Inno-tér
2020. december 12.

Exobolygók lég­körét vizsgálják

Az Európai Űrügynökség (ESA) elfogadta az Ariel-űrtávcső koncepcióját, amely a világon elsőként – érdemi magyar részvétellel – a más csillagok körül keringő bolygók, azaz exobolygók természetét, keletkezését és fejlődését vizsgálja.


Tizenhét ország félszáz intézetének munkatársai vettek részt az elmúlt öt évben a program tudományos célkitűzéseinek, illetve műszereinek kidolgozásában. Az Ariel terveit az ESA tagállamai elfogadták, a konzorcium a 2029-re tervezett felbocsátásig megépítheti az űr­eszközt. Az Ariel ezer, Naprendszeren kívüli planétából álló változatos bolygómintát vizsgál. A programban magyar kutatók és mérnökök is részt vesznek, többek között az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársai.

Fantáziakép az Arielről (Forrás: ESA/STFC RAL Space/UCL/UK Space Agency/ATG Medialab)

A magyarok a bolygóatmoszférák vizsgálatán túl a célpontok gazdacsillagainak alapos vizsgá­la­tába is bekapcsolódnak. Az Arielen található, a látható tartományban dolgozó három foto­méter és a spektrográfok adataiból származtatható, infravörös széles sávú fényesség­mérésen alapuló vizsgálatokat az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója, Szabó M. Gyula vezeti. A miskolci Admatis Kft. – egy nagyobb magyar be­szállító­csapat vezetőjeként – fedélzeti eszközöket, továbbá az Ariel építéséhez és földi logisztikai feladatokhoz szükséges be­rende­zé­se­ket szállít. Az Ariel-programban való magyar részvételt a Külgazdasági és Kül­ügy­minisz­té­rium támogatja.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka