Inno-tér
2021. március 4.

Jönnek a feltekerhető mobilok

Az idei év új trendet hozhat a mobiltelefonok piacán is: a hajlítható készülékek után a gyártók figyelme főként a feltekerhető kijelzős mobilok felé fordult. Elsőként az Oppo állt elő egy látványos koncepcióval, ám azóta két befutott márka, az LG és a TLC is megvillantotta saját megoldásait.


A telekommunikációs szektor sajátja, hogy a gyártók folyama­tosan az újdonságokkal próbálják ösztönözni a vásárlókat a felső kategóriás termékek megvásárlására. Érthető módon a tech­noló­giai fejlesztések mellett a hangsúly egyre inkább a dizájn felé tolódott. A hagyományos nyomó­gombos telefonokat előbb a teljes frontfelületet lefedő képernyő váltotta fel, majd jöttek a hajlított szélű vagy éppen ultravékony darabok, idén pedig a feltekerhető kijelző lehet a sláger.

A koncepció lényege, hogy a készüléknek van egy hajlítható része, amely feltekerhető egy keretbe, így a kijelző mérete szabadon állítható. Az alapvetően egy klasszikus mobilnak tűnő eszköz kinyitott állapotban tabletszerűvé válik, az egyik hosszabbik oldalának vagy éppen a telefon teteje irányába tekerhető ki az érintőkijelzője. A gyártók egyelőre titkolják a technológia részleteit, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján annyit lehet sejteni, hogy a feltekerés motorerővel valósul meg. A TLC paramétereiről nem szivárgott ki egyelőre semmi, míg egyes források szerint az LG kijelzője feltekerve 6,8 colos és 2482 × 1080 pixeles lehet, ami kitekerve 7,14 colosra és 2428 × 1600 pixelesre nő.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka