Inno-tér
2020. november 15.

Mobilhálózatot telepít a Holdra a Nokia

A finn telekommunikációs vállalat nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy mobilhálózatot épít ki a Hold felszínén az amerikai űr­kuta­tási hivatal, a NASA megbízásából.


Minderre azért van szükség, mert az Artemis-program keretében 2024-ig újra embert szeretnének a Holdra juttatni, ahol – a tervek szerint – hosszú távra rendezkednének be.

A Nokia szerint a 4G/LTE hálózat, amelyet idővel 5G-re fognak cserélni, segíti majd egyebek között az űrhajósok kommunikációját, az adattovábbítást, a holdjárók és egyéb eszközök távirányítását. A finn vállalat egy texasi székhelyű magáncéggel, az Intuitive Machinesszel fogja az égitestre szállíttatni a hálózathoz szükséges berendezéseket. A rendszer önmagát konfigurálja majd. A hálózatnak köszönhetően az űrhajósok hang- és videohívásokat indíthatnak, telemetriai és biometrikus adatokat gyűjthetnek, valamint holdjárókat és egyéb automatizált eszközöket is távirányítással mozgathatnak. A fejlesztők azt ígérik, hogy a rendszer ellen tud állni az extrém időjárási körülményeknek, és kibírja a kilövéstől a holdra szállásig tartó kifejezetten hosszú folyamatokat is. A Hold felszíne viszonylag egységes, ezért a jeltovábbításnál kevésbé jelent zavaró tényezőt a domborzat vagy a növényzet, ugyanakkor a sugárzás, a vákuum egy speciális közeget jelent, ráadásul az emberi tevékenységgel járó más tényezők, úgymint a felszállások és landolások során jelentősen berezonáló felszín is nehezíti majd a rendszer tökéletes működését. A NASA összesen 370 millió dollárt utalt át különböző cégeknek, melyek feladata az lesz, hogy a legújabb innovációkkal segítsék a projektet.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka