Inno-tér
2025. január 30.

Új tehetséggondozó program indul középiskolás diákoknak

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásával országos tehetséggondozó programot indít középiskolás diákok innovációs ötleteinek gondozására. A program keretében az innovációs ötletektől megszületésétől akár startup cégek alapításáig segítik a fiatal kutatók és fejlesztők munkáját. A program a tudományos munkához adott szakmai konzultáció mellett gazdasági és cégalapítási ismeretekkel is támogatja a piacképes ötletek megvalósulását.


A MISZ évtizedek óta munkálkodik a tudományos és innovációs tehetségkutatás és az innovációs eredmények elismertetése területén. Minden évben meghirdeti a fiatal tehetségeknek szóló Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát.

A budapesti Piarista Gimnáziumban január 29-én tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára 2024 őszén kiírt versenyét, a 14-18 éves korosztályból idén a korábbinál kétszer több, közel 300 pályázat érkezett a nagy múltú innovációs versenyre, a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO).

A 2024 őszén meghirdetett pályázaton az innováció slágertémái között olyan területek állnak az élen, mint a fenntarthatóság, az emberek egészségének megtartását célzó projektek vagy a városi közlekedés modernizálása, az alkalmazott technológiák között pedig a mesterséges intelligencia és a 3D nyomtatás a legnépszerűbbek. A szakmai zsűri értékelése alapján az első fordulóból 83 pályázat jutott tovább, a kiválasztott fiataloknak a szervezők által biztosított mentorok segítségével 2025. április 7-ig kell részletesen kidolgozni a projekteket.
A 2024-es OTIO-ra beérkezett pályázatokból 2025-ben mintegy 80-100 projektet karol fel a program és a képzésen, mentoráláson túlmenően szolgáltatásokkal is segíti őket a projekt továbbfejlesztésében, illetve a projektre épülő startup vállalkozás elindításában.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter elmondta, hogy az elmúlt két évben innovációs fordulat történt Magyarországon. Ennek jó példája, hogy nemcsak az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára jelentkezett fiatal tehetségek száma, hanem a doktoranduszok, mi több a kutató-fejlesztők száma is megduplázódott hazánkban, ami azt jelenti, hogy egyre többen foglalkoznak Magyarországon az innovációval. Ezt kell Európában is elérni, hiszen Európa versenyképességi kátyúban van. Hangsúlyozta: ,,Kiváló kutatási programjaink vannak és idén 215 milliárd forintot biztosítunk innovációra és kutatásokra. Célunk, hogy a magyar innováció tovább erősödjön és 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa közé kerüljünk. Ehhez minden adottságunk megvan.”

„A nagyszámú és jó színvonalú pályázati anyag motiválta a MISZ-t arra, hogy a KIM segítségével az eddigi programot tovább gondolva még több innovációs projekthez adjon támogatást a projektgazdák mentorálása és az innovációs ötletek piacra vitelének elősegítése révén, akár startup cégek létrehozásával.” – emelte ki a bejelentés kapcsán Birkner Zoltán, a MISZ alelnöke. „Biztos vagyok benne, hogy ezzel az új megközelítéssel még több kiváló gondolat válik piacképes innovációvá” – tette hozzá.
A munkában az Innovációs Szövetség együttműködő partnere a Nemzeti Innovációs Ügynökség, amely hathatós szakmai segítséget fog tudni nyújtani a pályázók munkájához és a vállalkozások elindításához.

A fiatalokat támogató projektek mellett gőzerővel halad a MISZ nagyvállalati innovációt értékelő programja is. Az idén 33. alkalommal meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíjra kis-, közép- és nagyvállalatok pályázhatnak a gyakorlatban is megvalósult, 2024. évben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel. A nyertes a jelentős jutalom mellett a rangos díjjal járó védjegy előnyeit is élvezheti. A Magyar Innovációs Nagydíj mellett ezúttal is kiosztják a Nemzetgazdasági Minisztérium Ipari Innovációs, valamint Informatikai Innovációs Díját, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját, az Energiaügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Energiaügyi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját, illetve a MISZ Startup Innovációs Díját is. Jelentkezni 2025. február 10-ig lehet az innovacio.hu/innonagydij weboldalon.

Forrás: MISZ
Nyitókép: Depositphotos/monkeybusiness

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024  2025
Címkék

Innotéka