Inno-tér
2024. október 10.

Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 20. találkozója

A Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 2024. október 4-én tartotta újabb országos találkozóját a Magyar Természettudományi Múzeumban, a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) meghirdetését követően.


A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny jogutódjának, az OTIO-nak a díjazottjai Visegrádon. A rendezvény immáron 20. alkalommal biztosított lehetőséget a tagoknak a kapcsolatépítésre.

Árendás Csaba, Csősz Gergely, Ivánka Gábor, Kajtár Máté és Hegedűs Márton a találkozó előadói.


A találkozót Ivánka Gábor, a MAFITUD elnöke vezette, aki beszédében kitért a mesterséges intelligencia fontosságára, hangsúlyozva annak szerepét a jövő tudományos és technológiai innovációiban.

Ezt követően Árendás Csaba, az Óbudai Egyetem szenior innovációs menedzsere, az OTIO zsűritagja tartott izgalmas előadást, arról, hogyan lehet sikereket elérni a startup világban, hogyan vonjanak be kockázati tőkét, valamint, hogy a mesterséges intelligencia hogyan segíti a cégalapítást.

Ezután Csősz Gergely, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Szerzői Jogi Hatósági Osztály osztályvezetője tartott érdekfeszítő előadást a „Szellemi Tulajdonjogok a Generatív MI árnyékában” címmel, olyan kérdéseket feszegetve, mint például kaphat-e szellemi tulajdon védelmet az MI segítségével előállított tartalom.

A rendezvény szakmai részét Hegedűs Márton, a Kecskeméti Református Gimnázium volt végzőse, a 33. OTIO győztese, a 35. EUCYS 3. díjasának beszámolója követte munkájáról, illetve az európai döntőben szerzett tapasztalatairól. Kajtár Máté, a többszörös innovációs díjas GRP Plasticorr Kft. ügyvezető igazgatója pedig karrierjéről beszélt a résztvevőknek, aki 2009-ben 1. díjas volt az OTIO elődjén, a 18. Országos Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, különdíjas volt a 2009. évi párizsi Európa Bajnokságon, az EUCYS-en, valamint aranyérmet nyert 2010-ben Houstonban a Sustainable World Project Olympiad-on (I-SWEEEP).

A Magyar Fiatal Tudósok Társasága egyik alappillére a fiatal tehetségek támogatása, ezért fontosnak tartja, hogy a jövőben is kiemelkedő eredmények szülessenek a hazai tudományos és innovációs életben, folytatva a magyar tudósok nemzetközi sikereinek hagyományát, amit a 2023-as Nobel-díjak is megerősítenek.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024  2025
Címkék

Innotéka