Inno-tér
2023. június 5.

OTIO díjátadó a jövő feltalálóinak, tudósainak

Megújult formában először, de sorrendben a 32. alkalommal meghirdetett, 2022-23. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpián több mint 5 millió forint ösztöndíjat osztottak ki a jövő feltalálóinak, tudósainak, és 24 millió forintot a legjobb középiskolai tanároknak, illetve középiskoláknak.


A díjazottakról és a további 16, kiemelt dicséretben részesített pályázatról szóló kiadvány.

A legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, a díjakkal járó több mint 5 millió forint ösztöndíjat osztott ki a június 3-ai eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, továbbá 14 kiemelkedő innovatív középiskolai tanár 800 ezer forintos, a 12 legeredményesebb innovatív középiskola pedig 1 millió forintos díjban részesült.

A középiskolás fiatalok számára 2022 októberében meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A 157 pályázat közül az első fordulóból 86 jutott tovább, akik közül 69-nek sikerült kidolgoznia pályázatát, melyből a 29 tagú akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság kiválasztotta a 27 döntős pályamunkát. 218 diák indult el az OTIO útján, de a döntőn összesen 41 tanuló mérettethetett meg a fődíjakért.

A június 2-án délelőtt Levendovszky János, a BME tudományos és innovációs rektorhelyettese ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. Ezt követően Hajnal Gabriellával, a Klebelsberg Központ elnökével együtt a legkiválóbb iskolákat ismerték el egy diplomával és jelentős pénzdíjjal. A nyilvános kiállítást számtalan látogató és középiskolai osztály tekintette meg.

A június 3-ai gálavacsorával egybekötött eredményhirdetésen, az ÖbölHáz Rendezvényközpontban Karikó Katalin, Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus tartott motiváló előadást a résztvevőknek.

Karikó Katalin

A legjobbnak ítélt pályázók 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat, valamint 1 különdíjat vehettek át Karikó Katalin professzor asszonytól, Szabó Gábor, MISZ elnöktől, Hankó Balázs, államtitkártól, Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkártól, a zsűri társelnökétől, Kiss Ádám, NKFIH elnöktől és Jakab László, OTIO zsűrielnöktől, valamint a verseny szponzoraitól. A díjazottak az egyszeri ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített porcelán kisplasztikát is kaptak.

Kiemelkedő, nemzetközileg is jegyzett kutatási eredményeket ért el:

  • A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja, Laskai Szilveszter „Vontatási inverter tervezése SiC félvezetőkkel” című munkájával.
    Laskai Szilveszter
  • A békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanulója, Vida Ákos „Gaming Accessibility” című pályamunkájáért.
    Vida Ákos
  • A tatabányai Bánki Donát Pech Antal Technikum diákjai, Óvári Ákos és Szőnyi Balázs „Thermográfiai alapon működő vezetést támogató rendszer” című pályázatukért.
    Óvári Ákos és Szőnyi Balázs

Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke bejelentette, hogy Magyarországot a három első díjas pályázat képviseli az Európai Unió, 2023 szeptemberében Brüsszelben rendezendő „34. Fiatal Tudósok Versenyén”, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az Európai Uniós díjakért (3500-7000 euró).

A díjátadást követően 14 kiemelkedő középiskolai, természettudományt oktató innovatív szemléletű tanár kapott elismerést és jelentős pénz díjat, valamint odaítélték a Magyar Innovációs Szövetség legjobb határon túli pályázójának járó különdíját Berekméri László és Péter Márk-Dániel, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjainak „A miRNS kétélű karddal játszott harca az mRNS terápiás alkalmazásban” című kutatásáért.

Berekméri László és Péter Márk-Dániel

A 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia, a kulturális és innovációs miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka