2017. április: jegyzet, agykutatás, portré, atomenergia, tudomány, anyagtudomány, egészségipar, közlekedés, orvostudomány, építés, innováció, urbanisztika, fenntarthatóság, zöldkörnyezet, it

Várostervezés társadalmi részvétellel

Milyen lesz a jövő városa? Miért nem jó, ha a tervező egyedül álmodik, és hogyan lehet az embereket a közös cselekvésre rávenni? Ez a közösségi tervezés lényege, állítja Alföldi György egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszékének vezetőhelyettese.


Mit jelentenek a demográfiai, a technológiai, valamint az éghajlati változások egy várostervező számára?

– Többféle folyamatot tapasztalunk a népesedéssel kapcsolatban, ami különbözik az ötven évvel ezelőtti helyzettől, amikor nem volt akkora szakadék a vidék és a főváros között, viszont nagyon hasonlít arra, ami száz éve volt. 1914-ig hihetetlenül gyors fejlődésen ment keresztül Budapest, a népessége pár év alatt majdnem megtriplázódott a nagyszámú bevándorlás következtében, ez pedig azt jelentette, hogy a lakóinak több mint hatvan százaléka nem a fővárosban született. Ma is hasonló a helyzet. Napjainkban kihívást jelent, hogy nagyon sok­féle, teljesen más kulturális közegből érkező ember költözik Budapestre. Gondolhatunk akár a társadalmi-kulturális különbségekre, de akár arra is, hogy mindenfelől – akár országon belülről, akár kívülről – érkező emberek telepednek le a fővárosban. Londonban, Berlinben még erősebbek ezek a folyamatok. A nagyvárosok szívó hatása mellett tehát kihívást jelent a városi közegbe kerülő nem homogén kultúrájú emberek együttélése is.

A városok folyamatosan nőnek, lakóik többsége már nem bennszülött. A társadalmi-kulturális különbségek pedig kihívást jelenthetnek a nagyvárosi közegben.

Ezzel párhuzamosan Salgótarjánban, Ózdon csökken a népesség, és Miskolcról több mint kilencvenezer ember költözött el az elmúlt tíz évben. A városoktól távolabb fekvő települések is igen nehéz helyzetben vannak. A demográfiai változások újabb kihívásokat jelentenek, egy elöregedő társadalomban egyre kevesebben vesznek részt az aktív termelésben, ennek következtében megváltoznak a fogyasztási szokások, másképp kell meghatározni a munkába állást, a munkában maradást vagy az egészségügyi ellátást. Japánban már a lakosság harminc százaléka hatvan év feletti. Hamarosan amerikai, kínai és japán nyugdíjasok adják majd a világ fogyasztásának nagy részét. Az éghajlatváltozással kapcsolatban ma még nem jelenthetjük ki tudományos felelősséggel, hogy melegszik a Föld, de azt igen, hogy az időjárás egyre szélsőségesebbé válik, ami jelentős hatással van a meglévő, sokszor elöregedett, nem megfelelő kialakítású infrastruktúrára is. Meleg, száraz időszakban vízhiányos területek alakulhatnak ki, a nagy esőzéseket pedig nem bírja befogadni a csatornarendszer.

A tervezőknek el kell gondolkodniuk, hogyan lehet az eddig még nem tapasztalt nagyfokú ingadozásokra felkészülni. A technológiában óriási a fejlődés, változik a gondolkodás menete, mindez a gutenbergihez hasonló korszakváltást hozhat. Az új technológiák fogják meghatározni az életünket. Átalakulóban van az energiaszállítás is, jelenleg a központi termelő egységtől vezetékeken keresztül jut el az áram a felhasználókig, ezt fogja felváltani a smart grid, egy olyan intelligens elektromos hálózati rendszer, amely a belépő sok kis termelőegységet integrálni tudja, valamint lehetővé teszi a mindkét irányú forgalmat, vagyis oda-vissza folyó áramra lehet használni. Ehhez azonban robusztusabb hálózatot kellene létrehozni. A táj képét is megváltoztatják majd az új rendszerek, például eltűnhetnének az utak mellől a póznák, vagy a mezőket végeláthatatlan hosszúságban átvágó elektromos átviteli hálózat oszlopai. A közlekedés is jelentősen meg fog változni a városokban. Napjainkban megszoktuk, hogy az autónk a házunk előtt parkol. Ha elterjednek a vezető nélküli autók, nem feltétlenül lesz szükség saját kocsira. Lehet, hogy a város néhány pontján várakoznak majd, reggel pedig elindulnak az adott címre, és elviszik az embereket dolgozni. Átértelmeződnek, máshová helyeződnek azok a struktúrák, amelyekről most azt gondoljuk, hogy az életünk örökletes részei maradnak, és ennek komoly városfejlesztési, várostervezési hatásai lesznek.

A tanszéken a városi rendszerek vizsgálatával is foglalkoznak. Milyen tendenciák figyelhetők meg itthon és külföldön?

– Amikor a mi korosztályunk várost tervezett, az nagyjából arról szólt, hogy nagyméretű pauszpapíron csőtollal húztuk a vonalakat, a fiatalabb tervezők már számító­gépen dolgoznak, de még mindig ugyanaz a tervezés menete. Azt gondolom, hogy ez a jövőben nagyon sokat fog változni, mert nem kell majd mindent lerajzolni. Nem lesznek olyan nagy változások, mint a hatvanas években, amikor a lakótelepek épültek. Budapest lakásstruktúrájának kellene javulnia belátható időn belül, de azt gondolom, hogy ez nem hardver-, hanem szoftverkérdés, ahogy az önjáró autónál sem a kereket vagy magát a kocsit kell kitalálni, hanem az irányítási rendszert, azt a szoftvert, amely alapján a közlekedési lámpákba, az úttestbe, a járdába és az autókba épített szenzorok kommunikálnak egymással.

Az egész város egy nagy információgyűjtő struktúra lesz. Mi lesz a tervezők feladata?

– Azt gondolom, hogy a tervezésre szükség lesz a jövőben is, csak átalakul az új iránynak megfelelően, mert nagyon gyorsan változnak körülöttünk a dolgok. A nyugat-európai intézetek előrejelzéseikben már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy ha a Föld bizonyos területein tovább romlanak az időjárási viszonyok, óriási elvándorlás fog elindulni, ami például 2015 elején teljesen felkészületlenül érte Európát. A tervezés a jövőben nem azt fogja megmondani, mi lesz, talán még azt sem, hogy milyen trendek várhatók, hanem azt, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a számunkra már elfogadhatatlan megoldások ne jöjjenek létre. Azzal kell tehát foglalkoznunk, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése ne haladja meg a 2 Celsius-fokot, máskülönben a tengerparti városokat elönti a víz.

Ha a Föld bizonyos területein tovább romlanak az időjárási viszonyok, ha az átlaghőmér­séklet emelkedése meghaladja a 2 Celsius-fokot, a tengerparti városokat elönti a víz.
Gyakran hangsúlyozza a jövőkutatás szükségességét, jövőbeli alternatívák felállítását. Ezért?

– A tervezésben egyre inkább a korlátokat kell megmondani, mivel állandó változásban vagyunk. A jövőtervezés azért gondolkodik alternatívákban, hogy megmutassa, mi lesz a következménye annak, ha a politikai vezetők, a gazdaság irányítói ezt vagy azt teszik, valamint hogy feltegye a kérdést: melyiket szeretnénk? Ez lenne szerintem a jövőtervezés feladata, mert a technológiai és a demográfiai mellett még számos kihívás és szempont létezik, érdemes bemutatni tehát, hogy melyiktől mi várható.

A várostervezésnél a társadalom érdekeit figyelembe véve kellene gondolkodni. Ez nincs mindig így?

– Minket a tanszéken főleg az érdekel, mi történik, ha ezek a technológiai változások megvalósulnak. Az ember óhatatlanul is Smart Cityként képzeli el a jövő városait, és az lenne jó, ha ezt mindenki fel tudná fogni és hozzá tudna férni, persze nem úgy, hogy ingyen kap mindent, de indulhatnának olyan képzések az iskolákban, a közösségi helyeken, hogy az emberek megtapasztalják, és be tudják építeni a gondolkodásukba, milyen is az élet egy okos városban. Természetesen vizsgálni kell ennek a hatásait is annak érdekében, hogy csökkenjen, de legalább ne nőjön a társadalmi különbséget okozó szegénység. Az új eszközök abban segíthetnének, hogy az embereknek esélyük legyen belépni ebbe a világba.

