Inno-tér
2022. május 30.

Kutatócsoportokat támogattak

Kilencvenöt kutatócsoport kezdheti meg ötéves működését ez év július 1-jétől. A nyertesek évente összesen 3,173 milliárd forintos támogatást kapnak.


Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága (ELKH Titkárság) és a Támogatott Kutató­csoportok Irodája (TKI) tavaly hirdette meg a 2022. július 1. és 2027. június 30. közötti idő­szakra szóló pályázatát. A cél a kutató­hálózaton kívüli, egyetemi, köz­­intézményi, köz­gyűjte­ményi kutatások erősítése, a tudományos műhelyek kialakításának támogatása, a kutatói és oktatói után­pótlás, valamint az innovatív és a közvetlen társadalmi hasznot hozó kutatások elő­segítése. „A program révén elősegítjük a kutatói és oktatói után­pótlás biztosítását, előnyben részesítve a fiatal kutatói után­pótlás-nevelést, egyben erősítjük az ELKH-hoz tartozó kutató­helyek és a felső­oktatási intézmények közötti együtt­működést” – emelte ki Maróth Miklós, az ELKH elnöke.
A felhívásra összesen 140 érvényes pályázat érkezett. A kiírás szerint 25 és 65 millió forint közötti éves támogatási összegre lehetett pályázni. A pályázók összesen mintegy 7,678 milliárd forintos támogatásra nyújtottak be igényt, az ötéves támogatási keret azonban évente 3,173 milli­árd forint. Annak érdekében, hogy minél többen kezdhessék el a munkát, az Irányító Testület a pályázatban igé­nyelt költség­vetés csökken­té­sére tett javaslatot. Ily módon a be­érke­zett 140 érvényes pályázat közül – a ki­írásban meghirde­tett tervezett 70-80 kutató­csoport helyett – 95 kutató­csoport kapott támogatást.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka