Inno-tér
2020. június 12.

Újra megnyílt a TéT-felhívás

Idén is pályázható a kutatók nemzetközi együttműködéseit ösztönző, 200 millió forint keretösszegű felhívás: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghir-detett pályázat a résztvevők mobilitása és a szakembercsere támogatásával segíti a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében folytatott kutatások elindítását és a már létező együttműködések elmélyítését.


A globális kihívásokra adható válaszok, a legnagyobb horderejű tudományos eredmények egyre inkább nemzetközi összefogásban születhetnek meg. Az államközi tudományos és technológiai együttműködések éppen ezen a stratégiai területen, a kutatás-fejlesztés és az innováció terüle-tén segítik elő a partnerországok közti kapcsolatok erősítését.


„Fontos célunk hozzásegíteni a magyar kutatókat, ezen belül is a fiatal generációt, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi tudományos vérkeringésbe” – mondta el Birkner Zoltán, a pályázatot kiíró Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a pályázat meghirdetése kapcsán. „A közös projektekben való személyes részvételt több kiemelt célországgal – idén Franciaországgal, Horvát-országgal, Kínával, Szerbiával és Szlovéniával – a közösen meghatározott tématerületek mentén, dedikált költségvetéssel, kölcsönösségi alapon támogatjuk. De a hazai pályázók bármely más európai vagy Európán kívüli ország partnerintézményének fogadó nyilatkozata birtokában benyújthatnak támogatási igényt a Hiva-talhoz, és projektenként akár 5 millió forintot is nyerhetnek erre a célra.”

Magyarország eddig 36 országgal írt alá kormányközi, további 10 országgal pedig intézményközi tudományos és technológiai együttműködési megállapodást, amelyek gyakorlati végrehajtásáért az NKFIH felel. Ezek a megállapodások az aláíró partnerországok kutatóinak, innovációs kö-zösségeinek kapcsolatépítését, hálózatépítését, tapasztalatcseréjét és a közös projektekben való részvételét támogatják. A mobilitási támogatások ösztönzik a nagyobb léptékű, projektalapú együttműködések megalapozását és elindítását is, ami hozzájárulhat az uniós keretprogramok-ban nyújtott hazai teljesítmény javulásához.

A pályázatról bővebb információ ITT.

Forrás: NKFIH

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka