<
Inno-tér
2019. augusztus 31.

Újabb Facebook-botrány

A Facebook több száz alvállalkozót bérelt fel arra, hogy leiratokat készítsenek a felhasználók Messenger-beszélgeté­sei­ből, és bár a vállalat elismerte ezt, azzal védekezett, hogy kizárólag azoknak a beszélgetéseiből készült leirat, akik jóváhagyták a Messengerben.


Mint emlékezetes, a Facebook hosszú ideig váltig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe. A tavaly tavaszi kongresszusi meghallgatásán Mark Zuc­ker­berg, a vállalat alapítója és vezetője személyesen tagadta, hogy a cég ezt tenné. Végül kiderült: nemcsak belehallgatnak, de még leiratokat is készítenek, bár szerintük az írott szövegekre csak azért volt szükség, hogy összevessék: a Facebook mesterséges intelligenciája helyesen tudja-e értelmezni az üzeneteket. Ráadásul most már azt is megígérték, hogy ez soha többet nem ismétlődik meg. A közösségi oldal a botrány kirobbanása után néhány nappal azt is elárulta: európai felhasználók nem voltak érintettek abban a kísérleti projektben, egyedül az Egyesült Államokban folytatták a tesztet.

A Facebook körül az utóbbi években gyak­ran forr a levegő, nemrég ötmilliárd dollárra büntette a vállalatot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, amiért a vállalat nem tartotta be a Bizottság 2012-es határozatát, és megtévesztette a felhasználóit, akik azt hihették, hogy ők döntenek a személyes adataik felhasználhatóságáról.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka