Inno-tér
2014. április 28.

Nyolcvan coach segíti a KKV szektor szereplőit

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) tavaly februárban indította el mentorprogramját, melynek keretében az elmúlt egy év alatt több mint száz mentor és mentorált talált egymásra.


Az innovatív kezdő vállalkozások szakmai támogatását biztosító, önkéntes alapon működő program idén áprilistól új programelemmel bővül. A NIH coach – személyes üzletfejlesztési tanácsadás – programja elsősorban a már működő, innovatív vállalkozóknak nyújt szakmai támogatást. A Hivatal célja a program elindításával, hogy az eddig elsősorban nagyvállalati szegmensben alkalmazott coaching a kis- és a középvállalkozások körében is egyre inkább elterjedjen. A NIH a programon keresztül azon innovatív kis- és középvállalkozásoknak kíván szakmai támogatást nyújtani, melyek problémákba ütköznek a vállalkozások dinamizálása, növekedése, a célok megvalósítása tekintetében.

A NIH még februárban tette közzé felhívását a Coaching program elindítására, melyre több mint 80, releváns szakmai tapasztalattal rendelkező coach jelentkezett, önkéntes alapon.
A hivatal most ezúton is várja azon kis- és középvállalkozók jelentkezését, akik üzletmenetük további fejlődéséhez igénybe kívánják venni a coaching program keretében az üzleti tanácsadás szolgáltatást, térítésmentesen.

A Coach Klub tagjaként a tanácsadók önkéntes alapon, ingyenesen a társadalmi felelősségvállalás jegyében vállalják, hogy 6 hónap időtartam alatt legalább 5 alkalommal tanácsadást nyújtanak a programba jelentkezett kis- és közepes cégek képviselői részére. Érinthetik például a vezetési technikákat, időmenedzsmentet, vagy a költségoptimalizálás során felmerülő akadályok leküzdésének módszertanát. Mindemellett a személyes tanácsadók által nyújtott ajánlások hozzájárulhatnak az egyéni teljesítmény növekedéséhez, személyiségfejlődéshez is, ezáltal a vállalkozások még hatékonyabban használhatják ki erőforrásaikat.

A programra az alábbi linken lehet jelentkezni:
http://www.nih.gov.hu/innovacios/go-nno/coachee-reszere

Forrás: NIH

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka