Inno-tér
2019. december 16.

Magyar ifjú tudós a Nobel-díj átadáson

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Vámosi Flórián Balázs képviselte a 2019. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Flórián, a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje volt 2019-ben.


A Svéd Fiatal Tudósok Szövetsége 1976 óta szervezi meg a fiatal tudósok szemináriumát, melynek kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületen kiemelkedő, huszonöt, 18-24 éves fiatal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudomány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját.
A Magyar Innovációs Szövetség 2001 óta egy magyar fiatalt delegálhat az eseményre szerződés alapján, melynek kritériumait minden évben teljesíteni tudja.

Az idei Nobel-hét keretében a fiatalok részt vehettek és meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait, így többek között James Peebles, Michel Mayor és Didier Queloz fizikai Nobel-díjasokat, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kémiai Nobel-díjasokat, valamint William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj nyerteseket.

Vámosi Flórián

A Nobel-díjas tudósok előadásait követő nap a kiemelt tudósnövendékek 1000 svéd diák előtt prezentálhatták munkájukat, majd posztereiket kiállítva beszélgethettek kutatásukról az érdeklődő fiatalokkal. Vámosi Flórián a csillagászati távcsövek automatizálásáról és távvezérléséről tartott előadást.

A Nobel-fogadás alkalmával a Nordic Múzeumban, állófogadás keretében beszélgethettek a Nobel-díjasokkal és a svéd tudományos elittel, például az első svéd űrhajóssal.

December 10-én pedig részt vehettek a Nobel-díj átadási ceremónián, a Nobel Banketten, ahol együtt vacsorázhattak a svéd királyi családdal, az idei és az előző évek Nobel-díjas tudósaival, valamint a világ tudóstársadalmának kiválóságaival. Az éjszakát a világ legtitkosabb partijának tartott Nobel Nightcap zárta.

Vámosi Flórián Balázs részvételét a MATEHESZ támogatta.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka