken dolgozott abban az évben. Találkoztak?

– Rengeteg segítséget kaptunk tőle. Akkoriban számos fiatal magyar matematikus amerikai útját egyengette Szemerédi Endre. Segített a felvételi eljárásban, hasznos tanácsokat adott nekünk. Néhányan az akkori fiatalok közül komoly szakmai karriert futottak be.

Éveket töltött külföldi egyetemeken. Nem merült fel, hogy mondjuk a tengerentúlon építi fel a karrierjét?

– 1990-ban azzal a motivációval mentem ki három évre, hogy mire visszatérek, ebben az országban rend lesz. Se három, se harminchárom év alatt nem sikerült rendbe tenni. Ugyanakkor a nagyszüleim példája lebegett előttem, akiket börtönbe zártak, megaláztak, mégis itt maradtak. Ha ők nem mentek el, akkor én, akinek sokkal jobb a helyzete, nem futamodhatok meg. Akármennyi időt voltunk kint, mindig megvolt hazafelé a repülőjegyem. Összetartó családunk mindenkor erős köteléket jelentett.

2010-ben egyike lett annak a hét fiatal kutatónak, akiknek a Magyar Tudományos Akadémia a Lendület program keretében lehetőséget biztosított saját kutatócsoport létrehozására. Hasznosnak tartotta, tartja ezt a kezdeményezést?

– Ez a lehetőség engem nem hazahozott, hanem itthon tartott. Illetve ezt követően is elmehettem kilenc hónapra a Princeton Egyetemre, mert a programot kidolgozó MTA-elnök, Pálinkás József úgy ítélte meg, hogy ez a lehetőség előrevisz.

A Lendület adta anyagi feltételeknek köszönhetően csak a munkámra koncentrálhattam, felépíthettem a kutatócsoportomat.

Sőt, két évvel később egy hasonló, európai programban, az ERC Advanced Grant programban kaptam hasonló, még fajsúlyosabb támogatást. A Lendület program egyértelműen hasznos kezdeményezés.

Egy mondás szerint a matematikához nem kell más, mint papír és ceruza. Áll ez, vagy azért szükség van eszközökre, esetleg a tudósok kritikus tömegére?

– Bizonyos szinten valóban elég a papír és a ceruza, azonban, ha a világ legkomolyabb kutatóival szeretnénk versenyezni, akkor ennyi nem elég. A matematika nem informatikai eszközökből építkezik, nem kellenek kísérleti berendezések és vegyszerek, de kellenek a kollégákkal való találkozások. Minél többet beszélgetünk a szakterületünk kutatóival, annál hatékonyabban kerülhetjük el a tévutakat, a zsákutcákat, ellenben olyan ötleteket kaphatunk – és adhatunk –, amikre nem gondoltunk. A nemzetközi cirkuláció erősítését szolgálja a 2021-ben a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet által újraindított, a Bolyai János Matematikai Társulat által 1998-ban alapított, de – forrás hiányában – évek óta nem működő Erdős Központ. A Központ célja tematikus szemeszterek, konferenciák és workshopok szervezése, lebonyolítása. Az első ilyen félév 2022 februárjában indult Large Networks and their Limits címmel. 2024-től a szemeszterek témáit pályázati alapon választjuk ki. Mi tanulunk a vendégkutatóktól, ők pedig tőlünk. Ez az egész magyar matematikának hasznos. Közben tudjuk, hogy félévre nagyon nehéz Magyarországra bevonzani a magyar nyelvet nem beszélő családos embereket – a magyar nyelv miatt. A minap Finnországban magam is megtapasztaltam, hogy kerüljön az ember bármilyen csodálatos országba, kényelmetlenül érzi magát, ha semmit sem ért a körülötte folyó kommunikációból.

Melyik matematikai eredménye áll legközelebb a szívéhez?

– Olasz kollégámmal fejlesztettünk ki egy metódust arra, hogyan lehet bizonyos háromdimenziós tereken úgynevezett kontakt struktúrákat jól ábrázolni, azok alapvető tulajdonságait négydimenziós módszerekkel beazonosítani.

Ennek az eredménynek köszönhetően tarthattam előadást a 2010-es nemzetközi matematikai kongresszuson.

Azt nyilatkozta egy alkalommal, hogy szereti a könyveket újra meg újra elolvasni – egy-egy jó regény kicsit olyan, mint egy jó matematikai bizonyítás, az embernek többször is el kell olvasnia, hogy a történet rejtett szálai és összefüggései is jól érthetők legyenek. A bonyolultság minden esetben célravezető, vagy a matematikában is az egyszerű megfogalmazás az elegáns?

– El kell tudni adni a matematika eredményeit. Hogy hogyan? Empátiával. Bele kell tudni képzelni magunkat az olvasók vagy az egyetemi hallgatók fejébe. Úgy kell szerkeszteni a történetet, olyan szavakat kell használni, amelyek befogadhatóvá teszik a gondolatainkat. Át kell adni a legfontosabb üzenetet. Egy előadás utolsó öt percében persze azért az ínyenceknek is mondhatunk valamit.

Egy matematikaórán vagy előadáson könnyű elveszíteni a fonalat. Figyelte a reakciókat, vagy aki lemaradt, vessen magára?

– Egyetlen hallgatóról is nehezen mondok le, de néha muszáj. Az anyaggal haladni kell, azt csak remélhetem, hogy amit szeretnék átadni, az teljes egészében átmegy. Annak semmi értelme, ha már tíz perc után tudom, hogy senki sem érti az elmondottakat, mert akkor magamnak magyarázok. Néha azonban azzal is szembesíteni kell a hallgatókat, hogy nem biztos, hogy a számukra megfelelő úton járnak, de a többséget nem veszíthetjük el.

Az informatika segíti a munkáját, vagy hajlamos elkalandozni az interneten?

– A külföldi kollégákkal való kapcsolattartásban – különösen a korona­vírus-járvány idején – igen hasznosnak bizonyult. Mivel nincs tévénk, ellenben nagyon szeretem a filmeket, az engem érdeklő alkotásokat a világhálóról töltöm le.

A fia válogatott jégkorongozó. Az ő mérkőzéseit is az interneten követi?

– Ha tudjuk, a helyszínen figyeljük az eseményeket. Idén májusban kint voltunk a finn–lett közös rendezésű világbajnokságon. Bence fiam a franciák hálójába bombagólt ütött. Sajnálom, hogy az osztrákok ellen nem sikerült kiharcolni a bent maradást. Mondom én ezt, akinek az ősei az elmúlt évszázadokban a labancok oldalán harcoltak. A lányom szintén válogatott sportoló egy kevéssé ismert sportágban, ő floorballozó.

Mi lesz a fiából és a lányából sportpályafutásuk befejezése után?

– Mindketten biológusként végeztek, amit megértek. Mindkettőnk munkahelyére bejártak a gyerekek, de míg nálam legfeljebb a számítógép jelenthetett élményt, az édesanyjuk biokémiai laboratóriumában megannyi érdekes műszer és eszköz volt, ami sokkal nagyobb csáberőt jelentett. A fiam a PhD-tanulmányait végzi. Ami nagyon nehéz, mert az egyetem és a sport is egyaránt azt szeretné, ha Bence kizárólag az ő területére koncentrálna. Nehéz azt mondani, hogy kihagyja az edzést, mert holnap vizsgázik, mint ahogy azt sem egyszerű közölni, hogy a válogatott edzés miatt nem megy előadásra. A fiam immunológiával foglalkozik, a lányom tengerbiológusnak készül, utóbbi tudományt itthon viszonylag kevesen művelik. Az ELTE-n tanult, jelenleg a Padovai Egyetemen képezi magát. Nekem az volt a fontos, hogy mindketten érdekes dolgot tanuljanak. Ez bejött.

Kergeti még a korongot, vagy a korához jobban passzoló sportot űz?

– Édesapám volt jégkorongozó, én a fiam révén kerültem testközeli kapcsolatba ezzel a sporttal. Mi, szülők a pálya mentén sűrűn mondtunk nagyon okosakat azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek miként kergessék a korongot. Az edző egy idő után megunta és azt mondta, az apukák vegyenek korcsolyát, és irány a jég. Igaza volt, nagyon más belülről, mint a palánk túl­oldaláról ez a sport.

2019 óta igazgatja a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetet. Milyen célokkal vágott neki ennek a feladatnak?

– Sokáig kivontam magam a hazai szakmai közéletből. Sokat utaztam, a gyerekek kicsik voltak, időm sem lett volna ilyen feladatok ellátására. Az amerikai egyetemeken bevett gyakorlat, hogy tanítanak, majd eljön az idő, amikor a tanszéket vezetik, közben figyelnek arra, hogy kineveljék az utódukat. A ciklus letelte után visszatérnek, és újult erővel vetik bele magukat a tudományuk művelésébe.

Én is úgy éreztem, hogy ezzel az igazgatósággal tartozom a saját szakmai közösségemnek.

Azt persze nem gondoltam, hogy ezt a munkát a koronavírus-járvány alaposan befolyásolja, mint ahogy az sem szerepelt a terveim között, hogy nekem kell tárgyalnom a gáz- és a villamos művekkel. Elfogadtam, hogy a topológiára átmenetileg nem jut annyi idő, amennyit szeretnék.

Tényleg furák a matematikusok?

– Arra még sohasem jöttem rá, hogy a matematika vonzza a kissé fura embereket, vagy a fura emberek itt találnak egy elfogadóbb közösséget, amelynek a tagjai hozzájuk hasonlóan ugyancsak kissé excentrikusak.

A Rényi közelében van az Eötvös József Gimnázium. Időnként átmennek ifjú tehetségek után vadászni, vagy akit érdekel a matematika, az kopogtasson be a Rényi ajtaján?

– Hozzánk az egyetemeket végzettek jönnek. Abban azonban igaza van, hogy a legjobb képességű középiskolásokat valamilyen módon a hazai egyetemekre kellene terelni, mert akik valamelyik nyugati intézményben szereznek diplomát, azoknak legfeljebb a 10-15 százaléka tér haza. Az egyetemet itthon végző, de külföldön PhD-ző fiatal szakemberek fele tér haza. A saját érdekünkben szoros kapcsolatot ápolunk az egyetemekkel, szakmailag csábító programokat hirdetünk.

Kit ajánl következő interjúalanynak?

– Szathmáry Eörs evolúcióbiológust, aki nagyobb léptékekben látja a változásokat, a fejlődést.•