Az emberek Smart Cityként képzeli el a jövő városait de jelenleg az ilyen prezentációk jelentős része kizárólag az új kütyükről szól.

A várostervezésnél Budapest esetében azt vizsgáltuk, hogy kik fognak a fővárosba költözni, ha csak kicsit, és kik, ha nagyon sokat javul az ország helyzete, továbbá azt, hogy honnan jönnek majd az emberek, ha Budapesten Berlinhez vagy Londonhoz hasonló fejlődés indul el, mert, mondjuk, olyan munkahelyeket kínál a város, amit sehol máshol a világon nem találnának.

Az automatizálás további társadalmi kérdéseket vet fel: lesz-e mindenkinek munkája, vagy valami olyan dolog, amivel az idejét értelmesen töltheti?

– Most úgy tűnik, hogy a gépek fognak helyettünk elvégezni mindent, de nem biztos, hogy így lesz. Én például azt gondolom, hogy nem így lesz, mert az a világ társadalmának éles szétválását jelentené azon kevesek, akiknek van, és azon milliárdok között, akiknek nincs munkájuk. Mindez még tetéződhet azzal, hogy ha elfogy a benzin, komoly konfliktusok alakulnak majd ki azok között, akiknek van, és akiknek nincs. Úgy vélem, jó lenne, ha addig az emberiség fel tudna készülni arra, hogy ne csak gépekben gondolkodjon, amíg még kezelni tudjuk a helyzetet. Jelenleg ugyanis a Smart City prezentációk jelentős része kizárólag az új kütyükről szól. Nagyon oda kellene figyelnünk a szegénységre és a gazdagságra, és arra is, hogy ne váljunk pusztán adathalmazzá. Az emberek többsége nem szereti, hogy az utcán szenzorok veszik és használják a jeleit. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy sok adatból nagyon okos dolgokat lehet kihozni, vagyis a Big Data rendszer jó, de nem mindegy, hogy partnerek, vagy csak adatok vagyunk benne.

Kliensei vagy résztvevői leszünk a jövőnknek?

– Igen, pontosan ez a kérdés. Megbeszélik-e velem azt, hogy mit gondolok erről vagy arról, és tudnak-e kapcsolatot létesíteni velem. Francia és angol kutatók vetették fel először az ebben rejlő veszélyt.

A társadalmi változásokat abból a szempontból is érdemes elemezni, hogy előrejelzések szerint 2050-re a Föld lakosságának 75 százaléka városokban fog élni. Igaz, ezek nagyon különböző városok lesznek. Lehet, hogy a családi házas városi zöldövezetek kora lassan lejár, helyette önellátó toronyházakat fognak építeni utódaink, ahol a fodrásztól a függőkerteken át a bevásárlóközpontig minden van, de vajon olcsóbban üzemeltethetőek lesznek-e?

– Erről komoly viták folynak a szakmában. 2050-re a Föld lakosságának 75-80 százaléka városokban fog élni, a fejletlen területeken ez az arány még magasabb lesz. Azonban nagy valószínűséggel nem az lesz a kérdés, hogy családi vagy toronyházban, hanem az, hogy falun vagy városban lakik-e valaki. Az Ázsiában zajló nagyobb léptékű folyamatok azt mutatják, hogy a falvak kiürülnek, mert nincs elég munka, és az élelmiszer-gazdaság nem tart el annyi embert. Ami érdekes, hogy nem a nagy­városok fognak tovább nőni, hanem inkább a kis- és középvárosokba költözés lesz a trend.

Ez megoldhatja a vízfej problémát?

– Nem. Magyarországon jelenleg az összes kisvárosban csökken a lakosság létszáma, ez alól csak Győr és Sopron kivétel, és még Budapestnél is jóval nagyobb Bécs, Berlin, London szívóereje. A városokban élők, ahol komolyabb szolgáltatásokhoz, oktatási, egészségügyi ellátáshoz lehet hozzájutni, nem maradnak le úgy, mint a távoli falvak lakói. Ne Norvégiára, hanem Ukrajna, India belsejére gondoljunk, vagy Magyarországon a borsodi, szatmári részekre, amelyek hihetetlenül le vannak maradva. Igaz, hogy a családi házas övezetek a legpazarlóbbak, és számos mutató szerint New York például sokkal gazdaságosabb ebből a szempontból, de ebben nincs szakmai egyetértés. Vizsgálják azt is, hogy mennyi élelmiszer szükséges a városok ellátásához, ez az arány annál jobb, minél kisebb egy város, ha nagy termőterület van körülötte. A felhőkarcoló ökológiai lábnyom szempontjából lehet jobb a családi háznál, mert kisebb helyen élnek az emberek, és nagyobb terület marad a mezőgazdaság számára. Ugyanakkor a bekövetkezett katasztrófákból világosan látszik, hogy egy nagyváros sokkal sérülékenyebb, mint egy falusias beépítettségű település. Mégis a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az emberek a városokba akarnak költözni.

A nagyváros, bár gazdaságosabb, de sokkal sérülékenyebb, mint egy falusias beépítettségű település, az emberek mégis a városokban akarnak inkább élni.
A közösségi részvételű városfejlesztést hogyan képzeljük el? Lakossági fórumokon megkérdezik az emberek véleményét, vagy többet jelent ennél?

– A közösségi tervezés lényege az, hogyan lehet az embereket a közös cselekvésre rávenni. A diktatúrákban a parancs a közösségi motiváció. A képviseleti demokráciákban ez jóval összetettebb, és nyomban kiderül, mekkora szakadék tátong a politikai döntéshozók és az emberek elképzelései között. Nincs mindig elég motiváció az emberekben ahhoz, hogy tegyenek is valamit a saját sorsukért. Sokszor egyszerűen csak várják a megoldást, a vezetők pedig szeretik hangoztatni, hogy ők majd megoldják helyettük, de nem mindig sikerül megtartaniuk az ígéretüket, aminek ezer oka lehet. Nyugat-Európában, főleg az északi államokban, kisebb-nagyobb csoportokban bevonják a lakosságot a városfejlesztésbe, és együtt próbálják megtalálni a közös nevezőt.

A közösségi tervezés esetén kisebb-nagyobb csoportokban bevonják a lakosságot a városfejlesztésbe, és együtt próbálják megtalálni a közös nevezőt.

A közösségi tervezés természetesen nem jelenti azt, hogy a választott vezetők felelőssége megszűnik, hiszen képviseleti demokráciában élünk, de kialakul egy közös tudás és értékrend. Glasgow, illetve Dublin példája mutatja, hogyan lehet az embereket a nagy változásokba bevonni. Mi rövidesen Pécelen fogunk bele közösségi városfejlesztésbe. Az internetre feltesszük – rövid magyarázat kíséretében – az összes elfogadott dokumentumot: a fejlesztési, a rendezési terveket, illetve ezek kivonatait. Több fórumot is szervezünk a helyi lakosoknak, mert meg szeretnénk ismerni a problémáikat és az általuk elképzelt jövőt. Ezzel párhuzamosan szakmai beszélgetéseket is folytatunk majd a városi intézmények vezetőivel, az egyházak helyi képviselőivel, valamint egyeztetni szeretnénk az ott élő vállalkozókkal is arról, hogyan dolgozhatnának együtt. Ezt követően újra megkérdeznénk a lakosokat, mit gondolnak arról, amit láttunk, tapasztaltunk, amit nekünk mondtak. A beszélgetésekből születne egy olyan anyag, amit átadunk a testületnek, mert más településtervezők fogják elkészíteni a rendezési tervet, a mi dolgunk az, hogy jó kérdéseket tegyünk fel. Valahol itt kezdődik a közösségi városfejlesztés, ami csupán egy néhány hónapos akciónak tűnhet először, azonban a kezdete lehet annak, hogy a helyiek később is használják az internetes felületeket és a kialakult fórumokat.

Fel kell zárkóztatni a vidéki városokat, de hogyan? Milyenek legyenek a jövő városai?

– Eddig minden kormány komoly erőfeszítéseket tett a leszakadó térségek felzárkóztatásáért, ám egyiknek sem sikerült, mert borzasztóan összetett a probléma, és megvannak ennek a korlátai. Azt gondolom, ez olyan fontos ügy, amibe érdemes bevonni a helybélieket is, megismerni a véleményüket, az igényeiket, hogy tisztán lássuk, miben lehetne előrelépni. Például egy olyan városban, mint Miskolc, ahonnan több mint kilencvenezren mentek el az elmúlt tíz évben, viszont húsz-harmincezren beköltöztek, akik közül sokan először élnek városban. Talán munkájuk sincs, de a gyermekeik iskoláztatása miatt döntöttek így, és hogy a szociális szolgáltatásokhoz jobban hozzáférjenek. A közösségi tervezés kiválóan alkalmas arra, hogy a régi és az új lakosokat megszólítva teljesen más dolgok kerüljenek a felszínre, ehhez persze ki kell alakítani egy értelmes párbeszédet, amit sajnos nagyon kevés város vállal fel, még külföldön is. Foglalkozunk a csökkenő lakosságú városokkal, és látjuk, milyen nehéz egy polgármesternek azt mondania, hogy a csökkenés megállításán dolgozik, ehelyett a növekedésről, új üzemek betelepítéséről beszél, csakhogy még sehol nem fordultak vissza az emberek, ha egyszer már elmentek. Szerintem a helyi erőket abban kellene támogatni, hogy meg tudják élni ezt a helyzetet. A közösségi tervezés erre is jó, mert miközben az asztalra kerülnek olyan kérdések, amelyeken azelőtt senki sem gondolkozott, megismerkednek egymással az emberek, s többé nem idegenekként élnek a városban. Nagyon jó együttműködéseket lehetne az önkormányzatoknak a lakosokkal kialakítaniuk, de macerával jár, ez igaz.

Fejlődés, növekedés gazdasági és társadalmi vonatkozásban is, de meddig lehetséges ez?

– Jó lenne, ha mindig csak jobb és még jobb verziókban gondolkodhatnánk, de a technológiai fejlődés mellett a világot befolyásoló társadalmi, gazdasági változások is jelentős dolgokat határoznak meg. Például 2015-ben egy pillanat alatt hihetetlen változás történt Európa életében, és az azt megelőzően felállított trendek helyett újak léptek életbe. Időszámításunk kezdetén három igazán nagyváros volt a világon: Peking, Róma és Angkor (Kambodzsa északnyugati részén), amelynek fénykorában kétszázezer lakosa volt, de mára benőtte romjait a dzsungel. Nem jelenthetjük ki, hogy egy adott fejlődési szintről mindig felfelé vezet az út, van visszaesés is. Magyarországon a rendszerváltás után azt gondoltuk, ha valakinek van egy ingatlana, annak biztosan emelkedni fog az értéke, ma viszont azt látjuk, hogy vannak városaink, ilyen például Ózd, ahol annyira lementek a lakásárak, hogy sok esetben az építőanyag árát sem érik el. A jövőtervezés azt jelenti, nagyon erősen figyelünk arra, milyen irányba mutatnak a változások, hogy még időben be lehessen avatkozni.

Angkornak, fénykorában, időszámításunk kezdetén kétszázezer lakosa volt, de mára benőtte romjait a dzsungel. Egy adott fejlődési szintről nem mindig felfelé vezet az út, visszaesés is lehetséges.
A jövő városfejlesztői milyen szemlélettel lépnek ki az egyetem kapuján?

– Az építészetet és a várostervezést, azt gon­dolom, hogy a társadalommal való fog­lalkozás során lehet csak helyesen értel­mezni. Ezért a közösségi tervezés lehetőségeit, technológiáit nemcsak elméletben oktatjuk a tanszéken, hanem bevonjuk a hallgatókat is az ilyen jellegű munkáinkba. Ezt a szemléletet próbáljuk átadni, hogy a következő szakmai generáció már másként gondolkodjon. Jó lehetőségek előtt állnak; míg három éve a hallgatóim fele külföldre ment, ma már nagy részük Magyarországon szerez magának állást.•

 
Innotéka