Inno-tér
2020. július 21.

Kompetenciaközpont az ELTE-n

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Nem­zeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 1,245 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert kompetenciaközpont létrehozására, kutatási infrastruktúra fejlesztésére.


A megvalósítandó ipari-akadémiai kompetenciaközpont célja, hogy az egyetemi tudásbázison alapulva a digitális iparban, a pénzügyi szektorban, illetve az egészségügyben alkalmazható, a vállalati és egyetemi versenyképességet növelő informatikai megoldásokat fejlesszen. Hosszú távon egy, az ELTE tudásbázisára épülő, fenntartható, stratégiai vállalati együttműködéseken alapuló innovációs ökoszisztéma kialakítása a cél.

ELTE, lágymányosi campus

A megvalósítást a főkedvezményezett ELTE Informatikai Karának munkatársai koordinálják egyetemi és vállalati szakemberek közreműködésével. Az új kompetenciaközpont kiemelkedő fontosságú ipari együttműködési lehetőségeket alapoz meg és fog össze a Mediso Medical Imaging Systems Kft., a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft., valamint az E-Group ICT Software Informatikai Zrt. részvételével. A jelentős K+F+I háttérrel rendelkező partner­vállalatok korábban is sikeresen vettek részt felsőoktatási kutatási együttműködésekben.

A fejlesztés az ELTE két oktatási és kutatási helyszínén valósul meg. A budapesti lágymányosi campuson laboratóriumot és irodát, modern együttműködési tereket alakítanak ki. Az épületrész felújítása biztosítja a központ hosszú távú működésének feltételeit. A fejlesztés érinti az ELTE szombathelyi campusát is; a Savaria Műszaki Intézet gépészeti laboratóriuma a projekt keretében jelentős összeget fordít gépészeti és mérő­eszközök, laborfelszerelések beszerzésére az ipari oktatási és kutatási tevékenység bővítéséhez.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka