Inno-tér
2020. május 11.

Sikeres startup a szellemi tulajdonjog-védelem segítségével!

A koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetre tekintettel április 30-áról jú­nius 15-ére módosította a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdon hasznosságát népszerűsítő, középiskolásoknak szóló pályázat beadási határidejét.


Az SZTNH a kormányzati intézkedésekkel összhangban azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez azonban megfelelő elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztala­tot kell szerezniük, mert ezek nélkül nem lehet versenyképes a tudásuk. Ezért újították meg a szakképzés rendszerét, és ezért fejlesztik a felsőoktatást is – mondta el Pomázi Gyula, a Hivatal elnöke.

A feladat, hogy egy képzeletbeli vállalkozást hozzanak létre, amelyben kiemelt szerepet kapnak az iparjogvédelmi jogok, védjegyek és a szerzői jogok a piacra jutáshoz. A kitalált cég létrehozása mellett meg is kell védeniük a megálmodott terméküket vagy szolgáltatásukat – ezzel is tudato­sítva a pályát választó és pályakezdő fiatalokban, hogy az innováció számszerűsíthető, és a piac számára is értelmezhető értéket jelent.

A 2,5 millió forint összértékű pályázaton, amelyet az SZTNH a Magyar Védjegy Egyesülettel közösen szervez, olyan ötfős csapatok jelentkezhetnek, amelyek 11. és 12. osztályos diákokból és egy felkészítő tanárból állnak. Az öt legeredményesebb csapat tagjai fejenként 50-150 ezer forintos vásárlási utalványt kapnak.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka