Inno-tér
2022. május 4.

Harmincéves a Windows 3.1

Immár harminc esztendeje, 1992 tavaszán dobták piacra az egyik legnagyobb hatású operációs rend­szert, a Windows 3.1-es verziót. Korának egyik leg­stabilabb és legbiztonságosabb rendszere milliók szá­mára hozta el a pasziánsz kártyajáték reneszánszát.


A számítástechnikában járatos felhasználók között jószerével lehetetlen olyat találni, aki még sosem találkozott a Windows operációs rendszer valamelyik verziójával. Bill Gates újításának köszönhetően forradalmi változásokon ment keresztül az asztali számító­gépek piaca. Annak ellenére, hogy a Windows 3.1 futtatásához legalább 286-os processzorra és egy megabájt memóriára volt szükség, már az első negyed­évben hárommillió példányt adtak el belőle.

Több nyelven is működő programmal érkezett közénk a képernyő­védő funkció, vagy a plagizálók „szent fegyvere”, a másolás és beillesztés kombináció. De olyan újításokkal is találkoz­hattunk, mint a drag-and-drop, vagyis az egér­kurzorral mozgatható ikonok és fájlok. Kifejezetten népszerű volt a média­lejátszó funkció, illetve két, generációkat meg­mozgató játék, az aknakereső és a pasziánsz. A folyamatos frissítések miatt néhány éven belül a Windows 3.1 már elavultnak számított a PC-k számára, azonban az OP-rendszer pénztár­gépeken és repülő­gépek fedélzeti szórakoztató központjá­nak kiszolgálója­ként folytatta pálya­futását. Nem is rövid ideig, egy hír szerint ugyanis még néhány éve, 2015-ben a párizsi Orly repülő­téren okozott problémát a repülés­irányításnak, mert a látó­távolsággal kapcsolatos időjárási adatokat kezelő rendszerben elszállt a Windows 3.1.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka