OTIO-díjas magyar diák Londonban
A LIYSF több mint hat évtizede biztosít találkozási pontot a tudomány iránt elkötelezett középiskolás fiatalok számára. A résztvevők a kéthetes program során neves kutatók és professzorok előadásait hallgathatták meg, tudományos intézményeket látogathattak meg, valamint betekintést nyerhettek az Egyesült Királyság egyetemi és kutatási világába.
Kertesi Csongor a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként vett részt a rangos nemzetközi tudományos fórumon. A Budapesti Műszaki SzC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum diákja a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) II. díjasaként nyerte el a részvétel lehetőségét.
Kertesi Csongor Londonban
Az idei fórum egyik kiemelkedő élményét jelentette az Oxfordba és Cambridge-be szervezett tanulmányút, amely során a diákok megismerhették a világ két legismertebb egyetemi városának tudományos és kulturális hagyományait, valamint bepillantást kaptak az ottani hallgatók mindennapjaiba. Csongor fakultatív programként részt vett a National Space Centre-ben szervezett kísérletező foglalkozáson és planetáriumi bemutatón, amely különleges betekintést nyújtott az űrkutatás világába. Tudományos érdeklődéséhez szorosan kapcsolódott az a légszennyezés emberi egészségre gyakorolt hatásairól szóló előadás is, amelyet követően személyesen beszélgethetett Ian Mudway szakértővel.
A fórum nyitóelőadását John O’Keefe Nobel-díjas agykutató és neurofiziológus tartotta, aki inspiráló betekintést adott a legmagasabb szintű tudományos kutatások világába. A program során a résztvevők poszterkiállításon is bemutatták projektjeiket, ahol a világ különböző országaiból érkező fiatalok innovatív megoldásait ismerhették meg.
Kertesi Csongor a fórum kapcsán így fogalmazott: „Különösen emlékezetes marad számomra az Oxfordban és Cambridge-ben tett látogatás, a National Space Centre programja, valamint a légszennyezés egészségügyi hatásairól szóló előadás és a Ian Mudway-jel folytatott beszélgetés. Inspiráló volt látni, hogy a világ különböző országaiból érkező fiatalok milyen innovatív megoldásokon dolgoznak, és nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy Magyarországot képviselhettem ezen a rangos nemzetközi fórumon. Ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Innovációs Szövetség támogatását, valamint az OTIO versenynek azt a lehetőséget, amely elvezetett ehhez az élményhez.”
A szervezők a tudományos programok mellett nagy hangsúlyt fektettek a kulturális és közösségi élményekre is. A résztvevők londoni múzeumokat látogathattak meg, nemzetközi esteken vehettek részt, valamint olyan világhírű helyszíneket is felkereshettek, mint a Science Museum, a Natural History Museum vagy London történelmi nevezetességei.
A Magyar Innovációs Szövetség büszke arra, hogy ismét egy OTIO-díjas fiatal képviselhette hazánkat ezen a világszínvonalú tudományos rendezvényen. Az ilyen nemzetközi tapasztalatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar fiatal kutatók és innovátorok kapcsolatokat építsenek, új tudományos nézőpontokat ismerjenek meg, és tovább erősítsék elkötelezettségüket a kutatás és az innováció iránt.
Forrás, kép: MISZ

















